Kisebbségi vonatkozásban, minden aggasztó előjel és körülmény ellenére, az egyik legígéretesebb éve volt az erdélyi magyarság viszontagságos történetének, sokat hozott az intézményépítésben, de sokat az igények tisztázása és a tervkészítés terén is.

Bérek, szállások, elhelyezkedés

Az új év az átmeneti állapotokra jellemző, sajátságos jó hírekkel kezdődött. A Bolyai új, 1945—46-os tanévére ugyanis január 25. és február 9. között végre be lehetett iratkozni, az oktatás tehát jószerével meg sem kezdődött az új intézményben. Fontos hír, hogy a minisztérium az orvostudományi karon gyógyszerészképzést is engedélyezett, az évi tandíj 50 000 lej, s hogy aki diákotthonban kíván lakni, az hozzon magával ágyneműt, szalmazsákot és étkészletet. (Világosság. jan. 11.)

A színfalak mögötti hatalmi vetélkedésre, egy cselvetési kísérletre vet fényt az Igazság február 9-i számában A román reakció magyar ügynöke című, aláírás nélküli vezércikk, mely felteszi a kérdést: miért hallgat vajon Maniu, a román parasztpárt elnöke? Csak nem egy újabb kitelepítési akciót eszel ki megint? A cikkíró és nyilván a Kommunista Párt szerint a moszkvai tárgyalások előtt — ezeken 1945 végén a Groza-kormány elérte, hogy nemzetközileg is elismerjék — Maniu és Teleki, valamint a Bethlen grófok között kapcsolatfelvétel történt. A cikkíró biztosra veszi, hogy Maniu uralomra kerülésére számítottak, ezzel egy időben a reakció — írja — a két munkáspárt nemzetiségi megosztására törekedett, magyar tagozatok megalakítására hívott fel. Így például a vezetőségi üléseken többször is a Szociáldemokrata Párt paritásos képviseletét kérték az MNSZ-en belül. A cikkíró szerint mindezen mesterkedések a reakció aknamunkájára vezethetők vissza. (Mint ismeretes, a kommunisták nem adták fel hegemóniájukat az MNSZ-ben, végül a Román Szociáldemokrata Pártban alakult meg egy magyar tagozat, melynek lapja az Erdély lett — szerk. megj.)

Míg hatalmi túlsúlyát sikerrel szilárdítja, az MNSZ egyetemet is épít, súlyos hiányokra hívja fel a figyelmet a Világosság február 13-i száma: Kétezer hallgató előtt nyitotta meg kapuit a Bolyai Tudományegyetem, ebből a marosvásárhelyi orvosi karra 600-an iratkoztak be. Csőgör Lajos rektor szerint ,,az egyetem megszervezése még nem fejeződött be. Nem kezdjük meg az új egyetemi életet minden tekintetben kielégítő és korszerű körülmények között. Sőt, egyes fakultások, így elsősorban a természettudományi, jóformán alig képes megkezdeni a rendszeres oktatást. Hat tudományos intézetünk ma sincs még elhelyezve. Az Erdélyi Múzeum Egyesület tárait a Ferdinand Egyetem néhány tanára érthetetlen és tudományellenes módon nem bocsátja rendelkezésünkre, holott az volt nemcsak a mi, hanem Groza miniszterelnök úr és a közoktatási miniszter (Ştefan Voitec) kívánsága is, hogy ezekben az intézetekben közösen dolgozzunk. Ugyanilyen nehézségünk van Marosvá­sárhelyt is. Ott az elsőéveseknek meg sem kezdhetjük az előadást, mert a katonaiskola épületeinek átalakítási munkálatai anyagiak hiányában még nem fejeződhettek be. Ezért kilenc klinikánkat is két épületbe kellett összezsúfolnunk, ami nyilvánvalóan tarthatatlan állapot."

Közben a magyar tankerület elhárítja magától a felelősséget a tanári fizetések késedelmes folyósításáért. Az Erdély drámai hangú írásban számol be március 3-án arról, hogy a tanártársadalomban ,,csordulásig megtelt a szegénység, reménytelenség és nyomorúság pohara", mert a pedagógusok előlegekből kénytelenek még mindig tengetni életüket. A Világosság egy nappal korábban a kedélyeket csillapítandó megírja, hogy Kurkó Gyárfás, az MNSZ országos elnöke és Luka László személyesen intézték el a pénzügyminisztériumban, hogy a hátralékos tanszemélyzeti fizetések 3,5 milliárd lejes részét egy összegben folyósítsák a kárvallottaknak.

A bolyaisok örömére megnyílt e napokban a Bolyai Egyetem diákasztala (étkezdéje) és diákvédő hivatala, mindkettőt a piarista rendház fogadta be, külön diákszállás híján a magyar diákok jó részét a református teológia és szeretetház, valamint a Báthory—Apor szeminárium fogadta be.

Mindent magyarul

A Groza-kormány egyéves fennállását a Világosság pozitív mérleggel ünnepli: 1954. március 6. előtt Dél-Erdélyben egyetlen állami magyar népiskolája vagy középiskolája sem volt a magyarságnak, felekezeti középiskola 14 létezett. Ma 151 állami népiskolával, egy középiskolával, 18 felekezeti középiskolával és 171 felekezeti népiskolával rendelkezünk — írja, hozzátéve: ,,Észak-Erdélyben is meg tudtuk őrizni 764 állami népiskolánkat és 59 állami középiskolánkat, amellett hogy itt 594 felekezeti népiskolánk és 49 felekezeti középiskolánk is folytatja munkáját. Dél-Erdélyben még nagy a tanító- és tanárhiány, Észak-Erdélyben besorolt tanítóink száma 4327 és besorolt tanáraink száma 654 (a székely megyékben a besorolás még meg sem kezdődött — szerk.), magyar állampolgárságú ezek közül 218 tanító és 114 tanár. Ha még ehhez hozzá­tesszük, hogy nemzeti büszkeségünk, a minden poklok gáncsoskodásával szemben is megőrzött erdélyi magyar tudományegyetem 72 tanárával és 219 főnyi segédszemélyzetével összesen 1946 beiratkozott magyar egyetemi hallgató számára teszi lehetővé a legfelsőbb oktatást. Állami Magyar színházunk pedig 208 tagú." (márc. 7.) Egy héttel később pedig idézik Luka László Scânteia-beli cíkkéből, hogy ,,Észak-Erdélyben egyetlen magyar nyelvű elemi vagy középiskolát sem szüntettünk meg, ellenkezőleg, újakat állítottunk fel."

Az Igazság amolyan bennfentesként közli március 5-én, hogy maga a Népek Atyja fordította figyelmét Erdély felé: ,,Sztálin az erdélyi magyar iskolákról érdeklődött az ARLUS (Szovjet—román baráti társaság — szerk.) küldöttségétől", mi több ,,megelégedését fejezte ki a Bolyai Egyetem felállítása fölött." Március 19-én van egy fontos új híre: ,,Minden tantárgyat magyarul adnak elő a magyar nyelvű iskolákban. (Bukarest) A Hivatalos lapban közölt rendelet szerint a magyar tannyelvű elemi és középiskolákban az összes tantárgyat magyarul adják elő. A román nyelvet az elemi harmadik osztályától kezdve tanítják."

A Százas Intézőbizottság állásfoglalása

Az MNSZ Százas Intézőbizottsága ülésezett közben Brassóban, Kurkó Gyárfás elmondotta, hogy ideje lenne besorolni a székely megyék tanárikarát is. A gyűlésen Nagy Géza terjesztette be a Közművelődési Bizottság tanügyi osztályának jelentését. ,,Nagy Géza jelentése szerint az MNSZ kolozsvári tanügyi értekezlete (ez márc. 16-án és 17-én folyt le — szerk.) fontos határozati javaslatokat hozott a tanügyi sérelmek orvoslására: így a tanítók és tanárok besorolásának kérdése, a tanszemélyzet fizetésének hiányai és késedelmes volta, a magyar állampolgárságú tanszemélyzet súlyos anyagi helyzete, a hadifogságban lévő tanítók besorolása, a tanító- és tanárhiány megoldása, a tankönyvek ügye, az épületelosztások igazságos rendezése, a nyugdíj és a mezőgazdasági iskolák dolga, de legfőképpen a még mindig el nem ismert magyar tanfelügyelőségek felállítása az, ahol a kolozsvári tanügyi értekezlet hathatós erejű támogatást vár a brassói országos értekezlettől. Ugyancsak kéri a tanügyi értekezlet, hogy az MNSZ bukaresti jogvédő irodája a legrövidebb időn belül nevezzen ki egy olyan személyt, aki a fővárosban a magyar tanügyi kérdések alakulását figyelje, és érdekeinket őrizze. Ezek után kitért Nagy Géza egy Bukarestből érkezett feltűnő jelentésre, melyet Papp Imre kolozsvári tanfelügyelő, az MNSZ jelenleg Bukarestben tartózkodó tanügyi megbízottja juttatott el a brassói értekezlethez. Ebből a jelentésből kiderült, hogy bizonyos reakciós körök a nemzet-nevelésügyi minisztériumban váratlan akadályt gördítenek a már megígért minisztériumi magyar tanügyi főtitkár (secretar general) kinevezése elé, és csupán egy minden intézkedési jog nélküli tanácsos (consilier) kinevezésébe mennének bele." ,,Ugyancsak Papp Imre jelentéséből derült ki, egyik ügyosztálya a beadvánnyal kapcsolatban arról értesítette az MNSZ központját, hogy az alaptörvénnyel szemben álló miniszteri rendeleteket nem ismeri el. Ez magyarul azt jelenti, hogy a régi reakciós iskolaügyi törvénye alapján bármikor egy tollvonással megsemmisíthető a reakció szerint mindaz a nemzetiségi szabadságjog, amelyet miniszteri rendeletek alakjában a romániai magyar tanügynek nyújtott." (Világosság – márc. 21.) A másnapi számban Balogh Edgár hozzászólását ismertetik a fentiekhez, ő a tanítók éheztetését kultúrbotránynak nevezte, kihallgatáson volt a miniszterelnöknél a tanfelügyelőségek elismertetése dolgában, kifejti, hogy tanonciskolákra, mezőgazdasági iskolákra is szükség van. Elítéli egy vásárhelyi egyetemi tanár gúnyos megjegyzését, aki ,,Potemkin-malomnak" nevezte a Bolyait, és egyik kedvenc ideáját is előterjeszti: hogy Budapesten diákotthont kell felállítani az ott tanulni akaró erdélyi magyar műegyetemistáknak.

Balogh ugyanis úgy gondolta, amíg nincs felsőfokú magyar műszaki képzés az országban, addig a magyar mérnökök majd ott tanulnak, és onnan térnek haza. Ő is, de az MNSZ hangadó vezetőinek jó része, mint kitetszik Nagy Géza előterjesztéséből, egy átfogó erdélyi magyar társadalomépítésben gondolkodott, minden tekintetben egy párhuzamos, összefüggő erdélyi intézményhálózatban látta az egyenjogúság garanciáját, melyet a csúcsokon kívánt bekapcsolni a román minisztériumok hálózatába. Azt kívánta tehát kiteljesíteni, amit a román nemzetállam mind ez idáig, és egyes képviselői révén még az adott időszakban is tiltott és büntetett: az erdélyi magyar nemzetépítést. Úgy vélték, és általánosan vallott illúzió volt a korszakban, hogy elérkezett az idő a demokratikus kiteljesedésre. A maga kemény rohamára, a diktatúra instaurálására, egy merőben más rendszer meglapítására törekvő baloldal időszakosan szövetségesévé szegődött e törekvéseknek, miként elmondották azóta képviselői többfelé, sokan maguk sem gondolták, hogy az átmenet mindössze pár évre terjed majd ki.