Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 22., szerda: Közélet Be nem tartott ígéret (Út és Híd Rt.)Nem kerülhettek be a vállalat vezetőtanácsába a munkások képviselői az Út és Híd Rt.-nél. Korábban, a kollektív munkaszerződés tárgyalásai során és a konfliktusoktól terhes helyzet rendezésére tett kísérletekkor a vállalat vezetői ajánlottak fel két helyet az öttagú vezetőtanácsban a szakszervezetnek. Július 11-én átiratban is felszólították az érdekvédelmet, nevesítsen egy személyt Sepsiszentgyörgyről és egyet a szentléleki kirendeltségről. A szakszervezeti tagok titkos szavazással döntöttek, az egykori igazgatót, Nemes Imrét ajánlották, Szentlélekről pedig Bartók Sándort. Múlt héten a részvényesek közgyűlésén azonban kiderült, hiába, itt a tulajdonos megyei tanács által javasolt két személyt: Ferencz Lajos pénzügyi és Sztakics István jogi igazgató kinevezését fogadták el. A vezetőtanács harmadik megüresedett helyére egy, az alkalmazottak számára ismeretlen kovásznai építészmérnököt neveztek ki. Máthé István, a szakszervezet vezetője értetlenül áll a fejlemények előtt: ők nem kérték, hogy jelöltjeik helyet kapjanak a vezetőtestületben, ezt felajánlották számukra, ennek ellenére hiábavaló volt ténykedésük, fölöslegesen keresték meg a legmegfelelőbbnek ítélt jelölteket, számításba sem vették javaslatukat. Megfelelő indoklás nem hangzott el, annyit tudtak meg, hogy fent más döntés született. A megyei önkormányzattól kiszivárgott hírekből azt is tudni vélik, hogy a következő tanácsülésen ismét napirendre tűzik a vállalat privatizációjának elindítását. Máthé elmondása szerint erre immár harmadszor kerül sor, ellenvetésük nincs, de szeretnék, ha átlátható lenne a magánosítási folyamat, és ha az új tulajdonost köteleznék, hogy betartsa a most megkötött, 2010-ig érvényes kollektív munkaszerződés előírásait. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 214Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tibisten - 18:26 Aradi pedagógusok Háromszéken
tibisten - 18:23 Az utca hangja
PityiPal - 18:07 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
PityiPal - 18:03 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
PityiPal - 18:00 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
PityiPal - 17:52 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
gyula - 17:34 Grama kérjen bocsánatot Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||