2009. január 16., péntek, Mi, hol, mikor?
Kiállítás

Az Árkosi Művelődési Központban ma 18 órakor megnyílik a Baász Imre utolsó rajzaiból összeállított kiállítás. A kiállítás anyagából korlátozott példányszámú reprókatalógus is készül, megvásárolható a megnyitón. A tárlatmegnyitóra Sepsiszentgyörgyről a színház elől 17.30 órakor autóbusz indul.

Művészeti találkozó

A TRAnnSYLVAnnART Levelezőlista Bizottság és a HAT (Háromszéki Akcióművészek Társasága) mindenkit elvár az ETNA Alapítvány által 1996 óta rendszeresen megünnepelt Művészet Születésnapjára szombaton és vasárnap 21 órára a sepsiszentgyörgyi Míves Ház PHARE Termébe, amikor az 1 000 046. évét tölti be a Művészet.

Színház

* Sebestyén Melinda, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésznője ma és szombaton 19 órától a kamarateremben előadja Párjavesztett ― székely népballadák című egyéni műsorát. Művészeti tanácsadó: Török Viola, zene: Hána László.

* Sepsiszentgyörgyön a kultúrpalota Lajtha László Stúdió­termében az M Stúdió hét végére meghirdetett két Rómeó és Júlia-előadása betegség miatt elmarad, helyette szombaton 19 órától a társulat A látogató című előadását játssza, rendező Gyöngyösi Tamás. Az előre megvásárolt vagy megrendelt jegyek érvényesek erre az előadásra.

Könyvbemutató

Az árkosi községháza Imreh Domokos Termében ma 18 órától Kisgyörgy Zoltán bemutatja Vártúrakalauz című kötetét, és előadást tart a háromszéki várakról.

Hitvilág

Sepsiszentgyörgyön ma kezdődik a Krisztus-hívők egységéért meghirdetett ökumenikus imatized, 18 órától a Gyöngyvirág utcai református templomban igét hirdet Hajdu János római katolikus főesperes. Holnap az evangélikus templomban Takács Dezső római katolikus pap hirdet igét.

Kisállat-kiállítás

A Háromszéki Fajbaromfi- és Kisállattenyésztők Egyesülete ma 9 órakor nyitja meg évi kiállítását Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedi új sportcsarnokban. A kiállítás ma és szombaton 9 és 18, vasárnap pedig 9 és 14 óra között látogatható. Az óvodások és iskolások szervezett csoportos látogatását ma délelőttre várják, amikor a belépti díj kedvezményes. (Fer-)

Képességpróba

A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum a jövő héten hétfőtől csütörtökig naponta 10—12 és 17—19 óráig képességpróbát tart a magyar és a román tagozat első osztályába iratkozni óhajtóknak zenéből és rajzból. Felhívják a szülők figyelmét, hogy a megye egész területéről várják a tehetséges gyermekeket, függetlenül attól, hogy melyik iskolakörzethez tartoznak.

Pontosítás

Dobra László közgazdásznak, a kézdivásárhelyi Secuiana Rt. vezérigazgatójának a szerdai lapszámunkban megjelent interjúja 2008. december 16-án készült. A pontosítást Dobra László vezérigazgató azért kérte, mert a beszélgetés a gyár egy hónappal ezelőtti, és nem a jelenlegi helyzetét tükrözi. (Iochom)

Ügyeletes gyógyszertár

Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig naponta 20―8 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Salvia I. patika (telefon: 0267 313 513) teljesít szolgálatot.

Sport

Sítábor

Február 2. és 7. között sítábort szerveznek Kommandón a gyerekeknek síoktatás céljával. A szervezők: Szőcs Imre (telefon: 0744 284 331) és Andrea Gheorghiu (telefon: 0742 960 491). Nevezni a két szervezőnél lehet, és bővebb tájékoztatást is tőlük kaphatnak. (á)

Bákóban játszanak a leányok

A női kézilabda A-osztályban e hét végén Bákóban játsszák a teremtorna első szakaszát. Az MSC sorrendben a következő együttesekkel találkozik: Târgoviste, Slobozia, Bukaresti CSM és Bákói Tudomány. Valamennyi mérkőzésen a tisztes helytállás a cél, abba pedig belefér akár a győzelem vagy a döntetlen is. (á)

A 7. forduló

Sepsiszentgyörgy kosárlabda-bajnokságának 7. fordulójára kerül sor ma 17 órai kezdéssel, az alábbi program szerint: Rozsdás Csont—Babes Boys, Vesekő—Phanters, Székölyök—Bálványos, Da Bomb—Bad Boys, Kalibro—KaniBalls. A mérkőzéseknek a Mihai Viteazul Főgimnázium sportterme ad otthont.

Alpinizmus

A Székelyek a magasban expedíciósorozat szervezője, Tulit Zsombor és társa, David Neacşu január 14-én helyi idő szerint 6 órakor szerencsésen megérkezett a következő, ,,low camp"-nek nevezett alsó táborba, mely 2800 m-en helyezkedik el, és ahol -27 Celsius-fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Hegymászóink az alaptábor és az alsó tábor közötti útszakaszt gyalogosan, szánokat húzva tették meg. Zsombor elmondása szerint igen fárasztó volt az út, melyen fizikai megpróbáltatásukat fokozta az egyre csökkenő hőmérséklet. Alpinistáink következő állomása a ,,high camp", vagyis a felső tábor (3710 m), ahonnan január 17-én vagy 18-án támadják az Antarktisz legmagasabb pontját, a 4897 m magas Mt. Vinson-csúcsot.

Nyolcévesen

Hirano Miu személyében egy nyolcéves kislány is indult a japán felnőtt asztalitenisz-bajnokságon. A mindössze 131 centis kisiskolás a közönség ovációja közepette megnyerte elsőfordulós mérkőzését, ám a következő körben kikapott, mire keserves sírásban tört ki. ,,Nagyon elkeseredtem, de örülök, hogy ilyen sokan kijöttek megnézni engem. Egy napon olimpiai bajnok akarok lenni" — hüppögte Hirano, aki Aj Fukuhara korrekordját döntötte meg. A tavalyi pekingi játékokon hazája zászlaját vivő pingpongozó 1998-ban csupán tízéves volt, amikor elindult élete első felnőttversenyén.

Guerrero túl az életveszélyen

Nincs már életveszélyben Cristobal Guerrero, aki motorjával kedden bukott az Argentínában és Chilében zajló Dakar 2009 tereprali-viadalon. A 48 éves spanyol versenyző kezelőorvosai szerint változatlanul kómában van, de életét már nem fenyegeti közvetlen veszély. Guerrero súlyos fejsérüléseket szenvedett.

Összeállította: Tibodi Ferenc

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1545
szavazógép
2009-01-16: Nyílttér - x:

Levelezzünk mi is! - Para Olga

Mit is tehet a népe-nemzete sorsáért igazán és szívből tenni akaró vezető, mindent vállalt és vállal, felülemelkedve a múltbeli sérelmeken, újra ír...
2009-01-17: Nemzet-nemzetiség - x:

Magyar gondjainkról

Alakszainé dr. Oláh Annamáriával beszélget Gazda József
Hármas meghívásnak tett eleget Alakszainé dr. Oláh Annamária, amikor a közelmúltban Kovásznára látogatott. Előadást tartott a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Fábián Ernő Népfőiskoláján (Az anyaország magyarsága), a vajnafalvi református gyülekezetben (október 6-a a magyar gyász, de a magyar együvé tartozás napja is — emelte ki), majd emlékbeszédet mondott az RMDSZ és az MPP szervezésében tartott gyertyás koszorúzóünnepségen (felvételünk).