Szétesőben a koalíció — Farcádi Botond

2009. szeptember 14., hétfő, Közélet

A Demokrata-Liberális Párt több megyei szervezete felbontotta a koalíciós megállapodást a Szociáldemokrata Párttal. A legtöbb esetben azzal indokolták a döntést, hogy a szociáldemokraták a megyei önkormányzatokban inkább a liberálisokkal működnek együtt. Ugyancsak a koalíció felbontása mellett foglalt állást a Demokrata-Liberális Párt szenátusi frakciója is, a képviselők pedig a jelek szerint osztják felsőházi kollégáik véleményét.

Sajtóinformációk szerint Vasile Blaga, az alakulat ügyvezető főtitkára körlevélben kérte a megyei szervezeteket, hogy szeptember 15-ig értesítsék a párt központi vezetését a szociáldemokratákkal való együttműködés mikéntjéről. A hét végén beérkezett adatok szerint a megyei szervezetek túlnyomó többsége a koalíciós megállapodás felrúgása mellett foglalt állást. Többek szerint megyéjükben nem is működött soha a koalíció, és szorgalmazták a szociáldemokraták kiebrudalását a kormányból. Tegnap estig a koalíciós megállapodás felrúgását (vagy annak szándékát) jelentették be a Demokrata-Liberális Párt Vaslui, Szeben, Máramaros, Suceava, Kolozs, Iaşi, Neamţ, Arad, Galac, Gorj, Konstanca, Olt, Brassó, Vrancea, Vâlcea megyei szervezetei. Sajtóinformációk szerint az alakulat központi vezetése a megyei szervezetektől beérkező válasz alapján dönt majd a szociáldemokratákkal kötött koalíciós megállapodás további sorsáról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2009-09-14: Sport - x:

Megbeszélések

* Szeptember 15-én, kedden 18 órától a Szabó Kati Sportcsarnokban újabb megbeszélésre kerül sor az A-osztályos kispályás futballcsapatok képviselői számára. A találkozó egyetlen napirendi pontja a 2009―2010-es bajnokság őszi idényének rajtja.
2009-09-14: Közélet - x:

László Gyula-emléktáblát avattak a székelyszáldobosiak — Hecser László

Száz esztendővel ezelőtt dr. László Gyula ugyan Kőhalmon született, de Székelyszáldoboshoz való kötődése miatt a régészprofesszort magukénak tartják — hangzott el hét végén többször is a kettős honfoglalás elmélete kidolgozójának emléktábla-avatásán. Az első alkalommal tartott faluünnepen számos erdővidéki zenész és zenekar lépett fel, este tűzijáték volt, sokáig utcabálon lehetett mulatni.