Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 10., péntek: Közélet Bárcsak otthon is kacagnának![]() Az eső sem zavarja meg jókedvét annak a harminc gyermeknek, aki Sepsiszentgyörgyről, Csíki negyedi, többnyire rendezetlen családokból érkezett az illyefalvi erődtemplom tövébe táborozni. A bástyákban kényelmes hálókban alszanak, a szabadtéri színpadot és környékét játékbirodalommá alakították, élvezik a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány (KIDA) ingyenes vendégszeretetét.
A kilencéves Zsolt eddig nem ismerte a tábor fogalmát, de Illyefalván úgy megbarátkozott a kényelemmel, a sok mindent szabad programmal, hogy még sokáig ott maradna. Látogatásunk alkalmával barátaivá vált társai szavába vágva sorolja, mi mindenért érzi jól magát a táborban. Meséli, hogy otthon kőkemény az ágy, a bástyában pedig puha és rugalmas, soha ennyit nincs alkalma játszani, mint itt, jó a hangulat, sonkát is ettek, és minden reggel isznak teát. Bence annak örvend, hogy a táborban nagy a szabadság, focizni is lehet, bár ő inkább asztaliteniszezne, tanítója szerint még hallunk róla, mert jól játszik. Eduárd a társasjátékokat szereti, Lehel a nagy térnek örvend, mert annyit lehet szaladgálni, amennyit csak akar, Andrea megjegyzi, hogy itt mindenki jó tanuló, Alfonz szerint az a jó, hogy a táborban lehet kacagni.
Míg a körénk gyűlt kis csapattal, valamint Zsigmond Judit és Nemes Emil tanítóval beszélgettünk, a szabadtéri színpadon mintha ezernyi láb dübörgött volna, a legmozgékonyabbak élvezték a szabadságot, és úgy nevettek, ahogy csak torkukon kifért. Arrébb néhányan gipszmintákat festettek, mások feladatlapokba írtak, rajzoltak. Megszokták a közös munkát, mert a Gödri Ferenc Általános Iskolában nem csak a délelőtti órákon tanulnak együtt, a családok rendezetlenségére való tekintettel a tanítók napközis programú kora délutáni foglalkozást is tartanak számukra, legtöbben elvégzett házi feladattal mennek haza. A gyermekek többsége egy szülővel nevelkedik, másik változat a kétszülős család, de legalább egyikük munkanélküli, és ahol apa, anya dolgozik, az összkereset alig elég a túlélésre. Minden bizonnyal emiatt támogatja már második éve ingyenes táboroztatással a Csíki negyedi kisdiákokat a KIDA, idén háromszor harminc gyermeknek nyújtva ezzel lehetőséget néhány napos nyaralásra. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 285Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hallo - 23:22 Medve vagy ember?
eberendre - 23:20 Könnyebben jutunk gyógyszerekhez (Elektronikus receptek a láthatáron)
arpi - 22:11 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
arpi - 22:09 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
Ferencz - 21:25 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
