Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 22., szerda: Közélet Táncol a székelyA Székely Népi Együttes, majd a marosvásárhelyi filharmónia vezetője, Erdély majdnem valamennyi színházának munkatársa, Székely Dénes falustársainak, a bodosiaknak bemutatta a még 2005-ben útjára indított, Táncol a székely című könyvét. A gazdag, három és fél évtizedet átívelő, szívet-lelket és nem kevés kitartást, valamint hitet kívánó munkáról volt, mit mesélni. A szerző elsősorban az őt útján elindító, tudással feltarisznyáló Egyed Géza igazgató-kántortanítónak mondott köszönetet, kinek nevét néhány éve a helyi művelődési ház viseli. A bodosi iskolában tanultak nélkül nem válhatott volna mikós diákká, nem végezhetett volna egyetemet, s nem lehetett volna a háromezer-ötszáz előadást megért műsor koreográfusa sem. Székely szólt arról is, hogy miként jártak szüreti bálról szüreti bálra, fonóból fonóba, csak hogy felfedezzék, ami még a gyűjtők elől eldugott, amit magának tartogatott még a dal vagy a furfangos falusi ember. ,,Évente több előadásunk volt, mint ahány nap van egy esztendőben. Mondhatni, rendszeresen, naponta többször is színpadra álltunk, s nem okozott fáradtságot, ha a közönség negyedszerre-ötödszörre visszatapsolt. Mi tudtuk, hogy táncaink, a felcsendülő dallamok erőt adnak a közönségnek, s ők is tudták, hogy számunkra a tapsuk jelent kitartásra buzdító felkiáltást" — fogalmazott Székely Dénes. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 405Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tibisten - 18:26 Aradi pedagógusok Háromszéken
tibisten - 18:23 Az utca hangja
PityiPal - 18:07 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
PityiPal - 18:03 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
PityiPal - 18:00 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
PityiPal - 17:52 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||