MagaslesA Hajszám-ügy - Bogdán László

2009. november 18., szerda, Nemzet-nemzetiség

Hat nappal az elnökválasztás előtt ― az egymásra futó s egyre elfajulóbb kampányok közepette ― váratlanul, de nem előzmények nélkül megjelent egy Amerikában élő tényfeltáró újságíró (hadd ne firtassuk most titkosszolgálati kapcsolatait!) könyve a Hajszám-ügyről.

Megszólaltatta az arab üzletember és húsz évre ítélt terrorista titokzatos szökése után kirúgott ügyészt, aki elképesztő dolgokat árult el a vizsgálat menetéről. Nastasiu ügyész mellett egykori, szintén kirúgott munkatársa, Ciurea ügyésznő is megszólalt a hétfő esti tévéműsorokban, azt állítva, hogy bizonyos ügyekben nyomozni kezdett az államfő köréhez tartozó politikusok, Udrea és férje, Cocoş, Videanu és mások ellen (Bogdan Chireac, Verestóy Attila), de főnökei, legerőteljesebben Kövesi főügyész, figyelmeztették, fogja vissza magát, s mivel ezt nem tette meg, rövid úton elbocsátották, akárcsak főnökét.

S most próbáljunk meg eligazodni a szövevényes ügyekben. Ez annál inkább nehéz, mert a szíriai származású, Romániában másfél évtizedig tevékenykedő milliomos üzletember ellen nemcsak a román újságírók elrablása, hanem gazdasági bűncselekmények ügyében is folyt a nyomozás. Ezeket most hagyjuk, koncentráljunk az emberrablásra. A tények: Bagdadban elraboltak három román újságírót, Hajszám (aki egyformán kiváló kapcsolatokat ápolt a szociáldemokrata párt korifeusaival, de az államelnök klánjával is!) azonnal ajánlkozott, hogy közvetít. Közben kiderült, hogy szerepe van az emberrablásban, ő rendezte meg, hogy szabadon elhagyhassa az országot, ahol már égett talpa alatt a föld, kimenekítve vagyonát. Közben titkosszolgálati tisztek dollármilliókkal indultak Bagdadba, miközben Traian Băsescu azt állítja ― és állítását a tegnapi nyilatkozatában is fenntartotta! ―, hogy nem fizettek a túszok kiszabadításáért. Fizettek vagy nem, négymillió dollár (más források szerint euró) szőrén-szálán eltűnt. Közben folyt Hajszám vizsgálata, de máig tisztázatlan körülmények között sikerült elhagynia az országot.

Mielőtt hétfőn forgalomba került volna a Nastasiu leleplező vallomásait közlő könyv, az egyik román lap internetes fórumán rendkívül furcsa lehallgatott beszélgetések jegyzőkönyvei jelentek meg, melyek során Omar Hajszám egyik bizalmasának egy bizonyos ,,professzorról" is beszél. Hétfő este Nastasiu exügyész azt állította, hogy az a ,,professzor" Traian Băsescu lett volna, az államfő nemcsak hogy tudott Omar Hajszám szökési szándékáról, de közvetve elő is segítette azt. Amit Traian Băsescu hétfő este természetesen (idegesen) tagadott.

Hogy ezek közül az állítások közül mi az igaz és mi nem, nehéz eldönteni. Egy bizonyos, ,,minden idők legveszélyesebb romániai terroristája" ― Băsescu megállapítása ― a román hatóságok éberségét kijátszva megszökött az országból, maga után hagyva egy romhalmazt. Pontosan úgy nem tudni, mi van a vagyonával, mint ahogy nem tudni, mi van a váltságdíjjal. Az újabb csontváz tehát kizuhant a Cotroceni-palota csontvázakkal teli szekrényéből, s mindez, már most megjósolható, nem tesz kimondottan jót Traian Băsescu amúgy is megtépázott nimbuszának. Hogy a teljes igazságot megtudhatjuk-e egyszer, kétlem. Elvégre Kelet kapujában vagyunk, ahol semmit nem vesznek komolyan...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2009-11-18: Nemzet-nemzetiség - x:

Válasz(tási)levél - Simó Edmund

Megható, könnyekre fakasztó, hófehér papíron fekete betűkkel teleírt levelet hozott a posta.
2009-11-18: Közélet - x:

Az MPP nem támogatja Kelemen Hunort

A Magyar Polgári Párt (MPP) nem támogatja az RMDSZ államelnökjelöltjét a vasárnapi választáson. A Szász Jenő által vezetett párt tegnap közzétett közleményében kifejti, hogy ,,közmegegyezésen nyugvó" magyar jelölt indítását tekintette volna elfogadhatónak, viszont szerintük az RMDSZ elzárkózott minden egyeztetéstől, és ,,nem közösségi jelöltet" állított. Az MPP szerint Kelemen nem rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, amelyek érdemessé tehetnék őt az erdélyi magyar közösség bizalmára.