Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 20., hétfő: Közélet A szülőföld mint éltető forrás![]() A kistérségi nap alkalmából a baróti református templom előtt Vargyas, Nagyajta, Bölön, Bacon és Bardoc községek, valamint a Barót városát képviselő Felsőrákos által felállított sátrak leginkább kis kincstárakhoz voltak hasonlatosak, melyekben a kecsesen fénylő tárgyak és pengő pénz helyett népünk nemzedékek alatt megteremtett, felépített és felhalmozott öröksége kapott helyet. Benedek H. Márta megnyitóbeszédében így vélekedett: a településfejlesztést akkor művelhetjük megfelelő módon, ha nem csak saját magunkra, hanem másra, a szomszédságunkban élőkre is gondolunk, ha az ő érdekeiket is szem előtt tartjuk. Hogy megmaradjunk e tájakon, és továbbra is értéket teremtsünk, s ismét nemzetünket szolgáló fiatalokat indíthassunk el, ahhoz közös munkálkodásra lesz szükség — mondotta. A világtalálkozó erdővidéki eseményeinek fővédnöke, dr. Egyed Ákos nem lehetett jelen, üzenetét a szervezők tolmácsolták: ,,Most nem a rokonok, hanem a város, a falu, a görbe utca, az ismerős házak, a kertek, a völgyek és patakok, a zöld rét, azaz a szülőföld, a sokunk számára éltető forrás hívta haza fiait. Hogy mindez megmaradjon, hogy továbbra is létezzen jövő, ahhoz szolidaritásra, közösen vállalt felelősségtudatra van szükség."
Ilkei Ferenc (Vargyas), Nagy Boglárka (Bardoc), Bardocz Réka (Bacon), Molnár Katalin (Felsőrákos), Kozma Albert (Bölön) és id. Bartha István (Nagyajta) röviden ismertette települése történetét, sorolta fel a legszűkebb pátria büszkeségének számító értékeket, a magyar tudományos és művészeti élet innen elszármazott személyiségeit.
Bacon község sátrában magyarhermányi hárászkendőt, viselőszoknyát, vasárnapi szoknyát, monogramos törülközőt, Bence Lajos kezét dicsérő kerámiát és régi használati tárgyakat lehetett megcsodálni. A bardociak sátrában Sütő Olga Borbála fényképein a község templomai, kúriái, művelődési házai elevenedtek meg, de ott voltak Kelemen József, Balázsi Gyula, Csog Dezső fafaragásai, Kósa Bálint metszetei, az egykor a fülei hámorban öntött ekevas, Nagy György kovácsoltvas munkái, valamint a Messzelátó és a Kormos egyesület tevékenységét szemléltető szórólapok is. A nagyajtaiak id. Bartha István fantáziadús faragásait és Nagy Adél nemezelt munkáit hozták el, a vargyasiak Máthé Ferenc (Ilonka), Török Imre faragott tárgyait és Fazakas Ida szőtteseit állították ki. Bölön híres szülöttével, Bölöni Farkas Sándorral ,,kampányolt", a színes képek hatásában bízva híres farsangjának, az ifjúsági napok és a gyermeknap vidám pillanatait tárta az érdeklődők elé. A felsőrákosiak gazdag népviseletüket mutatták be részletesen, a kerepines lajbit, a férjes asszonyok által viselt, apró kockás rokolyát, a piros muszuj lajbit bundával, a barackmagos rokolyát selyemkarimával és a kék szalagos posztórokolyát is. A csillagos mintájú terítő és párna, a hímes terítő és abrosz mellett Pál Tünde néhány apró festett tárgya és az erdővidéki költő, Felsőrákosi T. Mihály két könyve is látható volt. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 729Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tibisten - 18:26 Aradi pedagógusok Háromszéken
tibisten - 18:23 Az utca hangja
PityiPal - 18:07 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
PityiPal - 18:03 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
PityiPal - 18:00 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
PityiPal - 17:52 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
gyula - 17:34 Grama kérjen bocsánatot
gyula - 17:34 Grama kérjen bocsánatot Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
