Még meddig?

Csépelték a szót a televíziókban, hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb elméleteket találtak ki mind az elnöki vizit, mind a címer, mind a reklámpannó kihelyezésének okairól, céljáról. Egy volt a lényege: ez a nyughatatlan, mindeddig beolvaszthatatlan, de egymással is folyamatosan civakodó magyar népcsoport nem fér a bőrében, autonómiát akar, aminek a vége... erre figyeljetek jól, jó román emberek, az elszakadás lesz. Hogy ez itt, az ország közepén miként volna lehetséges, élénk fantáziával sem igen lehet elképzelni, de népbutításra tökéletesen alkalmas. És hogy az egyszerű tábla, melyen az áll, hogy íme, megérkeztünk a Székelyföldre, miért lenne az elszakadás vagy az autonomista törekvések jele, nem világos, csak az, hogy Olguţa Vasilescu nagyromániás képviselő asszony ide mer jönni, s azt harsogni eltorzult arccal: akár háromszáz feldühített emberrel is érkezhetett volna, mert a románok nagyon nem szeretik a magyarok effajta megnyilatkozásait. Mi sem az övét!

Önbizalmuk a hátuk mögött álló hatalmas erőszakszervezetek, rendőrség, csendőrség, titkosszolgálatok dacára ingatag, s agyérgörcsöt kapnak minden magyar identitásra utaló jelzéstől. Sokat tenni-venni a szómenésben szenvedő többségi politikusok viselkedését nem érdemes. A szomorú csak az, hogy kitetszik: agyuk legmélyéig bevésődött a rögeszme, miszerint a magyarság évszázadokig bitorolta ezt az ősi román földet, emiatt mindent, mi arra az időszakra utal, tűzzel-vassal irtani kell.

Mint a reklámpannóval tették hétfőn reggeliben...

Míg tartott a világtalálkozó, míg féltek az itt-ott összegyűlt többezres tömegtől, a nagyvilágba kivitt rossz hírüktől, kivártak, ígérték, hogy majd a többi úgymond törvénytelenül elhelyezett pannóval együtt egy országos országúti nagytakarítás során intézkednek. Hazudtak, csaltak most is. És hogy ezt a szélsőséges román politikusok nyomására a jelenleg regnáló liberális kormány véghezvitte, komoly kételyeket ébreszt politikai hovatartozásukat illetően. Ráadásul gyávák, mint a nyúl, semmibe veszik koalíciós partnereiket, mert most végül is az RMDSZ-t döngölték a földbe, s gondolkodhatnak Markóék, érdemes volt-e oly hűséges odaadással szolgálni.

Itt állunk döbbenten, széttárt karokkal, a dühtől elakadt hanggal: meddig lehet, meddig kell ezt a primitív, durva, önérzetünket, múltunkat, jelenkori életünket sárba taposó román politikát elviselnünk?