Fagyot és havat hoz a vidékre, kőkeményre fagyasztja a padlásokon csüngő disznóköltséget. El is hinnénk, hogy azért Nemere a neve, mert eleink, amikor tombolni érezték, azt kiáltották: nem erre! Ám a románok is így nevezik. Hadd gondolkozzanak rajta nyelvészeink, mert mi most a szelek járását átvitt és általános értelemben húztuk ruhaként erre a falura, ugyanis noha ismeretlenségbe burkolózott a történelem során, soha nem volt itt csend és tökéletes nyugalom. Túl a tatárok dúlásain és a háborúkon, 1802-ben a környék földesurai ellen lázadtak fel a szörcsei jobbágyok. Mindig volt, amiért aggodalomban élnie az itteni embernek, volt, amiért lázadoznia.

Jó kezdet

Két hét alatt befejezték Szörcsén az aratást — tudtuk meg Paizs István farmertől, aki modern mezőgazdasági gépparkkal dolgozik. Rajta kívül még három-négy hasonló gazda jelenti az erőt a betakarításban. Nagy eredmény, hogy az idén nem kellett arató-cséplőket hozatni a Regátból. Látogatásunk idején javában folyt a pityóka betakarítása, megkezdték Székelytamásfalva irányából a falu felé tartó út korszerűsítését. Lesz felénk is aszfalt! — örvendeztek a gyalogló szörcseiek. Az Ifcor erőgépei készítették elő az út alapját, ugyancsak gép ássa a sáncokat. Zabola és Barátos község határa a Szörcse és Orbaitelek közötti Ér-hídjánál. A híd és a falu között is előkészítették már az utat, bár a sáncokat még nem ásták ki. Ha az anyagiak miatt nem lesz akadály — miként azt Ádám Attila zabolai polgármester mondta —, az őszelő meghozza az aszfaltszőnyeget is. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a Szörcséről Székelypetőfalván át Imecsfalvára vezető Postaút makadámburkolatát is feljavították. Nem áll szándékunkban hétköznapi apróbb dolgokkal untatni az olvasót, ám tudni kell, hogy a rendezetlen, vidéki kátyús utak sorsa mifelénk a legfontosabb gondok közé tartozik. Aki erről fogalmat akar alkotni, karikázzon át a Kovásznát Tamásfalvával és Szörcsével összekötő ikerúton, s képzelje magát annak helyébe, akinek személygépkocsival vagy menetrend szerinti autóbuszjárattal naponta meg kell tennie ezt az utat. És egyébként is: mikor jön el már az az idő, amikor minden vidéki település infrastruktúrája hiánytalan lesz?

Kissé elbizonytalanodva, de mégis azzal a hírrel fogadtak a szörcseiek, hogy az iskola udvarán olyan kutat fúrtak, amelynek kiváló a vize, és akkora a hozama, hogy a falut el lehet látni belőle ivóvízzel. Milyen jó is lenne ez, hiszen fertőzöttek a falu évszázados kútjai, az emberek meg nem is álmodtak ivóvízhálózatról. Pedig a zabolai tanács már félretett százezer lejt erre a célra.

— Mi igaz ebből? — tettük fel a kérdést Tóth András RMDSZ-es és Paizs Attila MPP-s tanácstagnak, ők képviselik Szörcsét a zabolai testületben.

Paizs Attila

— Egyszer kezdjük ott, hogy itt már nincsen két párt, csak egy: a Szörcse-párt! Ennek vagyunk mi mindketten tagjai. Az a fontos, ki mit tud kiharcolni a tanácsnál! — válaszolt pontosítva Tóth András. — Mi ketten egyet akarunk, a jót, az előre mutatót, a falu haladását.

És áradtak belőlük a falu gondjai, melyeket jól ismer már a zabolai önkormányzat is.

Nyugtával dicsérik a napot

— Itt már három rendben is felmérték a falut az ivóvíz miatt — mondta Paizs. — A polgármester azzal fogadott a minap, hogy van remény a vízhálózat megépítésére. Sajnos, a kanalizálásról egyelőre még nincs szó, de reméljük, lesz még kiírás, melyre pályázhatunk majd. Ha ez igaz, akkor itt mindenkinek emésztőgödröt kell ásatnia. Az aszfaltozásban is van egy szépséghiba. Arról volt szó, hogy Szörcse központjáig leöntik, de csak a falu végéig fog elérni. 550 métert kifelejtett a tervezetből a tervező — azt felelték nekünk. Felháborító! Hogy lehet ilyent? Követeljük a központig. De van más baj is elég ebben a széljárta faluban. Az önkormányzat ravatalozót akar építeni: a nép a temetőbe akarná, az egyház a gyülekezeti terem mellé. Ki kellene alakítanunk egy képviselőirodát, az építőanyag megvan, de a lakás, mely erre szolgál, csak most szabadult fel. Eléggé hosszú szakaszon feltörték tavaly a főutat meg a kollektív felőlit azzal a céllal, hogy leöntik aszfalttal. Most itt ez a forró nyár, kocsik szállítják rajta folyamatosan a pityókát, akkora port vernek, hogy egymást nem látjuk. Ablakot nyitni nem tudunk, ruhát teregetni még úgy sem, s hát amikor fújni kezd a szél! Ezért sírunk egy éve, hogy legalább végezzenek el rajta egy ún. portalanítást. A poros út mentén lakók levelet küldtek a polgármesternek, de eddig választ még nem kaptak. Azt mondták az emberek, hogy ganéval fogják elzárni az útszakaszt, ha nem intézkedik a polgármester. Úgy néz ki, hogy falunap nem lesz, mert a közvilágítást nem tudtuk kifizetni, sötétben a falu. Nincs is értelme, ha a helyi népművészetet nem tudjuk bemutatni, ha a helyiek nem tanulnak be műsorszámokat. Az nem falunap, amikor pénzzel meg kell vásárolni az idegen énekeseket, s drágán a tűzijátékot!

Tóth András

— Álljunk csak meg, a szörcsei földbajokról nem beszélünk? — szólt Tóth András. — Az állami gazdaság földjeit, kb. 125 hektárt Kovászna felől elkomeszáltak, bekebeleztek. A szörcsei nép nem hajlandó kiállni azokból a földekből, amelyekbe utasításra jogosan beleállt. Zabolán azt mondták: álljatok bele, mert mi intézzük a papírokat... de nem intézték. Most járják a törvényszéket. Szeptemberben ismét folytatódik a per. Egy szó, mint száz, a mindenkori két földosztó bizottságnak ezt a helyzetet kellett volna méltányosan rendeznie! A népek nem tudják felvenni az állami támogatást a földekre, mert nincsen tulajdonpapírjuk! Ezt kellett volna rendeznie a zabolai földosztó bizottságnak.

— Mi erre a válasz? — kérdeztük telefonon Ádám Attila polgármestert.

— Egyelőre nem látom, miből tudnánk a portalanítást megoldani. Költséges. Ami az ivóvíz bevezetését illeti, a megyei tanács felvállalta a kivitelezés költségeit, s lehetőség mutatkozik arra, hogy az adófizetők pénzéből tartalékolt százezer lejt más hasznos munkálatra tudjuk majd felhasználni. A földekkel való peres ügyben próbáltam közbenjárni, de a városi földosztó bizottsággal eddig olyan megoldásra nem tudtunk jutni, mely a szörcseiek számára előnyös lett volna.

Változó idők, történelmi tények

Nagyon nagy szükség lenne egy kis falufüzetre, melyben összefoglalva láthassuk ennek az ízig-vérig székelymagyar, zömében kálvinista településnek a múltját-jelenét — erről is beszélgettünk Daróczi Attila helybeli lelkipásztorral (képünk), de kiderült, eléggé kevés a Szörcséhez kapcsolódó történelmi adat.

Hiába várjuk a kora középkori emlékeiről szóló kuriózumok feltárását, hiszen kiderült, hogy 1567-ben csupán hat kapuval jegyezték be, s középkori templomáról sincsen adat. Állítólag a közeli Domokosfalva és Borzfalva lakói a tatárjárás idején éppen itt, a közvetlen közelben telepedtek le, pedig ennél jobb és távolabbi rejtekhely más vidéken, mondjuk a hegyek lábánál, eldugott völgyekben inkább akadt volna. Azt viszont kételkedés nélkül elfogadhatjuk, hogy a létszámában egyre növekvő orbaiszéki székelység egy részét a Feketeügy halban gazdag vize, a kiváló talaj vonzotta e vidékre, no meg az, hogy itt haladt a víz mentét követő Postaút Kézdivásárhely felé, s ez volt Felső-Háromszék egyik fő közlekedési útvonala. Szörcse lakossága olyan rohamosan nőtt, hogy míg a kuruc szabadságharc idején 42 családot tartottak számon, a XIX. század elejére kétszer ennyi portáról szólnak a híradások. Lakóinak száma 1977-ben volt a legnagyobb, 738 lélek, de 2002-re, a legutóbbi népszámlálás idejére 655-re apadt! Ezek után felmerül a kérdés: mi tartotta itt a szörcsei népet régebb, s mi kényszeríti vissza napjainkban a faluba?

— Kicsi falunak nagy múltja, nagy falunknak kicsi múltja — fogalmazott tömören adatközlőnk, a jelen felé terelve párbeszédünk vezérfonalát.

— Közös erővel összeverbuválunk majd valóban egy falufüzetet — bólintott rá a lelkész, aki tizenegyedik esztendeje pásztorolja szörcsei gyülekezetet. Elmondta még, hogy most 533 tagja van az egyháznak. Ebben az esztendőben öt újszülöttet, négy halottat és egy esküvőt jegyzett be az anyakönyvekbe.

— Szörcse testvéregyházi és -települési kapcsolatot tart fenn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombráddal, hasonló kapcsolat felvételére készül az Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcallal. Dombrádra már csak azért is rácsodálkoztunk, mert 1941. április 20-án ennek a településnek a küldöttsége ajándékozta meg Szörcsét magyar országzászlóval. A szél útjában álló falu gyülekezetének hétköznapi gondjai: befejezés előtt áll a kibővített és korszerűsített lelkészi lakás, az eklézsia tizennyolc esztendeje tetemesebb mennyiségű szántóterületet vár vissza, nemkülönben a zabolai községi földosztó bizottság döntését. A nagy dologidőben, a kánikulai nyárban csak a templom csöndjében jut ideje egy keveset megnyugodni a szorgalmáról ismert szörcsei embernek. Múlt vasárnap jubileumi konfirmáción vettek részt, az úrasztalát állták körül azok, akiket 25, 55, 65 és 70 esztendővel ezelőtt konfirmáltak a falu templomában. Az egyház írja a jelenkor történelmét, ez a tárgya az időközönként kiadott Gyülekezeti Lapnak. Szörcse Orbaiszéken a legkésőbben tért át a református vallásra — mondta a lelkész —, a földbirtokos Szörcsei család katolikus lévén, érvényesült az ismert szabály: amilyen vallású a földesúr, olyan a falu!

A szörcsei katolikus filia kápolnájának gondozóasszonyához is bekopogtattunk. Megmutatta, hogy megdőlt a családi házból 1975-ben átalakított imaház deszka haranglába, s maga az épület is megroggyant, padlózata között a fű nő. A maréknyi katolikus képtelen e gonddal megküzdeni. Ezért kerestük meg t. Péter Sándor imecsfalvi plébánost, aki elmondta, igyekeznek változtatni a helyzeten, reméli, ebben a törekvésében a hívek és a zabolai önkormányzat is segíteni fogja.