Szigorúan titkos lehallgatások

Arról, hogy a lehallgatásokat kell-e engedélyeznie a Legfelsőbb Ügyészségnek, ahogy az jogállamokban elvárható és egyedül üdvözítő megoldás, nem szólnak a hírek.

Ion Iliescu elnök 2003-ban, amikor már minden valószínűség szerint vígan folytak a lehallgatások, még annyit fűzött hozzá a szigorúan titkos és bizalmasan kezelt döntéshez, hogy a hírszerző szolgálatnak az esetleges s az ország biztonságát veszélyeztető információkat meg kell osztania a ,,testvér"- szervezetekkel, a rendőrség bűnügyi osztályával, a kémelhárítással, a katonai hírszerzéssel stb.

Szinte hihetetlen, hogy Abszurdisztánban, ahol általában semmi sem marad titokban, és mindenki tudni vél mindent — sőt, tud is, ha nem is eleget —, ez a döntés titokban maradt! 2006-ban, mit ad isten, Traian Băsescu, az Iliescu székét öröklő új államfő, az emberi jogok élharcosa sem hozta nyilvánosságra a döntést, sőt, ha a híreknek hinni lehet, megerősítette a tárgyban a Román Hírszerző Szolgálat privilégiumait: a lehallgatások tehát folynak tovább, s a technikai fejlődés miatt minden bizonnyal már az internetes levelezésekre is kiterjednek, hogy lehetőleg semmi ne maradhasson titokban, ami ,,veszélyeztetheti" a nemzetbiztonságot. Azt viszont, hogy kik és hogyan, miért veszélyeztethetik, a Román Hírszerző Szolgálat szakértői dönthetik el. A változás előtt a telefon- és lakáslehallgatások a kétes hírű szekuritáté privilégiumai voltak, a megfigyelés kiterjedt gyakorlatilag mindenkire. Ismerve a hírszerzői mentalitást — sok minden változott Romániában az elmúlt tizenhét esztendőben, de a titkosszolgálati szakemberek gyanakvása nem —, elképzelhetően kiterjed ma is. Hogy ezáltal milyen információs hatalom összpontosul a Cég kezében, csak lesújtó elképzeléseink lehetnek.