Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 8., szerda: Közélet Szeptember az újabb határidő (Sportcsarnok II.)Számon tartani is lehetetlen, hány határidőt ígért és nem tartott be a sepsiszentgyörgyi második sportcsarnok építője. Most azt mondja, szeptemberre elkészül a munkálattal. Bár ahogy ott dolgoznak, ezt a határidőt sem kell készpénznek venni. A gond az a központilag lebonyolított licitekkel — véli Albert Álmos polgármester —, hogy néhány vállalkozó országos szinten rengeteg munkálatot elnyer, legtöbbjét kiadja alvállalkozóknak, akik a maguk során úgyszintén túlvállalják magukat, aztán szöknek ide, futnak oda, de a munkával mindenütt lassan haladnak. Ez történt a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokkal is, néha látni egy-két munkást, aki valamit elszöszmötöl néhány napig, aztán teljes csend honol az épületben akár hetekig is. Közben az átadási határidő lejár, utána még jó néhány, az itt dolgozó munkások vonják vállukat, ők semmit nem tudnak, a helyhatóságnak — nem ő lévén a szerződéskötő fél — számonkérési joga nincs, a fővárosban meg túl sok minden zajlik ahhoz, hogy épp a sepsiszentgyörgyi építkezéssel törődjenek. ,,Bukarestből nem nagyon látszik, hogyan haladnak vidéken a munkálatok" — rója fel a polgármester, aki szerint a legjobb megoldás az volna, ha a szerződéseket a központi alapokból finanszírozott munkálatokra is a helyi önkormányzatok kötnék meg, pontosan rögzített határidőkkel és feltételekkel. Akárcsak idén az útjavításoknál: minden ment, mint a karikacsapás, az év első felében az összes tervezett aszfaltozást elvégezték. A sportcsarnok tehát készülget, csigalassúsággal, és még az is előfordulhat, hogy külső rendezését — ami már az önkormányzat feladata — hamarabb elvégzik, mint benn az utolsó simításokat. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 233Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
arpi - 22:11 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
arpi - 22:09 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
Ferencz - 21:25 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||