Újra itthon, Zágonban ,,Los Angeles csillaga”

Ő nem tudta, nem tudhatta, hogy a mozgásigénye mellett rendkívüli tehetséggel áldotta meg az Isten. Erre figyeltek fel tanítómesterei, edzői, s mint a XX. század legjobb kezű kovácsai, nemesfém-megmunkálói, ha így jobb, ékszerészei, ezt a rendkívüli tehetséget fényes csillaggá formálták, mely beragyogta a földkerekség egét. 1984 nyarán Szabó Kati nevétől csengett a világ Új-Zélandtól Alaszkáig, Kamcsatkától a Falkland-szigetekig. Nincs abban semmi túlzás, semmi elfogultság: Szabó Kati a földkerekség legismertebb, leghíresebb zágonija lett. És úgy, hogy megőrizte szerénységét, egyszerűségét, igazságérzetét, józan ítélőképességét, megőrizte gyökereit, szülőföldje, szülőfaluja iránti szeretetét, ragaszkodását.

Zágonban született 1968. január 22-én.

Oneşti-en kezdte tanulmányait, Déván érettségizett, és Bukarestben szerzett testnevelő tanári és tornaedzői oklevelet.

A világversenyeken elért eredményei:

1980 — Ifjúsági Európa-bajnokság, Lyon: 4 aranyérem (egyéni összetett, ugrás, gerenda, talaj)

1982 — Ifjúsági Európa-bajnokság, Ankara: 2 aranyérem (egyéni összetett, talaj), 1 ezüstérem (felemás korlát), 1 bronzérem (ugrás)

1983 — Felnőtt Európa-bajnokság, Göteborg: 2 aranyérem (felemás korlát, talaj), 1 ezüstérem (ugrás), 1 bronzérem (egyéni összetett)

1983 — Világbajnokság, Budapest: 1 aranyérem (talaj), 3 ezüstérem (ugrás, felemás korlát, csapat), 1 bronzérem (egyéni összetett)

1984 — Nyári olimpiai játékok, Los Angeles: 4 aranyérem (ugrás, gerenda, talaj, csapat), 1 ezüstérem (egyéni összetett)

1985 — Universiade, Kobe: 2 aranyérem (ugrás, gerenda), 4 ezüstérem (egyéni összetett, csapat, felemás korlát, talaj)

1985 — Világbajnokság, Montreal: 3 ezüstérem (ugrás, gerenda, csapat)

1985 — Európa-bajnokság, Helsinki: 1 ezüstérem (ugrás)

1986 — Világkupa, Kína: 1 bronzérem (ugrás)

1987— Universiade, Zágráb: 2 ezüstérem (ugrás, gerenda)

1987 — Világbajnokság, Rotterdam: 1 aranyérem (csapat), 1 bronzérem (gerenda).

Visszavonulása után a dévai tornaközpontban dolgozott mint edző. Tanítványa volt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Maria Olaru.

Férjezett. Férje Tamás Krisztián. Mindketten a franciaországi Chamaliere-ben dolgoznak mint tornaedzők. Két gyermekük van: Lorenzo és Zeno.

A véletlen játéka, hogy Szabó Kati hazatérte (július 13-án, pénteken) Zágonba egybeesett a közel hárommilliárd (régi pénzben) állami támogatással felújított, nevét viselő óvoda átadásával. Az átadás pontos időpontját elsőként a rendőrparancsnoktól tudta meg. Szerdán, amikor a magyar újságírók egy csoportjával meglátogattuk, még nem volt a meghívó tulajdonában... Na, de ami késett, nem múlott, csütörtök délelőtt telefonon megérkezett a meghívás, s így aztán pénteken délelőtt tizenegy óra tájt egyszerre érkezett az óvodába György Ervin prefektussal, Demeter Jánossal, a megyei tanács elnökével, Keresztély Irma főtanfelügyelővel, na meg Kiss József polgármesterrel és stábjával. (Találkozásunk, várakozásomnak megfelelően, a polgármester ,,meleg hangú" szóáradatával kezdődött, ő ugyanis nemtetszésének adott hangot azért, hogy a sportrovat vezetője nem dicsőítette az élet más területein Zágonért tett munkásságát, el odáig, hogy megfenyegetett, mondván ,,úgy látszik, elő kell vennem a székely törvényt!"... !?!... Mit mondhattam volna, ha nem azt: csak tessék. Aztán végeztem tovább a munkámat, a véleményeimet továbbra is fenntartva.) Na de menjünk tovább.

A polgármester élt a magas rangú vendégek jelenlétével, s az óvoda tornácáról megmutatta, hová fogják építeni Zágon centrumát ― sportcsarnok, uszoda, új tekepálya ―, mely, ha elkészül, egyedülálló lesz a megye községeiben. Türelmetlenül várjuk, s közben arra gondolunk, hogy a tornaterem tovább viszi a zágoni tornahagyományt ― Szabó Kati örökségét, a ,,Szabó Kati követői" kiscsoport kezdeményezését… Addig is hadd mondjuk el: a zágoniak felújított óvodája ― a munkálatok Buczu János kivitelezőt és csoportját dicsérik ― csodálatosan szépre, jóra, korszerűre sikeredett (úgy, ,,függönyök nélkül" is), így, ahogy átadásra került, valóban méltó a névadó világhírnevére. Megérdemli ezt a jó nevű község ― ahová naponta a turisták százai látogatnak el, hogy megnézzék a múzeumot, a Mikes-kert tölgyfáit, a szülőház romjainál a Magyar Olimpiai Akadémia küldöttsége, tagjai között a Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózóval felállított táblát, a düledező léckerítést ―, a közel száz óvodás, na és a négy óvónő, Jánó Sarolta, Kiss Ilona, Zsidó Imola és Cretiu Zsuzsanna, akik az ódon épületben is szívvel-lélekkel végezték munkájukat. És hogy mondjak még valami jót: Barót, Sepsiszentgyörgy (a Székely Mikó Kollégium ), Zalán és Kisborosnyó mellett Zágon az ötödik településünk, mely díszpolgári címmel, emléktáblával, kopjafával vagy névadással emlékezik Háromszék sportnagyságaira, olimpiai, világ- és Európa-bajnokságokon szerepelt sportolóira.

A rendkívül szerénynek ― csodálatra méltó eredményei ellenére ― ismert Kati idei hazalátogatásával megcsillogtatta egy másik tiszteletre méltó emberi vonását, tulajdonságát, az igazságérzetét, amikor Răzvan Ionescu kollégának, a Libertatea lap munkatársának elmondta éveken át cipelt keservét, s ezzel tiszta vizet öntött ― ő is ― a román tornasport poharába. Ionescu kolléga becsületére válik, nem kendőzte el Kati igazságát ― nevének átírását, születési adatainak meghamisítását, a tornaközpontokban átélt kegyetlen szigort, Károlyi Béla drákói módszereit ―, s napvilágra hozta lapja hasábjain.

Sokunkat nem lepett meg Kati román nyelven közzétett igaza, mert tudtunk róla, s egy részét még az aranyérában meg is írtuk. Ennek ellenére rákérdeztem:

― Kati, nem ismerek rád, ez a határozott fellépésed a Ionescunak elmondottakban egyenesen ámulatba ejt. Mintha édesanyádat látnám benned testet ölteni...

― Karcsi bácsi, ezt egyszer el kellett mondanom, hogy még véletlenül se gondolják azt, bennem nyomtalanul elmúlnak a hosszú évek alatt felhalmozott igazságtalanságok, az engem ért sérelmek. Miért, miért kellett ezt csinálniuk velem? Miért kellett megkérdezésem nélkül átírniuk a becsületes magyar nevemet, miért kellett meghamisítaniuk születési adataimat? Én Szabó Katalin (erre a névre keresztelt a tiszteletes úr) névvel is a román tornasportot képviseltem volna a sportvilág nagy versenyein! Miért, miért bozgoroaicáztak le, amikor a román sport s ezen beül a román tornasport hírnevének öregbítéséért léptem a szerek közé, s annyi, de annyi trófeát letettem a román sport asztalára, s ellentétben elődeimmel ― Comăneci, Ungureanu ― és mai utódaimmal szinte semmi anyagi elismerésben nem részesítettek? Nem a mai járandóságra célzok, hanem a kommunista világban tőlem megtagadott jussaimra. Ígértek fűt-fát, és aztán egyszerűen valami csekélységgel kiszúrták a szemem. A pályafutásom vége felé, hogy jobban megalázzanak, tartalékba tettek, s amikor látták, hogy veszélyben a jó csapatszereplés, elővettek, mély vízbe dobtak, a csapatnak segítettem, de az egyéni viadalra nem voltam jól felkészülve, aztán csak természetes, hogy bronzérem lett a vége a szerenkénti döntők versenyén. Egyszer már el kellett mondanom a lelkemben felgyűlt keserűséget.

― És mi a helyzet Chamalier-ben?

― Dolgozunk kitartással, igyekszünk kivenni részünket a francia tornasport utánpótlás-neveléséből. Krisztián pedig ilyenkor, nyá­ron evezős szenvedélyének él, tanfolyamokat tart, túrákat szervez, hiszen tudja, Karcsi bácsi, evezős volt először, és utána lett tornászedző. Nagyobbik fiam, Lorenzo a labdarúgásnak hódol, a kisebbik, Zeno a család örökmozgója.

― Ismertem még egy örökmozgót a Szabó családban...

― Zeno rajtam is túltesz ― válaszol mosolyogva.

― Ott voltam azon a megyei fogadáson, amelyen Rab István, a megye első titkára megígérte neked, ott, mindannyiunk füle hallatára, hogy építtet neked egy, a dévaihoz hasonló tornaközpontot... Ha az év végére valamilyen csoda folytán ott állna ez az intézet valahol a Tündérvölgyében...

— Könnyű a válasz: nem hiszek a csodákban. Csak abban hiszek ― és hittem mindig ―, amiért én magam keményen megdolgoztam.