Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 22., szerda: Közélet Belföldi hírekBotrányos kezdet
Alig zárult le tegnap az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség vezetőségére benyújtható pályázatok határideje, már ki is tört az első botrány: a kinevező tanács demokrata tagja a versenyvizsga szabályainak törvénytelenségére hivatkozva a testület liberális elnökének menesztését kéri — a vita azon folyik, melyik törvény tiltja vagy engedi meg azt, hogy a póttagok is szavazhassanak. Az ügynökség elnöki tisztségére egyébként tizennégy, az alelnökire tizenhárom személy pályázik, egy jelentkező pedig nem nevezte meg a megcélzott széket. A vezetőség egyébként meglehetősen korlátozott hatáskörrel rendelkezik majd, és drasztikusan csökkent a lakossági beadványok lehetősége is: ezentúl ugyanis a bizonyos vagyonok kivizsgálását kérő magánszemélyeknek bizonyítaniuk kell ezek tisztázatlanságát, azaz gyakorlatilag el kell végezniük az erre létrehozott ügynökség helyett a nyomozómunkát. A kezdetben függetlennek szánt új hivatal az üggyel-bajjal elfogadott törvény szerint a szenátus alárendeltje, és vagyonellenőrzési kötelessége is egyszerű bejelentési feladatra szűkült. Működéséről újabb törvénymódosítás várható.
Kormányra tör a baloldal
,,Az államfő és a politikai pártok felelősségét terheli, hogy a jövendőbeli kormány mennyire lesz erős és versenyképes" — jelentette ki Mircea Geoană SZDP-elnök tegnap Resicán, megjegyezve, hogy ,,megpróbálják az SZDP felelősségévé tenni a bizalmatlansági indítvány következményeit". Geoană felszólítja Traian Băsescu államfőt, hogy teremtse meg egy új kormány megalakításához szükséges feltételeket. Az SZDP semmi másnak, csak ellenzéki feladatának tesz eleget, amely feltételezi, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtson be a kormány ellen, amikor úgy véli, a kormány már nem képes eleget tenni az állampolgárok elvárásainak — hangsúlyozta. Szerinte a bizalmatlansági indítvány megszavazása után az új kormány megalakítása érdekében az államelnöknek elsőként az SZDP-hez kellene fordulnia mint a legnagyobb parlamenti párthoz, és csak azután másokhoz. Ugyanakkor elégedetlennek mutatkozott azzal, hogy a DP és az NLP sem hajlandó kormányra lépni a szocdemekkel, noha ,,nélkülük egyetlen törvénykezdeményezést sem lehet elfogadni a parlamentben". Geoană elutasította azon DP-s vádakat, miszerint az oktatási miniszter több pénzt utalt ki az iskolák javítására azokon a településeken, ahol a polgármester SZDP-s, rámutatva, hogy a helyi önkormányzatok 40 százalékát vezetik, de csupán 28 százalékot kaptak e célra.
Zivataros hőség
Kedd reggeltől szerda reggelig zivatarok, erősebb szél, elektromos kisülések kísérik a Partiumban, Máramarosban, Erdélyben, Olténiában és a hegyekben a magas hőmérsékleteket — tájékoztatott tegnap a környezetvédelmi minisztérium. Az országos meteorológiai intézet szerint augusztus 22―24. között a Bánságban, a Partium déli részében, Olténia, Havasalföld és Moldva nagy részében, valamint Dobrudzsa nyugati részében nagy meleg várható délutánonként, amikor 35―37 Celsius-fokot mérnek majd. A román alföldön helyenként 37―38 fok is lesz, a hőmérséklet/nedvesség mutató meghaladja a 80-as, kritikus küszöböt. Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter bejelentette: újra hívható a 0800 800 187-es ingyenes telefonvonal, ahol a kánikulával kapcsolatos információkat adnak az érdeklődőknek. A helyi hatóságok elsősegély-állomásokat létesítenek az ország huszonöt, sárga figyelmeztető jelzést kapott megyéjében, és folyamatosan figyelik azokat a területeket, ahol tűz üthet ki.
Imre herceg lovastúra
Tizenegy, huszárnak öltözött magyarországi lovas lóháton szeli át Erdélyt, így ünnepelve Szent István király fiának, Imre herceg születésének ezredik évfordulóját. A lovasok augusztus elején indultak el a Hargita megyei Szentegyházáról, hétfőn és kedden pedig már Kalotaszentkirályon vettek részt a Szent István-napi ünnepségeken. A huszárokat Csontos János, az MSZP képviselője vezeti. A lovascsapat szeptember elsején fejezi be zarándokútját a Bihar megyei Szentjobbon. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 245Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tibisten - 18:26 Aradi pedagógusok Háromszéken
tibisten - 18:23 Az utca hangja
PityiPal - 18:07 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
PityiPal - 18:03 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
PityiPal - 18:00 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
PityiPal - 17:52 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||