Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 1., szerda: Közélet Sóhajok átjárója Rétyen (Kármentő)![]() Rétyen, a Feketeügynek a falut érintő holt ága által körülölelt félszigeten új sportcsarnok épült. Feketéjét én nem szeretem, a gyász színe elüt az épület rendeltetéséről. Úgy láttam a nagyvilágban, hogy a sportcsarnokok, uszodák kedvelt színe a kéknek (a víz, az ég kékjének), a tisztaság fehérjének valamilyen változata, árnyalata. Szóval, modern sportcsarnok épült ezen a félszigeten, fedett pavilon is került a halott árok partjára, szabadtéri színpad is, s a település szimbólumfájából, a nyírből is ültettek a mocskos posvány partjára egy sort, amelyet az idei nyár forró gonoszsága majdnem száz százalékban kiperzselt. Kár értük, de konok kitartással újra lehet telepíteni azt a nyírfasort, s mivel a holt árok maradék vize a fácskák alatt algásodik, jó szervezéssel talán jövőben egy-egy vödör vízre is futja két-három naponként, amíg a fácskák gyökere lefúrja magát a vízszintig.
Én tudom, hogy sokaknak nem tetszik a kívülről érkező okoskodás, de azért engedtessék meg nekem, hogy elmondjam a véleményemet: a rétyi új sportcsarnok és szabadidőközpont felé az immár halott árkon átvezető töltés maga a förtelem. Az okos dolog volt, hogy a valamiféle bontásból származó cementlaptörmeléket behordták az átjáró anyagába — néhány cementgyűrűt azért elhelyezhettek volna, hogy a töltéssel kettévágott mederben a víz átfolyhasson —, de az, hogy ez a törmelékkupac ilyen látványosan éktelenkedjék ország-világ szeme előtt, már szépérzékünket bántja.
Nos, kalács helyett előhozakodom a tanáccsal: a sportcsarnok építéséhez hordott homokból egy jókora kupac vulkanikus eredetű görgetegkő halmozódott össze. Ott van, mint egy lapidárium — kőtár —, a szabadidőközpont peremén. A rosszcsont kölykök — vagy az erejüket fitogtató fiatalok — egyet-egyet begörgetnek a Feketeügy halott árkába. Nos, ezek a legömbölyített formájú, ,,kerékvettető" kövek igen alkalmasak lennének arra, hogy az átjáró két oldalán az építés alkalmával a betonelem-törmelékből összerakott rondaságot eltakarják. Jobb helyeken ezt így tennék. A görgetegkövek természetes szépsége s a leendő nyírfasor, a meglévő fűzfák tájesztétikailag rendbe hoznák ezt a kedves szabadidős félszigetet — nem tudom, van-e neve —, természetesen, ha a halott árok elszemetelődött, fertővé vált medrét kikotornák. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 253Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 21:25 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:16 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
