Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 31., kedd: Közélet A vizsgázó tanárok ötöde révbe értMég legalább háromszázötven szakképzett háromszéki pedagógus nem tudja, hogy szeptembertől hol fog tanítani, az igazi vakáció csak annak a nyolcvanhat tanárnak, tanítónak, óvónőnek kezdődött el, akik megkapták a kinevezésükről szóló igazolványt. A címzetes katedrákért tartott július 16-i versenyvizsgán a négyszáznegyvennégy jelenlévőből százhuszonkilencen érték el a hetest, ennyien vehettek részt a számítógépes elosztáson. Akiknek egyetlen meghirdetett hely sem tetszett, és nem töltötték ki az opciókat feltüntető jelentkezési lapot, illetve kevés változatot jelöltek meg, a számítógép nem jelölt ki katedrát, illetve jobb médiával mások nyerték el a számukra is kedvező helyeket. Az érintettek azokkal együtt, akik a korábbi versenyvizsgán hetesnél kisebb, de átmenő jegyet kaptak, egy évre szóló helyettesítő állást választhatnak az augusztus 27. és szeptember 3. között sorra kerülő kihelyezésen, amelyen azok a pedagógusok is részt vehetnek, akik az első megmérettetésen megbuktak, illetve nem vettek részt, de az augusztus 16-i második vizsgán elérik az ötöst.
A pedagógus állások elosztásának, elfoglalásának bonyolult folyamatában említetteken kívül idén még két lépés van hátra. A címzetes állásokra elosztott tanárok speciális esetben áthelyezést nyerhetnek egy évre helyettesítői katedrára, ezt augusztus 10-ig kérniük kell, de ha nem kapnak erre jóváhagyást (amiről a tanfelügyelőség és a pedagógusok szakszervezete vegyes bizottsága dönt), akkor ősszel el kell foglalniuk a megjelölt állást. Az utolsó szakaszban, szeptemberben, a szakképzetlen pedagógusjelöltek pályázhatnak egyéves helyettesítői katedrára. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 263Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 21:25 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:16 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||