Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 6., hétfő: Sport Sepsiszentgyörgyre került a Balkán-bajnoki cím (Lovassport)![]() A Sepsiszentgyörgyi Szent György Lovasklub igen hatékony, áldozatkész közreműködésével a Sepsiszentkirályban augusztus 3—5 között megrendezett lovastusa Balkán-bajnokság a Szent György Lovasklub ragyogó sikerével ért véget. A lovasklub versenyzője, Monica Holdiş nyerte ugyanis a Balkán-bajnokság egyéni számát, és Monica tagja a szintén Balkán-bajnok csapatnak. S hogy ezzel még ne legyen vége a lovasklub sikereinek, hadd mondjuk még el azt is, hogy a csapat harmadik tagja, a négyfalusi Irimia Constantin a lovasklub Luptător nevű lovával versenyzett, a Nor névre hallgató saját lova betlizett.
Nos, ennyit bevezetőben. Most pedig nézzük a háromnapos viadal részeredményeit is. A verseny a műlovaglással indult, és sepsiszentgyörgyi sikerrel, hiszen a legjobb teljesítmény (56,19 p.) Monica Holdiş nevéhez fűződik, közel hat ponttal bizonyult jobbnak, mint a bolgár Szvetlin Ivanov (62,03 p.), és teljes tíz ponttal, mint a második bolgár, Nikolaj Aszevov (66,19 p.).
Monica a tereplovaglásban folytatta jó szereplését, hibátlan teljesítménnyel ment végig a sok-sok akadállyal teletűzdelt pályán, akárcsak a bolgár Aszevov. Rajtuk kívül mindenik lovas pontozott, a bolgár Terziev 2,4, a román Viorel Bubău és Irimia Constantin 4—4 ponttal. Hat ló és lovas került kizárásra. Két szám után Monica Holdiş állt az élen a két bolgár, Szvetlin és Aszevov, valamint a román Bubău előtt. Csapatban pedig Románia az első Bulgária és Törökország válogatottjai előtt.
Következett a mindent eldöntő utolsó versenyszám, a díjugratás. A nagyszerűen előkészített pályán az akadályok verésével indult a viadal. Bubău például 16, Nemes Călin 7, Luca Ruxandariu 9, a bolgár Iszkarov 29 pontot összesített, az ifjúsági Csibi Loránd pedig a kizárás sorsára jutott, mert lova két akadály vételét is megtagadta. Ezután következtek a nagy menők s természetesen a hibapont nélküli teljesítmények. Elsőként a bolgár Szvetozar Szlavcsev neve mögé került oda a 0 hibapont, aztán jött honfitársa, Szvetlin, a mi Holdişunk és végül a mi lovunk, Luptător (Irimia Constantinnal a nyergében). Ez azt jelentette, hogy Monica Holdiş megőrizte elsőségét, rajt-cél győzelmet aratva. S mert pároson szép az élet, a győztes csapatnak is tagja, egy csapásra tehát két ,,legyet ütött", két aranyérmet szerzett.
A sepsiszentkirályi Balkán-bajnokság dobogósai:
egyéni:
1. és Balkán bajnok Monica Holdiş (Románia, Piticu nevű lovával) 56,19 pont
2. Ivanov Szvetlin (Bulgária, Sakramento n. l.) 62,03
3. Szvetozar Szlavcsev (Bulgária, Taver n. l.) 68,37
csapat:
1. és Balkán-bajnok Románia (Monica Holdiş Piticuval, Irimia Constantin Luptătorral, Viorel Bubău Aramisszal, Luca Ruxandariu Trigger Happyvel)
2. Bulgária (Ivanov Szvetlin — Sakramento, Nikolaj Aszevov — Nilma, Szvetozar Szlavcsev — Taver, Iljan Iszkarov — Galeria Efiza)
3. Törökország (Mustafa Sahin — Melankoli, Serdar Koc — Vezir, Firgan Deliormanli — Wagner de l’Escaut, Oktay Kopru — Akrundus)
ifjúságiak:
1. és Balkán-bajnok Szlavi Terziev (Bulgária, Gama n. l.) 75,92
2. Luca Ruxandariu (Románia, Trigger Happy n. l.) 96,76.
A verseny után érkezett meg Traian Băsescu államelnök saját maga vezette gépkocsiján. Becsületére váljon, csendben, egyszerű emberként jött, rendőri kíséret és felhajtás nélkül. Szerző: Áros KárolyCikk megjelenítése: 226Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
arpi - 22:11 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
arpi - 22:09 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
Ferencz - 21:25 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
