Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. december 22., hétfő: Sport Elmaradt meccs (Kosárlabda)Mint ismeretes, a Mikes Kelemen Sepsi BC női kosárlabdacsapatunk csütörtökön Olaszországban vendégszerepelt az Európa-kupa második szakaszának visszavágóján. Sajnos, a hazafelé vezető úton Bari és Róma között elvesztek játékosaink csomagjai. A lányok pénteken Bariban beadták a repülőtéren a poggyászukat, de Rómában már nem volt, mit kivenniük a Bukarest felé tartó gépre való átszállás előtt. Az Alitalia légitársaság képviselője szerint mintegy ötven csomag nem fért fel a gépre, de majd utólag küldték tovább. Együttesünk időközben hazaért, de csomagjaik — bennük a teljes sportfelszereléssel — nem érkeztek meg Bukarestbe, ezért a Sportul Studenţesc elleni bajnoki mérkőzés elmaradt. Ennek ellenére a Déri Csaba irányította alakulat megjelent szombaton az egyetemisták elleni meccs helyszínén, ahol a találkozó megfigyelőjének, Ráduly Zoltánnak bemutatták a légitársaság által kibocsátott hivatalos okmányt, majd ,,meg nem jelenés" miatt egyelőre 20—0-ra veszítettük el a mérkőzést. A szövetség embere egymaga nem tudott dönteni afelől, hogy a teljes sportfelszerelés repülőterek közötti elkallódása vis maior-esetének (előre nem látott kényszerítő körülmény, elháríthatatlan akadály, ami meggátol valamely kötelezettség elvégzésében) minősül-e, így az eredmény esetleges jóváhagyásáról, a meccs újraprogramállásáról a kosárlabda-föderáció mai gyűlésén döntenek. A XII. forduló eredményei: Sportul Studenţesc—Sepsi BC 20—0, Alexandria—Szatmárnémeti 76—65, Gyulafehérvár—Arad 34—83, Kolozsvár—Craiova 81—55, Nagyvárad—Rapid 71—74, Govora—Olimpia 74—53, Jászvásár—Târgovişte 41—96. Az elmúlt napokban a 13. etap két mérkőzésére is sor került: Szatmárnémeti—Sportul 83—49, Olimpia—Jászvásár 70—58.
Az ideiglenes tabella:
1. Târgovişte 12 0 1030—544 24
2. Alexandria 12 0 1035—727 24
3. Arad 9 3 955—681 21
4. Govora 8 4 870—714 20
5. Szatmár 7 6 926—807 20
6. Kolozsvár 7 5 928—795 19
7. Sepsi BC 7 5 789—725 18
8. Rapid 6 6 799—813 18
9. Nagyvárad 6 6 766—790 18
10. Craiova 5 7 805—829 17
11. Sportul 3 10 708—985 16
12. Olimpia 2 11 734—1044 15
13. Jászvásár 2 11 752—1019 15
14. Gyulafehérvár 0 12 752—1019 12
Az őszi idény utolsó fordulójának összecsapásai (december 23.): Mikes Kelemen Sepsi BC—Gyulafehérvár, Târgovişte—Alexandria, Rapid—Govora, Craiova—Nagyvárad, Arad—Kolozsvár. Együttesünk tegnap este Târgoviştén a Román Kupa második szakaszának visszavágóján vendégszerepelt, a találkozó lapzárta után ért véget.
Tibodi Ferenc
Felhívás a szurkolókhoz
Tisztelettel kérjük azokat, akik kijárnak a Sepsi BC meccseire, a kürtölés helyett inkább énekeljenek velünk! A kürtöket csak az ellenfél büntetődobásainál használják! Képtelenség 24 másodperc alatt elénekelni egy éneket, képtelenség túlharsogni a kürtök decibeljeit. Sokkal többet ártanak nekünk (a kürtölésükkel), akik énekelünk, mint a játékosoknak! Előre is köszönjük mindannyiuk megértését. Reméljuk, december 23-án együtt fogjuk énekelni a régi, ismert dallamokat, és minél többen otthon hagyják a kürtöket!
Szabó Péter Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
gyula - 17:34 Grama kérjen bocsánatot
gyula - 17:34 Grama kérjen bocsánatot
lacafaca74 - 17:22 Grama kérjen bocsánatot
moni - 17:18 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
lacafaca74 - 17:17 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
gyula - 17:15 Az euróövezet válsága
Hubert - 17:14 Hírsaláta
janoska44 - 17:10 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
janoska44 - 17:02 Grama kérjen bocsánatot Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||