Sepsiszentgyörgy, 2012. május 25., péntek 17:08
Köszöntjük Orbán nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. december 13., szombat: Közélet

Tiltakozó autós felvonulás

A háromszéki használtautó-kereskedők is csatlakoztak az országos szintű tiltakozási akciókhoz, és tegnap a céhes városban nagyszabású felvonulást szerveztek a kormány által háromszorosra emelt környezetvédelmi adó ellen.
A több mint háromszáz — köztük Bákó megyéből is érkezett — autóból álló sor a Vadrózsák vendéglő elől indult el, dudálva haladt végig közel hat kilométeres szakaszon, majd a résztvevők Fortyogófürdőre vonultak. Itt Bokor Tibor szenátor elmondta: az adó szerinte is diszkriminatív, a kormányrendeletet Korodi Attila nem írta alá, és mégis egyik államtitkárának aláírásával megjelent a Hivatalos Közlönyben. A szenátor szerint esély mutatkozik arra, hogy az új parlament a közeljövőben eltörölje a környezetvédelmi adót. Egy, a Vug kocsiparknál dolgozó munkás elmondta, munkahelyeiket féltik, hiszen a magas adó miatt negyven alkalmazott kerülhet az utcára. Másfél óra után a tüntetés rendbontás nélkül ért véget.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farcádi Botond:
Különleges kiállítás Kilyénben
Különleges kiállítás Kilyénben Vattából és ragasztóból készített hóemberkék, színes gyertyatartók, angyalkás dobozok, gyufásdobozból készített csillagok, ajándék zacskók, gipszből, szalvéták kipingálásával és ragasztásával készült festmények, fenyőfák, kis Télapók, halkan szóló karácsonyi dalok a háttérben, a tévé képernyőjén pedig a munkafolyamat: festegető, rajzolgató, ragasztgató gyerekek — nagyjából ez a látvány fogadta azokat, akik a kilyéni Székely—Pótsa-kúriába látogattak az autista és más fogyatékkal élő gyerekek munkáiból készült kiállításra, az Aut-Expóra.

- Mózes László:
Hazatérő művészek a Képtárban
Hazatérő művészek a Képtárban
Ferencz S. Apor csíkszeredai képzőművész és Sánta Csaba szovátai szobrászművész az egyetem elvégzése után nem a vándorbotot, hanem a szülőföldön való alkotást választotta, bebizonyítva, hogy vidéken is lehet európai módon alkotni — mondta a két képzőművészről Vinczeffy László, a Gyárfás Jenő Képtárban tegnap este nyílt közös kiállítás házigazdája.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS