Versenybe szálló ­közbirtokosságok

A megyében a közbirtokosságok zömét annyira agyonnyomják a kiadások, hogy lábon adják el a fát, mérsékelt áron, azt vállalkozók termeltetik ki és szállítják el, többnyire minden ellenőrzés nélkül, feldolgozásról szó sem lehet, pedig munkaerő mindenütt kerülne. Hiányoznak viszont az egyebek. Ilyen helyt magának a közbirtokosságnak sem anyagi, sem erkölcsi ereje nincs ahhoz, hogy könyvelésen, tűzifa-, esetleg némi pénzosztáson és a veszekedésekkel megtűzdelt közgyűléseken túl bármi egyebet produkáljon. Száldobos üdítő kivétel:

— Van egy kitermelő csoportunk négy taggal, vettünk három Husqvarna ,,druzsbát" (láncfűrész), egy traktort és remorkát (pótkocsi). Most pedig egy szalagfűrészt és egy lézeres cirkulát. Drága? Egymilliárd és 50 millió volt régi lejben. Már működik idelent, a próbavágásokat most végezzük. Két év alatt tettük félre ezt a pénzt. Bolinderünk is van, emelőnk, amivel a rönköket fel tudjuk markolni. Építjük a kis fűrésztelepet, a betonalapot már kiöntöttük, a gépek fel vannak állítva, tető kell föléjük. Viták? Nem volt nagyobb vita a tagság körében, csak páran ellenezték. Első évben osztottunk másfél méter fát jogonként ― egy jog egy hektár ―, és adtunk 300 000 lejt szintén jogonként. Két éve a 300 000 lejt nem adjuk, gépekbe fektettük. Tag? 350-nel indultunk, de a szám nő, ahogy halnak ki az öregek, több az utód. A jogok ötven ártól 30 hektárig terjednek, egypár tagnak 30 jogig terjedő része van. A tűzifát megkapja mindenki, készen hazavisszük, seggelünk bé a kapun a kocsival, és ürítjük le. Mindent a közbirtokosság fizet. A vékony fát, nyolc centi átmérőn alul, kiszedjük belőle, azt külön eladjuk 300 000 lejért. Épületfa? Adunk azt is, aki feliratkozik. A jogban, rendesen. Úgy akarjuk, hogy a tagoknak olcsóbban vágjunk, mint másoknak.

No de miért döntöttek a befektetés mellett?

— Megalakítottuk a Valál Kft.-t, mivel a közbirtokosság nonprofit szervezet, nem adhat el, nem dolgozhat fel fát haszonra. A vezetőség ugyanaz, adminisztrátora Kolumbán János kollégánk, most betegszabadságon. Felvettünk tíz embert. Egy faluban az már számít. Tavasszal a csemeteültetésekkor 40 000―50 000 csemetét kell hogy ültessünk egy rendben, fűnyírást végezni, megtisztítani az erdőt a lágyfától ― olyankor még felveszünk 10―15 embert. Mi hárman elvégeztük az erdőkezelési tanfolyamot, konyítsunk mi es valamit hezza. Van persze három erdészünk, akik a technikai munkát végzik az erdészet részéről. Fizetünk minden hónapban 55 milliót őrzésért. Amíg az állami erdészetnél voltunk, majdnem egymilliárdot fizettünk mindkét évben, most kevesebbet. Igaz, a magánerdészetnél nagyobb a szigorúság, erősen rejik vannak esve, az ellenőrök csak őket járják. Még a vadászatról el kell hogy mondjuk: nagy baj, hogy a vadállat nem a miénk. Sok kárt tesznek a medvék a fiatal fenyőfákban: hántják meg! Sok a medve. S a vadászok a mi területünkön vadásznak, és alig fizetnek. Tavalyra 1,9 millió lejt kaptunk régi lejben, csak a papír többe került nekünk, amikor a társasággal a szerződést megkötöttük!

— Miért érdemes gépet venni, beruházni? Előre az erdőt a lábán adtuk el, mint mindenki. Igen ám, de a méterfát tűzifának vissza kellett vásárolnunk, hogy az embereknek kioszthassuk. Akkor nekünk olyan fát hoztak, hogy a nép nem volt megelégedve vele. Hitvány fát. Ráadásul nem volt meg a kifizetett méter, hoztak egy kocsival, és hiányzott belőle. Mivel nem volt csoportunk, másnak kellett kitermelnie. Nem a mi cégünk volt, nem parancsolhattunk neki, nem kérhettük számon olyan pontosan. Kerültek hercehurca-dolgok, nem volt megfelelő a fa, és nem akarták elfogadni az emberek. Na, ezért vetődött fel, hogy brigádot alakítunk olyan emberekből, akik jobban idehúznak a néphez, a sajátjaikhoz. S ha a mi traktorunk és a mi emberünk ― akkor hátha jobban jövünk ki!

A száldobosi közbirtokosság tehát megszabadította magát attól a függéstől, mely oly kiszolgáltatottá teszi gyengébben eleresztett társait, s oly könnyen megzsarolhatóvá, sarokba szoríthatóvá.