Hordozható ház

2009. október 21., szerda, Magazin

Harminc centiméteres, vékony alumíniumrudakból összecsavarozható, hordozható házat talált fel egy argentin férfi — egyelőre csak papíron.

A közgazdásznak tanult, 46 éves Matias Konstandt az új technológiát alkalmazva már nyolc évvel ezelőtt épített magának egy 300 négyzetméteres házat Buenos Aires egyik elővárosában. A 16 000 alumíniumcsőből összerakott építmény külső borítását nagyrészt cement és mész keverékével levakolt habszivacs és falapok alkotják. Néhány helyen azonban csak üvegfal határolja a belső teret, bepillantást nyújtva a ház vázszerkezetébe. Konstandt házában az ágyak, a konyhaasztal, sőt, még a fürdőkád is részben alumíniumcsövekből épült. A technológia legnagyobb előnye, hogy az alumíniumcsövek rendkívül könnyűek — mindössze négy kilogramm egy négyzetméter beépített terület —, és hogy a házat szinte gyerekjáték felhúzni. Az építmény ezenkívül tűz- és földrengésbiztos is.

,,Ezt a házat persze még senki nem viheti magával" — ismeri el a feltaláló, aki azt mondja, először egy nagy házzal akarta kikísérletezni a technológiát. ,,A kis, hordozható verzió még csak papíron létezik, de egy prototípus már nem várat sokat magára." Az argentin férfi tervei szerint a hordozható ház, ha egy hátizsákban nem is, egy autóban biztosan el fog férni. A lakóautó-gyártóknak azonban úgy tűnik, egyelőre nem kell aggódniuk: a hordozható házban ugyanis, szemben a lakóautóval, nem lesz konyha és fürdő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1551
szavazógép
2009-10-21: Magazin - x:

Nyúlfűtés

Svédországban is megkezdődött a fűtési szezon — nyulakkal. Nem kizárólag nyúllal fűtenek a svédek, de akadnak a tüzelőben tapsifülesek is.
2009-10-21: Magazin - x:

Hogy mik vannak!

Ha nincs zebra, jó a szamár is
Túl drága lett volna egy zebra, ezért inkább két, csíkosra festett szamárral helyettesítette az állatot egy kis állatkert Gázában.