Külföldit persze nem rendeltünk, mert drága, és ma már a nagy gyógyszergyárak alig győzik kiszolgálni azokat az államokat, melyek időben feliratkoztak a várólistára. Mindennek az oka természetesen a pénz, pontosabban annak hiánya. Hiába érkezett májusban a felhívás: lehet jelezni az igényeket, nem állt rendelkezésre az előjegyzéshez szükséges pár millió euró, s amúgy Romániában akkor még alig néhány megbetegedést regisztráltak. Elkezdték hát a saját ellenanyag-kitenyésztést, ám minden a vártnál lassabban halad. Előbb július közepére, aztán szeptemberre ígérték a hazai oltást, legutóbb kiderült, november vége felé talán rendelkezésre áll az első egymillió vakcina.

A pánik közben futótűzként terjed, a televíziókban vezető hír az újabb esetek megjelenése, iskolákat zárnak be, karantént rendeltek el a kórházakban, a szakértők pedig riasztó számokkal dobálóznak, húszezer lehetséges halálesetről regélnek. S ha már nincs oltás, igyekeznek a klasszikus megelőzést népszerűsíteni, naponta százszor hallhatunk a kézmosás fontosságáról, no meg arról, betegen nehogy kidugjuk orrunkat a házból. S hogy teljes legyen a felhozatal, Vasile Blaga belügyminiszter börtönnel fenyegeti azokat, akik felelőtlenül megfertőznek másokat. Nem egyértelmű, bekasztlizzák-e majd, aki beteg lett, de későn tudatosult benne, miféle kórt hordoz, vagy csupán azok kerülnek fogdába, akik bajuk tudatában emberek közé mentek.

Egy szó, mint száz, nyakunkon az új influenza — hál’ istennek a disznó előtag szép lassan lekopott róla —, de a betegség valós kockázatáról édeskeveset tudunk. A legritkábban arról hallani, milyen esetekben miért válik veszélyessé, esetleg halálossá a kór. S mindez, no meg a sok összevissza nyilatkozat kitűnő táptalaja a pániknak. Nem kell csodálkoznunk, ha náthás betegek százai rohanják meg az orvosokat, ha a fertőző osztályok nem győzik majd kiszűrni a vélt és valós eseteket. Oltó­anyag nincs, a kereskedelemben nem is lesz, mást nem tehetünk, követjük a hivatalos hatóságok példáját: reménykedünk, és mossuk kezeinket.