IdénybenKukoricabemutató Erdővidéken - Incze Péter

2009. szeptember 15., kedd, Gazdakör

Méretes kukoricacsöveket mutat a házigazda — ritkán látni ekkora növésű kukoricát

A múlt hét közepén közel száz résztvevő jelenlétében zajlott le Baróton, az Imre Levente által gondozott bemutatóparcellákon a francia Limagrain cég által nemesített és forgalmazott kukoricahibridek bemutatója a helyi Silv-Alim mezőgazdasági társas szervezésében. A jó szervezésnek köszönhetően a szomszédos Brassó és Hargita megyéből is érkeztek érdeklődők.

A múlt hét közepén közel száz résztvevő jelenlétében zajlott le Baróton, az Imre Levente által gondozott bemutatóparcellákon a francia Limagrain cég által nemesített és forgalmazott kukoricahibridek bemutatója a helyi Silv-Alim mezőgazdasági társas szervezésében. A jó szervezésnek köszönhetően a szomszédos Brassó és Hargita megyéből is érkeztek érdeklődők.

A Limagrain nem ismeretlen a hazai növénytermesztők körében, hiszen négy-öt éve a megye gazdálkodói kiemelkedő eredményekkel termelik az általuk nemesített búzafajtákat és kukoricahibrideket. A Limagrain európai szinten a legnagyobb vetőmagtermelő, huszonhét saját kutatóállomáson foglalkozik a kalászosok, kukoricahibridek, napraforgó és repcefajták nemesítésével. Ezenkívül néhány éve az anyaországban is létrehoztak egy kutatóállomást, hogy megtalálják a kelet-európai talaj- és éghajlatviszonyoknak legmegfelelőbb genetikai kombinációt. Nálunk hat központot létesítettek az ország különböző térségeiben, ahol az új fajták és hibridek stressztűrő képességét vizsgálják az adott környezeti tényezők között. Az új fajtákat és hibrideket a nemesítés befejezése után még két-három évig tesztelik szántóföldi termelésben, és csak azután kerülnek a vetőmagpiacra.

A gazdanapon kilenc kukoricahibridet mutattak be a korai érésűektől a közép- és a későn érésűekig, amely közül utóbbiak a háromszéki hidegebb viszonyok közt inkább silózásra alkalmasak. A termesztési technológiát Imre Árpád mérnök, a Silv-Alim egyik társtulajdonosa ismertette. Szemtermésre szerinte az erdővidéki viszonyok közt a korai érésű LG 22.44, az LG 32.32 és esetlegesen a közép tenyészidejű LG 23.06 használható, a többi hat csak silótakarmánynak. A szakember szerint, ha van le-hetőség és pénz a tápanyag-utánpótlásra, a hektáronkénti növénysűrűséget meg kell emelni 60—65 000 tőre. A két korai érésű hibrid nagyon jó termőképességgel rendelkezik, hazai viszonyok közt is tavaly 8800—10 400 kilogrammos szemtermést hozott. A későn érésűek esetében a tősűrűség még emelhető, Imre Árpád elmondása szerint a Fantastic nevű hibriddel a társas a 80 hektáron termelt silókukoricánál 55 tonnás zöldtömegtermést ért el.

A tehenészeti farm a gazdatalálkozó napján majdnem teljesen végzett az említett területen a silózással, hiszen jól tudják, hogy a korai hóharmat nagy kárt okozhat, a növény napok alatt a lábán elszárad, sokat veszít tápanyagtartalmából és a szecskázott, félig megszáradt növénytömeg pedig nagyon nehezen tömöríthető.

Valóban ekkora növésű kukoricát ritkán látni tájainkon, a silóhibridek mindenikénél a növénymagasság meghaladta a három métert. A szakember szerint a vetőmagon nem érdemes takarékoskodni, hiszen megfelelő eredmény jó vetőmag nélkül elképzelhetetlen. Imre Levente, a Limagrain területi forgalmazója kérdésünkre elmondta, hogy a hektáronkénti vetőmag ára hibridtől függően 300 és 500 lej között mozog, ez valamivel olcsóbb, mint a más, külföldi vetőmag-forgalmazók árajánlata. A mezőn tett látogatás után a résztvevők szakmai megbeszélést tartottak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1523
szavazógép
2009-09-15: Riport - x:

Nyujtódi kosár - Kisgyörgy Zoltán

Más lapra tartozik, hogy mi a véleménye a műút melletti kereskedelemről a közlekedés-rendőrség szakértőinek, az egészségügy mindentudóinak, a lényeg az, hogy a települést hosszan — hiszen Nyujtód a neve — átvágó nemzetközi út mentén a legnagyobb szerénységgel és becsületességgel kínálja mindenki azt, amit a legszeszélyesebb és szélsőségesebb időjárási körülmények között kertjében, lábföldjén meg tudott termelni. Mutatós pityókaféleségek, háromszéki káposzta, vöröshagyma, paradicsom, tej és házi tojás kosárban, minden, amiből a legjobbat veheti meg az alkalmi vásárló.
2009-09-15: Gazdakör - x:

Az élősködők élősködője (Növényvédelem) - Ferencz Csaba

Érdekes bemutatót tartott a napokban Háromszéken is Osváth Zoltán magyarországi kutató, aki Szabó György uzoni gazdával együtt végez kutatást a gumórontó fonalféreg elleni védekezés terén.