Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 3., péntek: Nyílttér A törvény csapdái (Visszajelzés)Lapunk július 18-i számában a kézdialmási polgármester-találkozóról szóló tudósításunkban többek között a polgármesteri hivataloknál bejegyzett járművek kérdéséről is írtunk. Ehhez kívánt megjegyzést fűzni Nagy László autósmérnök, a Transec Rt. társtulajdonosa. Elmondása szerint a törvénynek van egy csapdája. A jogszabály lényegében azért született, hogy segítse a mezőgazdaságból élő embert, aki a földjeit saját traktorával dolgozza meg. Ahhoz, hogy a város- vagy községházán bejegyezzék a traktort, előbb ki kell jelentenie azt — ha be van már jegyezve a forgalomba — a forgalmi osztályon, és vissza kell adnia a rendszámtábláját. A polgármesteri hivatalok által adott rendszámtáblákkal csak a községi utakon szabad közlekedni, a nemzeti utakon csak át lehet hajtani. A gazda a traktorral csak a mezőre mehet ki és vissza. Az előny az, hogy mentesül egy csomó fizetési kötelezettség alól, például nem kell műszaki vizsgára jelentkeznie, és kötelező biztosítást sem kötnek a járműre. A csapda viszont abban áll, hogy például amikor áthajt a traktorral a nemzeti úton, és netalán az ekével megakaszt egy drága kocsit, a biztosító nem fogja kifizetni a kárt.
Ha már kijelentették a traktort a közúti forgalomból, és ismét rendes számtáblát igényelnek, akkor a járművet újból el kell vinni a Gépjármű-nyilvántartási Hivatalhoz, és újra kell vizsgáztatni. A polgármesteri hivataloknál bejegyzett traktorok esetében nem kötelező a műszaki ellenőrzés, de Kézdivásárhelyen tárgyalások zajlottak az illetékesekkel, hogy ha nem is kötelező, de mindenképp jó lenne a számtáblák és a forgalmi engedélyek kibocsátása előtt ellenőrizni, hogy a traktor műszakilag megfelelő-e vagy sem. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 254Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
arpi - 22:11 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
arpi - 22:09 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
Ferencz - 21:25 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||