Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 2., szombat: Világfigyelő Rend és zűrzavar (Magasles)Az elmúlt hetet a magyar rendőrség fekete hetének nevezték. Némi joggal. Egyre-másra derültek ki bizarabbnál bizarabb korrupciós ügyek, melyekben főként az autópálya-rendőrség jeleskedett, aztán váratlanul felröppent egy még furcsább hír: egy bankfiók kirablását megakadályozó akció során az egyik helyszínen lévő rendőrtiszt egyszerűen megfújt négyszázezer forintot a kasszából (?!), noha tudhatta volna, hogy biztonsági kamerák lesik a helyszínen, s így tette nem marad titokban, mint ahogy ki is derült. De még ezt az esetet is überolta ama szívderítő történet, melynek során egy májusi hajnalon öt szolgálatban lévő rendőr igazoltatott, majd hosszadalmas kitérők után — azóta is a védőügyvédek előadásából az eset újabb és újabb fragmentumait ismerhetjük meg — megerőszakolt egy fiatal nőt. A felháborodás ekkor már akkora volt, hogy a miniszterelnök sem hezitálhatott tovább, s drákói szigorral menesztette a vasprefektust, Gergényi Pétert, Bene László országos rendőrfőkapitányt és Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert… A dolog pikantériája, hogy legalábbis Petrétei miniszter a tavaly augusztusi vihar után már benyújtotta lemondását, amit akkor Gyurcsány Ferenc nem fogadott el, mint ahogyan nem fogadta el Gergényi lemondását sem az őszi zavargások közepette. Most pedig egy salamoni döntéssel lapátra tette a vezetőket, mintegy lefejezve a magyar rendőrséget. Azóta már kiderült, Petrétei posztjára Takács Albert volt országgyűlési képviselő a biztos jelölt, s az országos főkapitány Bencze József, az országos vám- és pénzügyőrség mostani parancsnoka lesz, de még semmi nem biztos, csak az, hogy a rendőrségnél uralg a zűrzavar. Azóta az is kiderült, hogy a magyar rendőrséget egy volt s azóta szintén lapátra tett főkapitány őrző-védő testülete védi (?). Ez már maga a magyar abszurd. Boros Péter egykori belügyér, mint a kérdés szakértője, kijelentette: nem a főrendőrök szakmai felkészülésével, hozzáértésével van baj, hanem azzal, hogy a rendőrség túlságosan átpolitizált, magyarán, a politika uszályába került. Ha elgondoljuk, hogy 1990 óta minden kormány alatt legalább kétszer, de volt, amikor háromszor is váltogatták a rendőrség vezetőit, nem is csodálkozhatunk. Ráadásul Boros szerint — s vélekedésével nem áll egyedül — hiba volt megszüntetni a belügyminisztériumot, és sürgősen vissza kellene állítani. A rendőrség egy hierarchizált szervezet, hozzáértő, szigorú vezetőre van szükség, hogy rendbe tegyék a dolgokat. Nem helyes az sem, hogy a főrendőrök összevissza nyilatkoznak a médiának, sőt, vitákat folytatnak egymással, melyek során például Gergényi azzal vádolja Ignácz Pest megyei rendőrkapitányt, hogy karriervágyból a posztjára tör etc. Hogy Takács Albert és az új főrendőrök képesek lesznek-e úrrá lenni a bizonytalanságon és a zűrzavaron, egyelőre a jövő nagy kérdése. Tény, hogy az emlegetett esetek miatt a rendőrség presztízse romlott, s népszerűsége, ha lehet ilyesmiről még egyáltalán beszélni, a mélyponton. Kinek jó ez? Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 333Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:16 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||