Hármas évforduló a mesefalubanKisbaconi közösségépítés — Sylvester Lajos

2009. szeptember 19., szombat, Riport

A kisbaconi Benedek Elek-iskola térsége a szülőfalu Benedek Elek emléke előtt tisztelgő megemlékezéssorozata előtt — szeptember 27—30. — igen mozgalmas terep. Számomra a legfeltűnőbb, szürrealisztikus népmesei fordulatot idézi a most formálódó Benedek Elek téren, amikor észreveszem, hogy egy kisbaconi atyafi vizet kaszál a patakban. Valaha erről a hídról fényképeztem a patak vizében a feltűzött szoknyájú, szőnyeget szapuló menyecskéket. Ez is mesehangulatú volt, amint a csíkos szőnyegszálakat a víz a folyás irányába kiterítette, finoman simogatva, öblögetve, miközben a szőnyeg soron lévő felületét az asszonyok a sulykolópadon szapulták.

Ez a zsánerkép természetes volt, most a gépkaszát a vízben járató, a vizet kaszáló gazdaember látványa meghökkent, mert látom azt is, amint az olajcsík nyújtózik a patak tiszta vizén, s amint a kenőanyag-foltocskák libegnek a habokon. Vigasztalhatnám azzal is magam, hogy láttam én traktorfürösztést ebben a patakban a híd melletti szekérbeálló alatt. Ezt a képet gondolatban a patakbéli lófürösztésekkel vetem egybe, amely költők, festők, fotósok képzeletét ajzotta gyönyörű alkotásokra. A traktorra zúdított vödör vizek látványa, a patakmedreket kocsimosásra használók esete más, nem művészi alkotásra ösztönző, képzeletben inkább régi szokásokat elevenítő, a szégyenpadra ültetné az ember ezeket a közvetve önpusztító embereket. A patak vizét géppel kaszáló atyafi sejtheti az én belső monológomat, látja, hogy figyelem, s a gépkaszát üzemben tartva kivezeti a patakpart rézsűjének szekérbejáratán. Elfordulok, nem is tudom, miért.

Kisbaconi szobortér

A kisbaconi Benedek Elek Emlékház irányába forduló híd körül akad látnivaló elég. Először is a híd melletti, sziklakertszerű, rusztikus építmény fogja meg az ember tekintetét. Délután van, az itt kialakított, sziklára épített platóra, természetes anyagokból mesterségesen kialakított kőpolcra kerül, mintegy úteligazítóként, gyermekeknek játszótársként Vargha Mihály ülőalakos Benedek Elek-szobra, amelynek avatására a szeptember végi évfordulós program — Benedek Elek születésének 150., halálának 80., az emlékház avatásának 40. évfordulója — keretében kerül sor. Alighanem ez a sziklaépítmény lesz a mi tájainkon a legnagyobb szobortalapzat. Eleve elképzelem, hogy a nagy mesemondó szelíd alakja és a sziklaoldalú talapzat közötti kontraszt miként válik esztétikai vonatkozásban is értelmezhetővé. Az idekerülő szoborportré szimbolikus üzenetét is pedzem: szemben az Elek apó nevét viselő iskola, közvetlen közelben a Hermány patakán átívelő híd, amely egy kanyar után a kisbaconi emlékpark kő kapulábas bejáratához, a ház egykori gazdája által ültetett legendás sétányra nyílik, majd százéves famatuzsálemek és csecsemőkorú fenyőcskék iránymutatásával a Mari-lakhoz vezet.

Az így kialakított szobortér és az ülőalakos szobor, térrendezés és építés közben is elképzelhető, hogy a szoborba merevített megjelenítés helyett élő környezetbe kerül. A patakparton játszó gyermekek, a vízben úszkáló libák, az utcán végighaladó fogatok performanszának lehetünk majd tanúi. Olyan ez, mintha Elek apó a templomból jövet kiült volna a baconiak közé egy kis tereferére, mintha a tekintetükkel rajta csüngő gyermekeknek jelenítene meg egy történelmi mondát.

A leendő Benedek Elek tér pereméről a Benedek Elek Általános Iskola állványokkal körbeölelt épületét veszem szemügyre. A baróti Derzsi Sámuel vállalkozó építőcsapata a felújítandó iskolaépület külső vakolásán dolgozik, egyik kőművesmester a fal díszes kőburkolatát készíti, keze nyomán látszik, hogy érzékeli: a szelterszi kőlapok felragasztásával nemcsak falat szigetel, hanem a faluképbe illő, az Elek apó korát idéző épületet öltözteti ünneplőbe.

Örülök, hogy a patinás iskolaépület, a szobor és a patakon át, a hatalmas fák közül ideköszönő karcsú, tűhegyes templomtorony, maga a patak is Benedek Elek személyiségéhez illő környezetet teremt. A híddal van annyi gondom, hogy mellette a patakon keresztülszaladó vascsövekből összehegesztett, sárgára festett gázvezetéktartó-védő létrát kellene valamiképp álcázni. Természetesen tudom, hogy a vezetékek egyezményes jelzése ez a szín, de azt nem tudom, hogy valamilyen folyondárral való befuttatását engednék-e.

A vizet géppel kaszáló atyafi már rég távozott, a híd, az iskolaépület és a leendő szobor körül kialakuló, a patakkal határolt kis térség nekem határozottan tetszik.

Irány hát a Benedek Elek Emlékház.

Vendégváró nagytakarítás

Az emlékháznál Szabóné Bardocz Réka tanárnő, az intézmény vezetője fogad — Benedek Elek-dédunoka —, mégpedig a Mari-lak bejáratának klasszicista oszlopai között, ott, ahová emlékházavatásos időkben és azután is sokáig Flóra nénivel, Elek apó legkisebb lányával szoktak a vendégek kiülni.

Körülöttünk a kúriából kipakolt bútorok, szőnyegek. A hónap vé­gi ünnepségsorozat előké­szülteinek jelei ezek is. A ház asszonyával és a kiállítás gondnokával párolgó kávé mellett átbeszéljük az egyhetes kisbaconi programot, amely nála is, nálam is a bőség zavarát kelti. Nem a gazdagsága lep meg, elvégre ilyen hármas, kerek számú évforduló — 150, 80, 40 — nem mindennap fordul elő, hanem ebben a szervezési stádiumban arra nem kaphatok még választ, hogy a zsúfolt, több napra kiterjedő programra lesz-e megfelelő, a szervezési erőfeszítésekkel arányos ,,vevő" Erdővidéken.

Eddigi tapasztalataink alapján el kellene hessegetni az effajta kétkedést, Erdővidék ki szokott tenni magáért. Hirtelen 1969. május 25., az emlékház avatóünnepsége jut eszembe, amelynek előadói, köztük magam is, ezek közül az oszlopok közül a hatalmas parkban és gyümölcsösben összesereglett ezrekhez szólhattak, pedig akkor a magyarhoni vendégek be sem tehették ide a lábukat. (Benedek Marcell, fia hozzánk intézett és utólag, Dali Sándor főszerkesztőnek köszönhetően, a Megyei Tü­körben közölt levele is kiverte a politikai biztosítékot.)

Sejtem, hogy az emlékház társszervezőként kapcsolódik az évfordulós rendezvényekhez, hisz az édes anyaföldön belül is ez a ház, ez a park és ez a Benedek Elek által ültetett erdőkaréj az a meleg családi fészek, amelynek megépítésére egy életet szánt a magyar gyermekek Elek apója, s ahová a népes Benedek família, majd a mindenkori Cimbora-korúak, szüleik és tanítóik zarándokútra jártak-járnak, miután Elek apó írásai, meséi és versei révén ezzel a fészekkel már megismerkedtek.

Az emlékház gondozói szeptember 27-én, a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek-programok befejezése után a Kisbaconba induló gyermekek és a vendégek számára szabad emlékház-látogatást biztosítanak. Jó idő esetén Bardocz Orsolya, Elek apó ükunokája az emlékház előtti téren tartja mesés, verses, népdalénekes műsorának bemutatóját, rossz idő esetén mindennek a kisbaconi kultúrotthon, a közösségi rendezvények eme centruma biztosít helyet.

Jövet a sétány emlékházra forduló könyökénél Bardocz Orsolyát, Elek apó ükunokáját kérdezem az idei évfordulóra időzített kiadvány-felhozatalról.

— Erre az alkalomra két könyvet sikerül megjelentetni — magyarázza Bardocz Orsolya. — Az egyiket a baróti dr. Fábián László Egyesület adja ki Antal István előszavával. A másik egy fotóalbum, ennek kiadását a Művelődés folyóirat, ennek főszerkesztője, Szabó Zsolt támogatja. A szöveget én és férjem, dr. Nagy Nándor jegyzi. Két lemezzel is készültem erre az évfordulócsokorra, egyik a Székely Tündérország — népmesék, népmondák, népdalok —, a másik egy közös lemez Dévai Nagy Kamillával, Testamentum a címe. Ez egy hangoskönyv.

A régebb megjelent könyvek közül a Kisbaconi verseket mutatják be.

Kisbacon, a Mesefalu és az együtt cselekvés öröme

A Kisbacon felé igyekvő látogató tekintetét már a falura forduló úttól jobbra kapja a Mogyoróstető erdőfoltja, ennek lankás oldalán az Elek apó ültette gyümölcsös s a kúria előtti, több mint évszázados fáinak dzsungele. Távolról nézve varázslatosan szép, a kis templom tűhegyes tornya úgy fehérlik ki a fák öleléséből, hogy óriásokká növeli azokat. Rácsodálkoztam én erre a faluképre más szintről és más szögből is, a Nagy- és Kisbacon közötti templomdomb tetején az ég felé nyújtózkodó templomtorony ablakából. A látvány lenyűgöző. Az ember menten megérzi, hogy a magyar gyermekirodalmat megalapozó nagy mesemondó stílusa, szépprózája miért olyan, amilyen. Ilyen természeti és emberi, népmesei környezetben, ennek a vidéknek a mondavilágából a nagyvilág felé indulva nem is lehetne más. Jómagam, amikor A szembejövő ember című Benedek Elek-dokumentumfilmet forgattuk, s a Mogyorósoldal erdőkaréját az erdővidéki fiatalokkal, Egyed Csaba erdőmérnök irányításával felújítottuk, a mesefaluélményt akkor rögzíthettem a digitális kamerák memóriájába, de a magam emlékezetébe és élményvilágába is. Ehhez Kisbaconban minden adott. Maga az archaikus, az erdélyi szász építkezés jegyeit felmutató falukép is. (Hinni merem, hogy ezt belátható időn belül nem töri meg semmiféle divatbolondéria.)

Ezt a képet színezi tovább majd az új szobortér.

És amint most a Benedek Elek-emlékünnepség programtervezetét lapozom, és átbeszélem az ötletgazdákkal, a szervezőkkel, bizonyos mozzanatokat telefonon és levélben tisztázok a magam számára, kellemes érzéssel társítom ehhez a mesefaluképhez az egész rendezvénysorozat magyar mese- és mondavilágba ágyazottságát. Farkas Zsóka tiszteletes asszony és Benedek Márta, a Bodvaj Egyesület elnöke szíves meghívására évekkel ezelőtt magam is részt vehettem egy mesés rendezvénysorozaton népes gyermekhadak társaságában.

A tiszteletes asszony, a kisbaconi közösségépítés lelke, a Benedek Elek-i szellemiség éltetője mondja: Szá­momra és férjem számára mindig az volt a fontos, hogy a közösség, amelyben élünk, megtapasztalja a közösségi élményt, az együtt cselekvés örömét, hogy van hitélet a templom falain kívül is, az ,,épüljetek fel lelki kövekké" ige, az lehet valóság is.

Az egyházi hivatástudattal is átitatott kisbaconi Bodvaj Egyesület, a paplak, az iskola, a közbirtokosság, az emlékház az együttes és közös cselekvés olyan dimenzióit teremtheti meg, amely egyrészt Mesefaluvá emelheti Kisbacont, másrészt a valóságos cselekvés sodrában tarthatja ezt az aprónak tűnő, de szellemi mozgásterét és hatáskörét tekintve tekintélyes közösséget.

A szeptember végi sepsiszentgyörgyi, majd kisbaconi Benedek Elek-rendezvénysorozatnak ezzel a meggyőződéssel vágunk neki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2009-09-19: Emlékezet - x:

Benedek Elek: Édes anyaföldem

Kisbaconi képeslap a XX. század elejéről
Erdőt, mezőt hó borít, kertem fái csillogó fehér virágba borultak. Minden fa egy-egy gyönyörű festmény, talán ennél is több: költemény. A kandallóban dorombol a tűz, s ifjú pár bámul ki az ablakon. Némult gyönyörűséggel fürdik lelkük a téli pompában. Tündér Ilona kertje szebb ennél nem lehetett.
2009-09-19: Kiscimbora - x:

Benedek Elek: A rossz és a jó szeg

Réges-régen, mikor őseink még sátrakban laktak, volt egy szegény öregember, felesége s egyetlen fia. A fiú, amikor nagy legénnyé serdült, elment szerencsét próbálni, bejárt országot-világot, s csak esztendők múltán jött hír róla, hogy messze-messze a szülőföldjétől, egy nagy pusztaságban megtelepedett, meg is házasodott, s szép gazdasága van. Várták, várták az öregek, hogy egyszer csak hazajön a fiú, meglátogatja őket, de bizony hiába várták.