Levél Budapest-Kőbányáról (Vidám vakáció)

A Kada Mihály (1827—1894) nevét viselő általános iskola tanulói zömében vidéki településekre figyeltek, a falu életét tanulmányozták, ezért volt számukra különleges a rókagomba, a habos tej, a napraforgóolajjal kikevert vinete (padlizsán), amit Zsuzsa asszony tálalt a felsőcsernátoni Hanna panzióban, hogy az estefelé hazaballagó tehéncsordáról ne is beszéljünk. Dicsé­retére váljék a gimnazistáknak: tudták, hogy iskolájuk névadója az egyesített Budapest első alpolgármestere volt, ki negyven évig állt a magyar főváros szolgálatában. Mesebeli kiskakasként szívták begyükbe a gyerekek a honismereti csemegéket, érdekességeket. Kézdivásárhely, Csernáton, annak múzeuma, a Székely Nemzeti Múzeum nyújtotta látvány és információ, a borvízforrások, a hegyvidéki táj, a székely vendégszeretet gazdag élménnyel szolgált számukra, s erre csak ráadás volt, hogy kedvenc dallamaikat pittyegtethették Zágonban Kiss Manyi zongoráján!

— Nem gondoltuk, hogy ekkora nagy volt Magyarország valaha, de azt sem, hogy ilyen nagyon messze Budapesttől magyarul beszélnek — mondta Papp Zsombor —, miként arra is rácsodálkoztak (honnan is tudhatták volna?), hogy Dózsa György nemhogy magyar, de melléje még székely is volt.

Érdemes volt ráfigyelni, hogy tartalmi szempontból mi a jelentése, üzenete annak a faragott tárgynak, melyet spórolt pénzecskéjükön Tollvaj József kézdivásárhelyi faragótól vásároltak ,,örök emlék" gyanánt. Nagy szám volt számukra Mikes két óriási tölgye, méregették, mennyi is lehet a kerülete. Érdekes, ezeknek a kisiskolásoknak tűnt fel az, hogy a Mikes-kertben álló emlékmű szövege — mert ugyancsak megkopott — nehezen olvasható. Sajnálták, hogy újraírására már nem maradt idő.

Távozásuk után levelet és kis csomagot kaptunk. ,,Gyermekeink egy nagyon kiváló, vízzel oldható, de száradás után le nem mosható festéket küldenek, hogy akár a zágoniak, akár a zágoni Mikes Kelemen-iskola tanulói írják újra a szöveget. Háromszéket feledni nem lehet — mondták —, úgy tudták, hogy Magyarországról utaznak Romániába, de hazaérkezve azt mondták: Erdélyből érkeztünk Csonkamagyarországra!" — írta levelében Boglárka édesanyja, András Ilona.