Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 23., csütörtök: Faluvilág Emlékkopját állítottak Bodokon (Oltfej)A községközpont és Oltszem a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója keretében közösen tartotta pénteken a települések napját. T. Egyed Sándor oltszemi református lelkipásztor hirdette az ünnepi igét. Az emlékparkban Fodor István bodoki polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd koszorúztak az emlékműnél. A délelőtti eseménysorozat szeretetvendégséggel zárult. Délután a községközpont református templomában volt istentisztelet, beszélt a község polgármestere, igét hirdetett nt. Dénes Csaba helybeli lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye esperese. Köszöntötték a hazaérkezetteket, különösképpen a Zajzon család tagjait, akik közül olyan is volt, aki tizenöt esztendő után Hamburgból jött haza szülőföldjére. A nap kiemelkedő eseményeként a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának emlékére kopjafát állítottak. Bemutatták Somogyi Csaba Bodokról készült dokumentumfilmjét is.
A Bodok községhez tartozó Zalán a vasárnap délelőtti istentiszteleten emlékezett a világtalálkozóról. Az idegenből érkezetteket a rendezvény kezdeményezője, t. Gocsmán Sándor református lelkipásztor köszöntötte, istentisztelet után elhelyezték az emlékezés koszorúját a cintermi emlékparkban, majd meglátogatták a tanévet új köntösben váró, korszerűsített Dávid József Elemi Iskola épületét. Beszédet mondott Fodor István polgármester.
Mindkét ünnepség a vendégekkel közös fehérasztalnál, baráti beszélgetéssel végződött. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 387Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tibisten - 18:26 Aradi pedagógusok Háromszéken
tibisten - 18:23 Az utca hangja
PityiPal - 18:07 Jöhet az ár? (Árvízvédelmi munkálatok Háromszéken)
PityiPal - 18:03 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
PityiPal - 18:00 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
PityiPal - 17:52 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||