Teremlabdarúgás, I. ligaSzékely rangadó

2009. október 15., csütörtök, Sport
A Székelyudvarhelyi SK-t látja vendégül a Sepsi FC szombaton 17.30 órától a Szabó Kati Sportcsarnokban a teremlabdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában.

Az elmúlt szezonban a szentgyörgyi gárda hazai pályán 2—4-re kapott ki a magyar futsalválogatott játékosaival teletűzdelt Udvarhelytől, a visszavágó viszont 4—4-es remivel ért véget. A hét végén Háromszékre látogató hargitai csapat nagy átalakuláson és vérveszteségen esett át a nyári szünetben, az anyaországbeli játékosok elhagyták az együttest, amely az idén nagyjából fiatal és csupán egypár tapasztalt, idősebb labdarúgóra épül. Így került a szomszédos megyebeli alakulathoz az egykori Sepsi FC-s, sepsiszentgyörgyi ifjúsági válogatott Mánya Szabolcs, és a hazai bajnokság egyik legtapasztaltabb játékosa, Szőcs Loránd, aki az elmúlt idényben szintén városunk alakulatának játszott. A székely rangadó mellett a hetedik fordulóban a következő mérkőzésekre kerül még sor: CIP Déva—Concordia Chiajna, Brassó—City’US, Temesvári Poli—Galac, Kolozsvár—Piskitelep, Piatra Neamţ—Focşani.

Mint ismeretes, a Sepsi BC a hatodik fordulóban Piskitelep vendégeként 6—3-ra kapott ki, de lássuk a többi eredményt is: City’US—Temesvári Poli 10—1, Galac—Kolozsvár 5—3, Focşani—CIP Déva 2—9, Concordia Chiajna—Brassó 7—3, Székelyudvarhely—Piatra Neamţ 5—2.

A rangsor:

1. Concordia Chiajna 6 0 0 42—13 18

2. City’US 6 0 0 38—10 18

3. CIP Déva 5 0 1 40—14 15

4. Brassó 5 0 1 34—11 15

5. Galac 5 0 1 24—18 15

6. Udvarhely 4 0 2 19—15 12

7. Piskitelep 1 1 4 16—29 4

8. Piatra Neamţ 1 0 5 13—28 3

9. Sepsi FC 1 0 5 14—31 3

10. Temesvári Poli 1 0 5 13—45 3

11. Focşani 0 1 5 15—36 1

12. Kolozsvár 0 0 6 16—34 0

(tibo)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2009-10-15: Sport - x:

Kanabé Szilárd tizedik (Asztalitenisz)

Konstancán tartották meg az U21-es pingpongbajnokság egyéni országos döntőjét, ahol a kézdivásárhelyi 15 éves Kanabé Szilárd a tizedik lett. Szombaton és vasárnap a céhes városbeli Turóczi Mózes Ált. Isk. sportterme ad otthont a Secuiana Kupa-versenynek, mely ifjúsági és újonc fiúknak szól. (t)
2009-10-15: Sport - x:

Őszi bajnok a Dorco (Minifoci)

Tizennégy megnyert, két döntetlen és egy elvesztett mérkőzéssel lett a sepsiszentgyörgyi B-osztályos kispályás labdarúgó-bajnokság őszi bajnoka a Dorco.