Banánhéj helyett az olajon siklunk el? (Van-e Kárpát-medencei energiaválság?

Az idilli állapotrajz ne tévesszen meg bennünket, Hernádi megdöbbentő adatokat épített előadásába: az Európai Uniónak semmilyen energiapolitikai stratégiája nincs, az energiaellátást az unió a nemzeti államokra bízza, oldják meg azok, ahogy tudják. Mivel azonban a világ ismert olajkészletének 80 százaléka állami kézben van, és mivel így a piaci szabályok csak részben érvényesülhetnek, ez olyan helyzetet teremt(het), hogy a nemzeti érdekek felülírják a piaci szabályokat, az olajmezők és a szállítás kizárólagos birtoklása politikai tényezővé válik. Erre egyébként a legbeszédesebb példát Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke mondta, idézvén, hogy Észtországban áttelepítenek egy, az észt nemzeti méltóságot sértő szovjet emlékművet, erre fel az oroszok elzárták az olajcsapokat, s a finnugor konferenciára sem hívják meg Észtországot.

A sokkoló adatok körül bóklászva ugyancsak Hernádi Zsolt után mondjuk, hogy Kínában csak a múlt évben 7,2 millió lakos támasztotta a ház falának a kerékpárt, és vásárolta meg élete első személygépkocsiját. A hatalmas ország olajfogyasztása évi 350 000 hordóval növekszik. Más, közvetlen forrásból ismerem, hogy a nyugat-afrikai kontinens olajmezőit a szó szoros értelmében megszállták a kínaiak, s a folyamatos törzsi összecsapások miatt az amerikai és angol érdekeltségek, emberi életeket mentendő, kénytelenek voltak kiszállni az olajháborúból. Elrettentő adat az is, hogy mára a légköri szennyezésben és az üvegházhatás erősödésében a gépkocsik pufogtatják ki a legnagyobb ártalmat.

Más. A magyarországi 250 forintos benzinárnak gyakorlatilag ezer forintnak kellene lennie ahhoz, hogy az alternatív energiakutatás erőre kapjon, vagyis hogy gazdaságilag megérje pénzt fektetni bele. Megjegyzendő, hogy a 250 forintos benzinárból 180 forint az államkasszában köt ki. A MOL Százhalombattán és Pozsonyban üzemeltetett olajfinomítói, amelyek működése nélkül összeomlana a kérdéses országok üzemanyagellátása, európai viszonylatban is a leghatékonyabbak közül valók, s ezek folyamatos karbantartása és a környezetvédelmi paraméterek betartása annyiba kerül, hogy ezek költségeiből ötévenként egy-egy új finomítót lehetne építeni. A MOL profitéhsége korlátozott tehát, s az állami kontroll arra való mindenhol, hogy a profitszerzés túlkapásait kordában tartsa.

Korodi Attila, Románia környezetvédelmi és a fenntartható fejlődésért felelős miniszter — istenem, micsoda tekervényes titulus —, szóval, a mi szakminiszterünk Románia energiapolitikai és környezetvédelmi helyzetéről és törekvéseiről beszélt. Szólt a zöld energia előretöréséről. Az ország villamosenergia-termelésének 31 százaléka megújult energiából származik, a környezetszennyezést kiiktató vízi erőművek aránya is magas: 29,4 százalék. (Az más kérdés, hogy a vízi erőművekben előállított villamos energia milyen mértékben hat negatívan a vízi élővilágra, a tározók alatti térségek vízháztartásának felborulására. Ebben a vonatkozásban a legnagyobb habot a Csallóköz miatt verték föl, nagy viták előzik meg a Drávára tervezett vízlépcsők megépítését is, Romániában nincs ekkora zaj, de tekintsük meg a békási vízi erőmű vagy a Bodza vizén a Siriu — Szilonhavas — alatti folyómedrek állapotát.)

Korodi Attila szólt a zöld energia előretöréséről — ennek 2020-ra húszszázalékos arányt kell elérnie —, szó esett a fakitermelésből és falfeldolgozásból származó biomassza felhasználásáról is. Ezek jobbára csak tervek, mert a magamféle természetjáró ember megrökönyödve látja mindenfelé a környezetszennyező fűrészkorpahegyeket, s azt is tudja, hogy az erdők teljes lepusztítása, a fahulladék — az ágak, gallyak — kitakarítása a talajképződést negatívan befolyásolja.

Németh Zsolt javaslata értelmében Romániának és Magyarországnak közös energiai stratégiai tervet kellene beterjesztenie az Európai Parlamenthez. (Jelenleg magyar nemzeti stratégia sincs, ezért történhet meg, hogy Gyurcsány Ferenccel az élen ad hoc összevissza nyilatkoznak energetikai stratégiai ügyekben, hol a Nabucco, de leginkább a Kék áramlat és egyebek tengelyeinek olajozása folyik.)

Magyarország gázfogyasztása 90 százalékban Oroszországtól függ, s a függőséget bonyolítják az ukrán és fehérorosz térségben időközönként fellobbanó szomszéd országi vagy belpolitikai lángok, amelyek a teljes mértékben kiszolgáltatott országok lakosait perzselik.

E sorok írójának meglepetésére és csodálkozására egy szó sem esett arról a világviszonylatban is hatalmas energiakészletről, amely Magyarország területének 75 százaléka alatt magas hőmérsékletű termálvízként található, s amelynek hőszivattyús felhasználási technológiája már olyan országokban is alkalmazást nyert, amelyek területe alatt nem található ekkora kincs. Nem volt szó a Makói árok és általában a dél-magyarországi gáz- és kőolajlelőhelyek energiatartalékainak kihasználásáról sem. A jámbor közember csak annyit tud, hogy van ilyen, és sejti, hogy — akárcsak a Makói árok gázkitermelésében — különféle üzleti érdekeltségek játszanak szerepet, s ha jól tudom, a kitermelt gáz értékének 12 százaléka marad majd az országban.

Nos, ezért kellene országos stratégiai terv az energiaforrások távlati biztosítására.