Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 26., csütörtök: Máról holnapra Koszovó függetlensége nem tetszik BăsescunakRomániának nem tetszik a Koszovó rendezésére vonatkozó Ahtisaari-féle terv. Igaz, ebben az ügyben is — ahogy mostanság megszokott — másként nyilatkozik a külügyminiszter, a miniszterelnök és az államfő. A bizonytalanságot látva Brüsszel figyelmeztette Romániát, egyáltalán nincs elragadtatva a zavaros nyilatkozatoktól, de főképp attól, hogy az államfő e kérdésben nyíltan Oroszország mellé áll, mely kézzel-lábbal tiltakozik az albánok lakta szerb tartomány nemzetközi felügyelet alatt biztosított függetlensége ellen. Tăriceanu árnyaltabban fogalmazott, ő azt tartotta fontosnak, hogy a végeredményt megszavazza az ENSZ Biztonsági Tanácsa, míg Adrian Cioroianu, a külügyminiszter azt fejtegette, hogy mindaddig, amíg a Biztonsági Tanács e kérdésben nem döntött, Romániának is, mint az unió bármely tagországának, jogában áll Koszovó rendezési tervével kapcsolatos fenntartásait megfogalmaznia, esetleg új árnyalatokkal gazdagítania azt.
Brüsszelt szemmel láthatóan a háromféle, igaz, csak árnyalatokban eltérő román álláspont zavarja, ráadásul az unión belül több állam, Spanyolország, Olaszország vagy Szlovákia ellenzi az Ahtisaari-tervet, ugyanolyan okokból, mint Románia: félnek, hogy Koszovó függetlenségének külső erők nyomására történő biztosítása precedenst teremt, s az unió más népesebb kisebbségeinek fejében is megfordul, nem kötelesek eltűrni a magukat nemzetállamként meghatározó országok elnyomó hatalmát, kitartó harccal elnyerhetik önállóságukat maguk is.
A román politikusokat, elsősorban Traian Băsescut, nem a szerbek érdeklik, az albánok még annyira sem, be nem vallottan Erdély sorsa, jövője izgatja. Eleve megsemmisítene minden olyan modellt, mely esetleg rebellis gondolatokat ültethetne el e hatalmas régió lakóiban. Băsescu attól tart, Koszovó precedenst teremthet, s a román politika, különösképp a nacionalizmust nyíltan fölvállaló államelnök még az asztalról is lesöpörne minden olyan nemzetközi tervet, mely autonómiát, uram bocsáss, önállóságot biztosítana egy bizonyos területet belakó kisebbségnek. S ha Erdélyről van szó, Băsescu hajlandó a sokat szidott Putyin mellé állni, aki a Koszovó-ügyben teljes mellszélességgel a szerbeket és Szerbiát védi, s minden rendelkezésére álló eszközzel — van bőven belőle — akadályozza az Ahtisaari-terv megvalósítását.
Brüsszel nincs könnyű helyzetben. Koszovó nemzetközi felügyelet alatt létrehozandó függetlenségét az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával szemben belülről és kívülről is igen sokan félik. Románia és Băsescu közülük való. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 271Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:16 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tibisten - 18:26 Aradi pedagógusok Háromszéken Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||