Sepsiszentgyörgy, 2012. május 25., péntek 19:25
Köszöntjük Orbán nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. augusztus 24., péntek: Közélet

Bölön lépni akar

Erdővidék kapujának nagyközsége akár mintaképe is lehetne a háromszéki településeknek. Az utóbbi években elért fejlődését illetően mindenképpen. Számos pályázatot nyertek meg, s ennek köszönhetően olyan változáson megy át a falu, mely példa nélküli mifelénk. Persze, pályáznak más településeink is, ám a megírt és elnyert pályázatok arányát nézve Bölön messze felülmúlja Háromszék minden községét, de még a városokat is.
Sikerük titka — mondják —, hogy eleve csak arra a kiírásra harapnak rá, amit kivitelezhetőnek vélnek. Így hát bizakodóan néznek elébe a nyári lehetőségeknek, melyek bőven adódnak. Minap épp a falu új kultúrházának pályázati iratcsomóját adták le, a szakminisztérium hirdetett meg erre országos tervet. Kissé talán üröm az örömben, hogy a művelődési házak egységesen megrendelt típustervek alapján készülnek. Bö­lönben a helyi tanács udvarának hátsó felét szemelték ki az új kultúrház számára, a falu a legkisebb típusú épületet kaphatná meg, felépítéséhez 550 négyzetméternyi terület szükséges, no meg tízszázalékos önrész, illetve előre hároméves tevékenységi terv. Közben készülnek a következő pályázatra, tudomásuk van róla, hogy a mezőgazdasági minisztérium hamarosan közzéteszi a vidéki kultúrházak felújítására vonatkozó pályázati kiírását, ide a bölönpatakival fognak pályázni. És a kettő között a környezetvédelmi minisztérium pályázatára figyelnek, ez a lakott területek zöldövezeteinek rendezését hivatott segíteni, itt meg a falu központjának parkosítását próbálják megpályázni.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Fekete Réka:
A lakosság komolyan veszi (Egészségfelmérés)
A lakosság komolyan veszi (Egészségfelmérés) Csak az nem jön az ellenőrzésre, aki fél a vérvételtől, különben mind itt vagyunk, akik ebben a hónapban születtünk — mondja egy középkorú mikóújfalusi asszony, akit többedmagával a rendelő várakozójában arról kérdeztünk, hogy jónak tartja-e a júliusban beindult egészségfelmérést. Az országosan meghirdetett program falun zökkenőmentesebben zajlik, mint városon, nincs zsúfoltság, az emberek betartják a vizsgálatra kitűzött időpontot.

- Bodor János:
Falunap Papolcon
Falunap Papolcon
Holnap falunapot tartanak Papolcon. Az előző években egyszerre ünnepeltek a községközponttal, Zágonnal, idén külön rendeznek falunapokat.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS