MunkaerőpiacLegek az elbocsátásban

2009. szeptember 19., szombat, Gazdaság
Az idei legnagyobb elbocsátásokat bejelentő cégek listájából kiderül, hogy nem Amerikában és nem Nyugat-Európában működik a legjelentősebb ,,álláspusztító" cég: az Orosz Államvasutak például 54 000 embertől válik meg idén.

Az origo internetes lap összefoglalója alapján azt is megtudhatjuk, hogy a világ legnagyobb autógyára, a General Motors sem bánik kesztyűs kézzel, amikor leépítésekről van szó.

A gazdasági világválságról szóló hírek általában Nyugat-Európa és Amerika negatív jelenségeit emelik ki, néha Japánból is érkeznek lehangoló beszámolók. Most azonban egy német összeállításból kiderül, hogy a válság miatt világszerte a legnagyobb elbocsátást egy orosz cég hajtotta végre, az Orosz Államvasutak ugyanis nem kevesebb, mint 54 000 alkalmazottat tett utcára. Mindez azért is meglepő, mert nemrégiben Putyin miniszterelnök az egyik legnagyobb orosz oligarchát, Oleg Gyeripaszkát bírálta, mert nem fizette ki az egyik gyárának munkásait. Az 1,1 milliárd euró veszteséget felhalmozó vasúttársaságnál 1,2 millióan dolgoznak, és a leépítés annak ellenére történik, hogy a teherszállítási üzletág éppen most kezd újjáéledni a Handelsblatt szerint.

A Handelsblatt a másik német újság, a Frankfurter Allgemeine Zeitung adatbázisára építve szedte ezek után rangsorba azokat a cégeket, amelyek a legnagyobb elbocsátásokat hajtották végre idén a gazdasági válság miatt. Az orosz csúcstartó után nem meglepő, hogy a világ korábbi legnagyobb autógyára, az amerikai General Motors következik az elbocsátók sorában. Ez a cég 47 000 embert küld el, ami azért sem kelt már nagyobb visszhangot, mert időközben a GM a megszűnés szélére került, csődöt jelentett. Amerikában is beavatkozott a politika, Obama elnök csapata már tavaly november óta javasolta a General Motorsnak, hogy csődeljárással szervezze újra üzletágait. Ennek során eladják a német Opelt, megszüntetik a Pontiac márkát, és a válságkezelés nyomán várhatóan csak négy márkát tart meg a GM. A továbbiakban a Chevrolet, a Buick, a GMC és a Cadillac marad meg a GM-nél, pontosabban annál a társaságnál, amelyet az amerikai állam hozott létre, és amely a csődeljárás során megvásá­rolja a bajba jutott General Motors még hasznosítható eszközeit.

Az elbocsátásokat tekintve a harmadik helyen egy Euró­pában kevésbé ismert amerikai cég, a Circuit City (CC) áll, amely harmincezer embertől válik meg. A második legnagyobb, elektronikai cikkekkel kereskedő amerikai cég már korábban bajba került, hitelezői elől már 2008-ban védelmet kért, és most további elbocsátások is napirendre kerültek. A negyedik helyen a nehézgépeket, haszonjárműveket gyártó amerikai Caterpillar áll húsz-huszonötezer fős elbocsátással. Ötödik a japán elektronikai gyártó, a NEC húszezer megszüntetendő állással. A hatodik a japán Nissan autógyár (húszezer elbocsátandó alkalmazott), a hetedik az Anglo American bányatársaság (19 000 fő), nyolcadik az USA-beli Merck gyógyszergyár (16 000 fő).

A német Handelsblatt listáján kilencedik az amerikai alumíniumgyártó Alcoa — ez a cég Magyarországon is több száz fős elbocsátásokat hajtott végre —, amely csakúgy tizenötezer embert épít le, mint a lista tizedik helyét elfoglaló távközlési óriás, a British Telecom.

A napokban a világsajtót is bejárta az a hír, hogy a France Telecom alkalmazottjai között rendkívüli módon elszaporodott az öngyilkosságok száma. Mindezt szakemberek egyértelműen a munkahelyi bizonytalanságokra vezetik vissza, a távközlési cég vezetője pedig be is jelentette, hogy egy időre leállítják a leépítéseket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2009-09-19: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a maksai
ifj. BODI FERENC
42 éves korában hirtelen elment.
2009. szeptember 20-án 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a maksai sírkertbe.
A gyászoló család
3653
2009-09-19: Gazdaság - x:

Kivezetni a válságból (Európai Unió)

Már most dönteni kell arról a stratégiáról, amelynek alapján az Európai Unió tagországai kivezetik gazdaságukat a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válságból, de a végrehajtást csak akkor kell megkezdeni, amikor a gazdaság élénkülése ténylegesen megindul — értettek egyet a tagországok állam- és kormányfői csütörtök esti brüsszeli találkozójukon.