Gajcsána

Ismerkedésünk után kiderült, a moldvai Gajcsánán tanítanak. — Hány gyereket? — kíváncsiskodtam. — Százat-százötvenet — vágta rá a fiatalasszony. Ebben a tanévben, amelynek most a végére jártak, a hivatalos tanórákon kívül. A következő tanévtől az iskola épületében, a tanrendbe iktatott órákon.

Szóval, Moldvában mégiscsak mozdul valami, s ez a valami nem is kevés. Mindez annak a felbecsülhetetlen hivatástudatnak köszönhető, amelyet missziós szolgálatként ezek a kedves fiatalok vállalnak. Tapaszos földű vályogházban megszállva, rossz rugójú matracokon pihenve.

A Budapesten megjelenő Honismeret egyik régi számából másolom ide a Gajcsána-Magyarfalura vonatkozó részt:

A hajdani Tekucs megye északkeleti szegletében él a legkeletibb magyar közösség, Gajcsána-Magyarfalu népe. Lükő Gábor már 1935-ben felhívta a figyelmet Havaselve és Moldva magyar eredetű helyneveire. Ezek között szerepel számos ,,Unguri" és ,,Ungureni" nevű település. Az egyetlen, ahol a névnek megfelelően ,,ungurik", azaz magyarok élnek, ez a Găiceana melletti kis falu. Nevét ennek megfelelően néhány évtizede Arini-ra változtatták. A templom oltárán történt őrségváltásról Domokos Pál Péter így ír: ,,Estefelé lefényképeztem a falut, és bementem a templomukba is. Azonban a templom főoltárán új képet látok, mely Szent Istvánt, a vértanút ábrázolná, de fölötte körírásban ez van: »St. Ştefan roagă-te pentru noi!« (Szent István, imádkozzál érettünk!) Ezután a kórusba megyek, és ott meglepetésemre megtalálom a régi oltárképet: Szent István magyar király képét."

Magyar Zoltán szerint a falu templomában még ma is látható egy Szent Istvánt ábrázoló festmény, mégpedig egy régi templomi lobogón. E zászlót szerettük volna megtalálni, lefényképezni 1998 júniusában, amikor Magyarfaluban tölthettünk néhány napot. Sajnos, nem sikerült rábukkannunk, pedig a torony aljában, a kórus bejáratánál számos templomi lobogót végignéztünk. A Szent Istvánt ábrázoló zászlóról sem a falu papja, és ami még biztosabb forrás, a falu öregjei sem tudnak. Annál becsesebb kincset őrzött meg számunkra Csernik Jánosné Bandi Rózsi néni emlékezete, aki elmondta, hogy gyermekkorában még a faluban Szent István magyar király búcsúünnepét tartották. A nép a kántor szólamára felelve énekelte ezt, a minden további magyarázatot szükségtelenné tevő éneket:

Dicső Szent István király,

Magyarok királya,

Ne feledkezzél el a szegény magyarodról,

Ne feledkezzél el a szegény magyarodról.

Ferencz Gabriella és Kedves Judit nyári felfrissülésre nem a Kanári-szigetekre utazik, hanem Alsócsernátonba, ahol még megtalálja annak a régi mintakincsnek egy részét s azokat az eszközöket, tárgyakat, amelyek Gajcsána-Magyarfaluban vagy Csíkszentdomokoson is a mindennapi élet részei.