Jákob Ildikó szarvasai és tetejetlen fája

A ,,tetejetlen fa" pedig a Szarvas csillagkép felé emeli a földi tekintetet, a küllős-kerekes nap aranyló magasságába. A magyar monda- és hiedelemvilág egy vezérlő, nyomra vezető, hazát teremtő csodaszarvasról tud, az ősi keleti népek, kik az evilági szarvasok sokasága között élnek, s kik a csillagképeken is egész szarvasseregletet látnak, mondáikban, népi megjelenítéseikben is több szarvast terelnek.

Jákob Ildikónak kiváló érzéke van ahhoz, hogy a mítoszok, a mesék és mondák archaikus szimbólumait egyetlen szőnyegre terelje. Erről már akkor bizonyságot tett, amikor szülőfaluja templomának rovásírás töredékét nemezre vitte. Most hat szarvasa és az életfa, világfa, tetejetlen fa köré, a küllős napkorong alá állva a honfoglalás előtti korok, az ázsiai rokonnépek motívum- és mintakincsét szerkeszti olyan végtelenül és megkapóan egyszerű nemez falikárpit kompozícióba, hogy az egy polgári berendezésű lakás fali képeit és bútorait félretolva teremt fő helyet magának. A néző szeme odaszalad, ahol ez a nemez van, mert a magyar mondáknak a haza nyomára vezető szarvasa, a tetejetlen, a csodatevő nap magasáig érő fa képzeletét földi dolgainkon felül emeli, s az ember nem csupán néz és lát, hanem elmélkedik és ért, megért.

Érdekes, hogy amíg torjai kolléganője, Lukács Olga nemezkompozícióival a modern érzésvilág elé és efelé tartja a lámpást, addig dálnoki óvónőtársa a archaikus világból hozza át a mába azt, ami ma is világlik.

Én azt is elképzelem, hogy egyszer majd közös kiállításukon is rácsodálkozhatunk babonázóan elbűvölő munkáikra.