Sepsiszentgyörgy, 2012. május 25., péntek 18:01
Köszöntjük Orbán nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. július 25., szerda: Nemzet-nemzetiség

Márkosfalva (Határhelyzetek)

Kézdimárkosfalvára invitáltak, a falunapokra, hogy mondanék ezt-azt az ottani Barabás Miklós-szobor kalandos történetéről, de a tusványosi zárórendezvény miatt hiába igyekeztem árkon-bokron keresztül — Sepsibükszád—Bálványosfürdő felől —, elkéstem.
A tágas, egykoron nagyközség számára épített iskolaépületben és ennek udvarán vége volt már a hivatalos ünnepségnek, és mondták is kórusban, amikor megérkeztem, hogy Czibak László, vélem egykorú iskolaigazgató eligazította a jelenlévőket szoborügyben, hisz a történetnek ő is részese volt, egykor együtt konspiráltunk, hogy a legjelentősebb magyar festők egyikének szobra szülőfalujába kerülhessen.
A mai fiatalok, szerencséjükre, már alig érthetik és érzékelhetik, micsoda csalafintáskodással kellett kijárni azt, hogy az akkor nélkülözhetetlen jóváhagyásokat a szoborállításhoz megszerezzük.
Szerencsénk volt, mert a legnagyobb magyar festő, aki a magyar reformkorszak nagy alakjait megörökítve a ’48/49-es forradalmon és szabadságharcon át a kiegyezés kora utánig a legjelentősebb egyéniségek egész galériáját megfestette, örömünkre fiatal életének egy rövid szakaszában Bukarestben is alkotott — tulajdonképpen nem tanulni, hanem megélhetéséhez pénzt keresni ment oda —, ez pedig számunkra kapóra jött az engedélyezések megszerzésében. Igaz ugyan, hogy az 1812-ben életbe lépett Szervezeti szabályzat (Regulamentul organic) értelmében a franciás műveltségű orosz katonai arisztokrácia köreinek kegyeibe került, de számos vázlatot, skiccet, képet készített az akkor még többnyire török bugyogóban szellőzködő és vízipipát pöfögtető helybeliekről is.
A szoborállítás engedélyezése megtörtént, de pénzt nem mellékeltek az engedélyhez. Azt a minimális összeget — már nem is emlékszem a summa kicsinységére — az akkori első titkárnak, Király Károlynak köszönhetjük. Nem futotta márványra sem, ezért Hunyadi László szobrászművész a tulajdonában lévő törött márványtömböt ajánlotta fel. Most Tusnádfürdőn is kérdezték, hogy miért csapott Barabás Miklós fél válla. Nevetve mondtam, hogy semmiféle alkotói koncepciót nem kell keresni mögötte, abból a márványtömbből, amelyet a szobrászművész nagylelkűen felajánlott, ilyenre és ennyire futotta.
Érdekes története van az egy tömbből faragott andezittalapzatnak is. Ezt a az Olt-völgyi kőfaragók ókumlálták ki. Amikor Hunyadi László talapzattervét elvittem a kőbányába, lefitymálóan ránéztek, s azt mondták: ez nem jó!
El kezdtem magyarázni az arányokat, a téglatest alakú kövekből megépített talapzat szépségét, de falra hányt, illetve a bánya kőfalára hányt borsó volt minden szavam. S amikor többször is megismételték, hogy ,,ez nem jó", rájuk mordultam, hogy mondják már meg, mi a bajuk ezzel a talapzattal.
— Az, hogy darabokból van — mondta a kőfaragók egyike.
— S ezzel mi a baj? — kérdeztem.
— Könnyen széjjel lehet szedni — érkezett a válasz.
— S akkor mi legyen? — firtattam tovább.
— Kifaragjuk egy darabból — mondta a kőfaragó.
Azóta Háromszéken a szobortalapzatok többsége egy kőtömbből készül, hogy azt ne lehessen lehúzatni vagy szétszedni.
Ma már, szerencsénkre, nincs ilyen veszély. Petőfi ispánkúti síremlékét barbár semmirekellők meggyalázzák még egyszer-másszor, de Barabás Miklós szülőfaluja, Kézdimárkosfalva képes megvédeni és megőrizni a maga emlékműveit. A félvállú Barabás Miklós-szobor mellé kis park létesült, fenyőfa körönd és kerítés őrzi a szobrot, hogy a ,,marhák" ne férkőzhessenek közelébe. Mi több, a két tanerős apró iskola épülete megújult, tantermei irigylésre méltón tiszták, berendezettek, s a köztéri szobor mellé Vetró András szobrászművésztől nagy formátumú Barabás Miklós-plakettet rendeltek, amely egyelőre gipszben várja, hogy bronzba öntessék.
A falu — egykori község — a falunapokra tisztába tette magát, a csernátoni bejárat felől monumentális székely kapu várja az érkezőket, és meglepetésemre a kézdimárkosfalvi sportpályán akkora falunapi felhozatal és műsorkavalkád volt, olyan sok résztvevővel, hogy a magukat nagyra tartó nagyközségek is megirigyelhetnék.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Sylvester Lajos:
Annyi, amennyi...
Annyi, amennyi... Orbán Viktor mondta Tusványoson Erdélyre, az erdélyiekre vonatkoztatva, hogy ,,Érezzük át erőnket. Annyi, amennyi, de ne becsüljük alá." Kérdésre válaszolva fejtette ki, hogy ő az erdélyieket mindig nagyra tartotta, sokra becsülte. Nemzeti tartásukért és önbecsülésükért, az itt hallható nyelv szépségéért.

- Szekeres Attila:
Vigyázat a földekre! (Szélhámosok Háromszéken)
Kihúzzák a háromszéki ember lába alól a földet — jelezték jogászok a megyeházán. Azaz elszaporodtak az előszerződések, melyekben idegen megyebeliek úgymond területeket vásárolnak helybeliektől. A föld elidegenítésén kívül nagyon átverés-íze van a dolognak.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS