Sepsiszentgyörgy, 2012. május 25., péntek 19:20
Köszöntjük Orbán nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. augusztus 23., csütörtök: Máról holnapra

Zűrzavar

Mircea Geoană resicai bejelentése, miszerint a szociáldemokraták kihátrálnak a kormány mögül, és bizalmatlansági indítványt nyújtanak be, nagyon könnyen megpecsételheti az általuk eddig háttérből támogatott Tăriceanu-kabinet sorsát. Az SZDP elnöke azzal érvelt, hogy a bizalmatlansági indítvánnyal pártja csak az ellenzék mindenkori misszióját teljesíti, hiszen ha látják, hogy az éppen fungáló kormány képtelen eleget tenni feladatainak, és képtelen teljesíteni a lakosság elvárásait, lépniük kell.
Ez a konstruktív ellenzék feladata. Bírálta természetesen Traian Băsescu államfőt is, akinek kötelessége lenne az ország mai zűrzavaros helyzetében olyan új kormányról ,,gondoskodni", mely megfelelően látja el feladatát. Ide mindössze két megjegyzésünk lenne: eddig mindezt a kisebbségi liberális—RMDSZ-kormány esetében nem látták a szociáldemokraták — hiszen az az ő támogatásukkal működhetett egyáltalán —, másfelől meg az agilis, impulzív államfő egyebet sem tesz, mint a kormány megbuktatásán munkálkodik, s ez eddig neki éppen azért nem sikerülhetett, mert a legnagyobb ellenzéki párt dacból is támogatta a kabinetet, csak azért, hogy ezzel is borsot törjenek az általuk megbuktatni akart elnök orra alá.
Felmerül a kérdés: milyen helyzet áll elő, ha az SZDP tényleg beváltja fenyegetését, és benyújtják a bizalmatlansági indítványt? Elsősorban a mai ingatag helyzetben bizonytalan az is, hogy megszavazza-e ezt a parlamenti többség. Kiszivárgott hírek szerint sok szociáldemokrata képviselő sem ért egyet elnökük javaslatával, Geoană itt saját tekintélyét is kockára teszi, s ha nem sikerül a terve, meginoghat amúgy is ingatag pártbeli pozíciója.
Elemzők szerint a kormányt fenyegető igazi kihívás mégis a költségvetés megszavazása, költségvetés nélkül ugyanis tényleg kormányozhatatlanná válhat az ország, végleg megrendülhet Tăriceanu pozíciója is, és ez a kabinet tagjainak tömeges lemondását vonhatja maga után. Az elboruló román politikai kedély láthatárán, mint egyetlen megoldás, ismét az előrehozott választások fantomja tűnik fel, de ezt a jelenlegi helyzetben csak a régi módon — tehát pártlisták alapján bonyolíthatják le (hiszen az egyéni körzetes választási rendszerről eddig csak áldatlan viták folytak), ami nagyon könnyen az egész román politikai mezőny átrendeződését jelentheti, kikerülhet a parlamentből a népszerűsége mélypontján lévő konzervatív párt, bekerülhet viszont a milliárdos Gigi Becali pártja.
Becalit — és ez is sokat elárul a hazai politikai viszonyokról — sokan Traian Băsescu egyetlen méltó ellenfelének tekintik az elnökválasztáson is, egyre népszerűbb, úgy tűnik, anyagi forrásai kimeríthetetlenek, támogatja az egyház is (sok templomot épített), a katonaság is — s nemcsak azért, mert tulajdonában van a Steaua, hanem mert sokat áldozott a hadseregért, lőteret is építtetett stb. Házi feladat: képzeljük el Gigi Becalit, mint román államfőt… Ez egyelőre Caragiale tollára való komédia, de — bizonyítva a megosztott politikai elit felelőtlenségét — nagyon könnyen valósággá válhat. S akkor tényleg elmondhatjuk: utánunk az özönvíz.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Termel a megye legkorszerűbb vágóhídja
Termel a megye legkorszerűbb vágóhídja A Toro Kft. Lemhényben felépített húsipari üzeme nemcsak a megye, hanem minden valószínűség szerint az egész Székelyföld legmodernebb vágóhídja, ahol ötvenhét másodpercenként dolgoznak fel egy-egy sertést. Dr. Pál Andor magánvállalkozó Sapard-támogatással építette fel korszerű üzemét, melynek beruházási értéke 2 058 885,5 euró. Az önrész a teljes összegnek több mint felét teszi ki. Az EU-s szabványok és szigorú követelmények szerint megépített és felszerelt üzemben a napokban kezdődött el a próbavágás.

- x:
Magyar—roma háború Apácán
Több száz magyar és roma lakos támadt egymásra keddről szerdára virradó éjszaka a szomszédos Brassó megyében található Apácán. Körülbelül 130 csendőr és rendőr közbelépésére volt szükség a kedélyek lecsillapítására. A konfliktus azt követően robbant ki, hogy a helyi magyarok rajtakaptak öt romát, amint termésükből loptak. Ez utóbbiak agresszíven reagáltak — egy rendőrt is fejbe ütöttek —, ezért a magyarok botokkal, villákkal és kövekkel felszerelkezve támadtak a cigányok házaira.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS