Röviden - Mózes László

2009. szeptember 9., szerda, Világfigyelő
Támogatják Barroso újraválasztását

Támogatja José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök újabb ötéves megbízatását az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja, a kereszténydemokrata-konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt.

Ezt a korábban bejelentett álláspontot erősítette meg Joseph Daul frakcióvezető és maga Barroso is az elnöknek a képviselőcsoport előtti brüsszeli meghallgatását követően, tegnap este. A második legnagyobb frakció, a szociáldemokraták vezetője, Poul-Nyrup Rasmussen ugyanakkor blogjában bírálta Barroso múlt héten bejelentett programját, mert az szerinte nem mutat eléggé a frakció követelte új irányvonal felé.

Sólyom László fogadta Szili Katalint

Csaknem egyórás búcsúlátogatáson fogadta Sólyom László köztársasági elnök Szili Katalint, az Országgyűlés távozó elnökét tegnap Budapesten, a Sándor-palotában. A tisztségéből jövő hétfőn távozó házelnök az őszi parlamenti ülésszak menetrendjéről, házelnöki munkája eredményeiről tájékoztatta az államfőt.

Hibázott a nemzetbiztonság

A nemzetbiztonsági szolgálatoknak fontos szerepük volt az elkövetők felderítésében, de a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) követtek el olyan hibákat, amelyek nélkül hamarabb felmerülhetett volna a gyanúsítottak neve — ismertette a romagyilkosságok feltételezett elkövetőinek elfogása után általa elrendelt vizsgálat összefoglalóját Ficsor Ádám. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tegnapi ülése után a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter a hibák között említette, hogy az NBH jogi főosztálya nem továbbított egy javaslatot, amely külsőengedély-köteles ellenőrzés kiterjesztésére vonatkozott. Megállapították azt is, hogy aki Debrecenben foglalkozott az üggyel, nem kellő alapossággal végezte a munkáját. A miniszter arról is beszélt, hogy az NBH többször adott információt a rendőrségnek a lehetséges elkövetőkről, de K. István nem került be ebbe a sorba, holott az adatok alaposabb elemzésével felmerülhetett volna a neve.

Afganisztáni lehetőségek

A nyolc éve kezdett afganisztáni háború azzal fenyeget, hogy zavaros ingovánnyá válik az Egyesült Államok számára; a csapaterősítéssel szemben egyéb lehetőségek is vannak — írta címlapján a tegnapi The New York Times. Az Obama-kormány az elkövetkező hetekben dönt arról, hogyan folytatódjék az afganisztáni küldetés, megéri-e az elkövetkező években további csapatokat küldeni és forrásokat fordítani a háborúra. Az Obama-kormányzat bal- és jobboldali bírálói szerint ha valóban terrortámadások megelőzése a cél, akkor ezt nemcsak a szárazföldi csapatok megerősítésével lehet elérni. Több alternatíva is kínálkozik. Az al-Kaidát távol lehet tartani kiterjedt felderítő munkával, Predator robotrepülőgépekkel, cirkáló rakétákkal, a különleges erők rajtaütéseivel, továbbá a hadurak lefizetésével.

Elhunyt S. Benedek András író

Tegnap elhunyt S. Benedek András Arany János-díjas kárpátaljai író, költő, irodalomtörténész — tudatta a Magyar Írószövetség. S. (Stumpf) Benedek András Munkácson született 1947. február 1-jén. A művelődéstörténet tudósaként, a szülőföldtudomány polihisztoraként több fontos művében tárta fel a magyar kultúra azon maradványait, amelyekre a kárpátaljai nemzetiségi jövő épülhet. Számos önálló kötetben és tanulmányban foglalkozott a Kárpátalja magyar irodalmával, történetével, kultúrtörténetével és néprajzával. Verseskötetei mellett külön könyvet szentelt a kárpátaljai ruszinságnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2009-09-09: Világfigyelő - x:

Sokan rákban halnak meg az egykori 9/11-es mentőmunkások közül

Több mint nyolcszázan haltak meg — legalább 270-en rákban — azok közül a munkások közül, akik részt vettek a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni 2001-es terrortámadás után a mentési és takarítási műveletekben — írta a New York Post napilap. New York állam egészségügyi minisztériuma olyan elhunyt hatósági alkalmazottakról és önkéntesekről közölt statisztikát, akik a lerombolt ikertornyok mérgező anyagokkal telített helyén, a Ground Zerónál vagy a Fresh Kills szeméttelepen dolgoztak — utóbbinál terítették szét a felhőkarcolók romjait.
2009-09-09: Közélet - x:

Nem az, amit akartunk (Magyar szakemberek az oktatási törvényről) — Farkas Réka

Nem jó a kisebbségi oktatás szempontjából a kormány által beterjesztett oktatási törvénycsomag, sőt, visszalépést jelent az eddigi helyzethez képest — véli Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke. Elégedetlen a jogszabállyal Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke is, tegnap juttatta el módosító javaslatait a képviselőkhöz. Az RMDSZ két parlamenti frakciója tegnap délután egyeztetett a részletekről, bíznak benne, sikerül még javítani a jogszabályon — mondta el Bokor Tibor szenátor. A kormány a hét végén dönt, milyen változtatásokat fogad el és iktat a törvénybe.