Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 27., péntek: Közélet Gyanúba fogott parlamenti képviselőkA România liberă összeállította azoknak a parlamenti képviselőknek a listáját, akik ellen vádat emeltek valamilyen ügyben, sőt, olyan is van, akinek bíróságra is került az ügye. Az eredmény lesújtó: a honatyák majdnem fele érintett valamilyen büntetőjogi eljárásban. A leggyakoribb ok a korrupció, a pénzmosás, gyilkosságban való bűnrészesség, halálos közúti baleset. A toplista első helyén az SZDP áll, második a Konzervatív Párt, harmadik a Nagyrománia Párt hat dossziéval, ebből csak Funarnak négy ügye van, a liberálisoknál ugyancsak hat ügy van, az RMDSZ-nél három, a demokratáknál pedig csak kettő. A szociáldemokrata képviselők nagy részének volt már problémája a törvénnyel, vagy éppen a törvényesség határán egyensúlyoztak. Nagyon sokan közpénzek elsikkasztásából gazdagodtak meg. Az utóbbi két évben a Korrupcióellenes Bizottság megbontotta az olajozottan működő pártot, és több képviselőt is a vádlottak padjára ültetett, köztük Adrian Năstasét, Şerban Mihăilescut, Emilian Cuteant, Ion Dumitrut, Mihail Şireteanut. Az SZDP legfontosabb vádlottja Ion Iliescu és Năstase, igaz, eddig sikerült ügyeiket eltussolni, mert az alkotmánybíróság javarészt a szociáldemokratákkal rokonszenvező bírákból áll. Năstasét vesztegetéssel és kenőpénz elfogadásával vádolják, Iliescut pedig gyilkosságban való bűnrészességgel (a bányászjárás kapcsán). Ha jól megnézzük, az SZDP-ben nincs olyan gazdasági, pénzügyi ügylet, amelybe az utóbbi években ne bonyolódtak volna bele, az ügyek feltárása még mindig folyamatban.
Igen érdekes helyzet alakulna ki, ha a vádemelés alatt álló konzervatív képviselőket elítélnék: a párt teljes vezetősége lecserélődne. Dan Voiculescu, Codruţ Şereş, George Copos, Dan Ioan Popescu, de még Rodica Stănoiu ügye is folyamatban. A párt elnökét, Voiculescut pénzmosással és okirat-hamisítással vádolják. Codruţ Şereş ellen kémkedés és hazaárulás gyanújával folyik nyomozás.
A nagyromániások közül Gheorghe Funar viszi a prímet: négy büntetőjogi eljárás is folyik ellene. Még Kolozsvár polgármestereként hivatali visszaélésekkel vádolják, 2002-ben önkényesen oszlatta fel a helyi tanácsot, és kérte az előrehozott választások kiírását. A másik per akörül folyik, hogy két alpolgármesternek indokolatlanul magas (400 millió lej) prémiumot utalt ki.
Az RMDSZ-nek három dossziéja van: Markó Bélát azzal vádolják, hogy 2005-ben egy kiadótól 900 millió lejt kapott szerzői díj gyanánt. Nagy Zsolt pere még mindig folyamatban, bűnpártolással vádolják, Verestóy Attila szenátor ellen is folyik a nyomozás, ő állítólag a tőzsdén 19 perc alatt tízmillió eurót nyert, ezt pedig csak az információkkal való visszaéléssel tehette meg.
A liberálisok fekete báránya Relu Fenechiu, neki két korrupciós ügye is van. További négy liberális képviselő ellen nyomoznak szervezett bűnözésben való részvétel vádjával.
A demokrata képviselők múltja átláthatatlan, eltakarítottak mindent a felszínről. Több évvel ezelőttről Radu Berceanu dossziéja került elő, akit bizonyos szállodák felvásárlása kapcsán gyanúsítottak korrupcióval. Az ügy azonban mellékvágányra került, ugyanez történt Berceanu olajügyleteivel is. Stelian Duţu az egyetlen olyan demokrata képviselő, aki bíróság elé került ingatlanügyletei miatt.
A liberális demokraták két képviselője ellen is folyik a nyomozás. Gheorghe Fluturról és Florin Popescuról van szó.
Természetesen, a parlamenti képviselők ártatlannak vallják magukat. Năstase úgy véli, politikai bosszú áldozata lett, amelynek célja az volt, hogy kiiktassák a politikai életből. Iliescu úgy érzi, politikai ellenfelei valósággal vadásznak rá, pedig ő semmi mást nem tett, csak megmentette az országot az anarchiától. Dan Voiculescu Băsescu áldozatának tartja magát, míg Markó úgy látja, hogy az RMDSZ tagjai ellen indított eljárások a magyar párt lejáratását akarják elérni. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 276Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:16 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||