Sepsiszentgyörgy, 2012. május 25., péntek 17:42
Köszöntjük Orbán nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. július 23., hétfő: Közélet

Iskolakeresztelő és székelykapu-avató

A hét végén harmadik alkalommal megszervezett márkosfalvi falunapok keretében került sor szombaton az 1868-ban épített iskola névadó ünnepségére: a kis falu tanintézménye felvette legnagyobb szülöttjének, Barabás Miklósnak, a nemzet festőjének a nevét.
A kánikula ellenére több mint száz helybeli és meghívott gyűlt össze az iskola udvarán együtt ünnepelni. Tusa Levente községi polgármester és Tamás Endre Ottó református lelkipásztor ünnepi beszédét követően Szőcs K. Ervin, a szentkatolnai Bálint Gábor Iskola igazgatója és Lengyel László szakfelügyelő szólt az egybegyűltekhez, majd Czibak László ny. igazgatótanító, aki feleségével, Czibak Erzsébet ny. óvónővel harmincnégy évig tanított ebben az iskolában, elevenítette fel a tanintézményhez kapcsolódó emlékeit. Jánó Mihály művészettörténész a Székely Nemzeti Múzeum nevében egy Barabás Miklós-önarckép reprodukcióját nyújtotta át Szőcs K. Ervinnek, amit az igazgató az iskola legjobb tanulójának ajándékozott. Vetró András, a dombormű alkotója arra kérte a márkosfalviakat, pályázzanak, hogy a gipszbe öntött plakett bronzból is elkészülhessen.
Az iskola folyosójának falán lévő domborművet és az új iskolatáblát Tusa Levente és Tamás Endre Ottó leplezte le. Az emléktáblát Tamás Orsolya lelkipásztor áldotta meg. A családias hangulatú ünnepségen közreműködtek a helybeli iskola tanulói, valamint a dálnoki iskola furulyacsoportjának tagjai. Az iskolaudvarról a tömeg az emlékparkba vonult, ahol az 1970-ben felállított, Hunyadi László által készített Barabás-mellszobrot koszorúzták meg. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
A márkosfalvi falunapok második napján a mátisfalvi református templomban a Tamás Orsolya tiszteletes asszony által tartott ünnepi istentisztelet után a tömeg a falu Csernáton felőli bejáratához vonult, ahol felavatták a 12,80 méter hosszú és 5,70 méter magas székely kaput, a torjai Pethő Sándor munkáját. A nemzetiszín szalaggal átkötött kapunál Tusa Levente és Tamás Endre Ottó tiszteletes mondott rövid ünnepi beszédet. A szalagot Tamás Gábor, Svédországban élő népszerű énekes és Tusa Levente vágta el. A kapuállítást Tusa Levente szentkatolnai polgármester kezdeményezte, aki érdeklődésünkre elmondta: jövőre Imecsfalva bejáratához állítanak székely kaput, illetve a következő márkosfalvi falunapokig tatarozzák a művelődési otthont.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Szekeres Attila:
Illyefalvi Napok a LAM Alapítvány jubileumának jegyében
Illyefalvi Napok a LAM Alapítvány jubileumának jegyében Háromnapos rendezvény keretében ünnepelte Illyefalva az Illés-napokat a hét végén. Az idei rendezvény súlypontját a LAM Alapítvány fennállásának tizenöt éves jubileuma alkalmából szervezett események jelentették, mely tegnap a református vártemplomban tartott ünnepi ökumenikus istentiszteletben csúcsosodott ki.

- Kisgyörgy Zoltán:
Hármas megemlékezés a szemerjai emlékműnél
A szemerjai csatára, az epres-tetői ütközetre s az Árpád-év kapcsán Árpád fejedelem halálának 1100. évfordulójára emlékeztek a szemerjai Templomdombon, a Szeles József tervezte emlékműnél a tegnap délelőtti istentisztelet után.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS