Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 3., péntek: Közélet Idén elkészül a másik fele is (Erzsébet-park)![]() A közbeszerzési folyamat lezárulásával megkötötték a kivitelezési szerződéseket, s a munkások — igaz, egyelőre még lassított tempóban — hozzáfogtak a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-park további felújításához-átépítéséhez. Év végéig a föld alatti munkálatokat és a gyalogutakat kell elkészíteni. A park közepétől a Bazár felé haladva egyik vállalkozónak az infrastrukturális munkálatokat kell elvégeznie: a víz-, szennyvíz- és esővízhálózat felújítását, illetve a közvilágítási rendszer kiépítését. Másik cég a kőjárdákat, ismét másik a színes aszfaltburkolat elkészítését vállalta. A park teljes felújítása ezzel még messze nem ér véget, a felszíni munkálatokra viszont új lehetőség adódott: a környezetvédelmi minisztérium nemrég jelentetett meg pályázati kiírást a lakott környezet zöldövezeteinek rendezésére, erre készíti most a dokumentációt a városháza. Amennyiben sikeresen pályáznak, a minisztérium biztosította pénzből vásárolják meg a parki bútorzatot (padokat, szemeteskukákat, világítótesteket), készítik el a szökőkutakat, vízeséseket és a tavacskát, újítják fel és fedik le a közvécét (ennek tetőterében lesz a parkőr és kertészek ,,irodája"), és szerzik be, illetve telepítik a növényzetet. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 348Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
arpi - 22:11 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
arpi - 22:09 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
Ferencz - 21:25 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
