Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 8., szerda: Közélet Gyógyítani kell az egészségügyet isNegyedik hónapja tart a rákbetegek korábbinál is súlyosabb gyógyszerkálváriája, és mert a kiegészítő kezelésekre ugyanabból a pénzkeretből kapják szereiket, amiből még másik három betegségcsoportot kellene gyógyítani, a gyógyszerkrízis tömegeket érint. A megoldást nem helyben kell keresni, a pénzek besorolását szigorú törvények szabályozzák, de az mégis érthetetlen, hogy ha a dolgok így folytatódnak, a hónap második hetétől az ingyenes és ártámogatott gyógyszereket is pénzért kell megvásárolni.
A megyei egészségbiztosító statisztikai adatai szerint Háromszéken az orvosok egyetlen gyógyszert sem írnak fel indokolatlanul, nincsenek nyilvántartva fiktív betegek, szerencsére olyan betegség sem seper végig vidékünkön, amely miatt ugrásszerűen megnőne a gyógyszerfogyasztás, de mindez valahogy nincs összhangban azzal, amit a beteg ember tapasztal. Bemegy a patikába, és ki szeretné váltani az orvos által felírt receptet, de előfordul, hogy már a hónap második napján közlik, elfogyott a pénzkeret.
Ez történik negyedik hónapja azokkal a fájdalomcsillapítókkal, állapotfeljavító szerekkel, amelyekkel rákbetegeket kezelnek, és ugyanezt a választ kapják a pszichés betegek és öregkori elmebajban szenvedők is, hisz nekik ugyanabból a pénzkeretből kell gazdálkodniuk. Történt ugyanis, hogy a rákbetegek szóban forgó gyógyszereit pénz nélkül sorolták be májustól egy olyan alapba, amely korábban sem volt elég, hát még így, amikor egy-egy recept az említettek közül közel négyezer új lej. Nos, ha Háromszék harmincnyolc gyógyszertára mindenikében elsején kiszolgálnak egy ilyen beteget, egy nap alatt elfogy még másik három betegkategória teljes pénzalapja. Gyógyszeres ellátás tekintetében ennél jobban járnak a vírusos hepatitiszesek, reumások, sokízületi gyulladásban szenvedők, májcirrózisosok, spondylosisos betegek, a nekik szánt pénzalap mindig elég.
Dragoş Tatu, a megyei egészségbiztosító pénztár szerződésekért felelő aligazgatója abban látja a hibát, hogy az onkológiai kezeléseket nem egyetlen forrásból finanszírozzák, az egészségügyi programok között is szerepel, de a szabad gyógyszertári rendszerre is rásózták egy bizonyos szeletét, ráadásul pénz hozzárendelése nélkül. Augusztusra az 1-es kategóriájú gyógyszerlicitre, amiről szó van, 158 016 lejt kapott a megye, ami az utóbbi hónapok fogyasztását tekintve legkevesebb tízszeres alulfinanszírozást jelent, míg a programos gyógyszereknek tulajdonképpen nem szabnak anyagi határt, így átcsoportosítással sok betegen segíthetnének — véli Tatu igazgató. Az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek pénzkeretének hónap eleji kiapadását cáfolja az elöljáró, a patikák naponta jelentik, mennyi pénzük van még, szerinte legfennebb arról van szó, hogy a forgalmasabb gyógyszertárakban hamarabb fogy, de olyan nem fordult elő az utóbbi hónapokban, hogy városon legalább egy-két gyógyszertárban ne lehessen kiváltani ezeket a recepteket a hónap második felében is.
Kovács Sándor, a megyei gyógyszerészkamara elnöke érdeklődésünkre elmondta, olyan pénzkeretbe tuszkolták bele a nagyon drága recepteket, ami eddig sem volt elég, ennek persze a betegek isszák a levét, akiknek bizonyos hányada megvásárolja a gyógyszert, akinek pedig nincs pénze, abbahagyja a kezelést, szenved, esetleg kórházba kerül.
Tegnap Sepsiszentgyörgy hat gyógyszertárában érdeklődtünk a receptek kiválthatóságáról, a helyzet mindenütt egyforma volt, a kritikus gyógyszercsoportra minden pénz elfogyott, hat krónikus betegségre még voltak támogatott készítmények, a biztosítottak egészét érintő ingyenes és ártámogatott gyógyszerkeretből még mindenütt volt. A biztosítópénztár kimutatása szerint augusztus első három napján az utóbbi kategória teljes havi pénzalapjának harminc százaléka fogyott el. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 228Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
arpi - 22:11 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
arpi - 22:09 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
Ferencz - 21:25 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||