Brit tudós írta a call-girl-blogot

2009. november 21., szombat, Magazin

Egy brit tudós bevallotta, hogy ő Belle de Jour, az anonim blogger, aki call-girlként szerzett tapasztalatairól számolt be internetes naplójában, amiből több könyv és egy tévésorozat is született. Brooke Magnanti elmondta: attól tartott, egy volt barátja elárulja, ezért leplezte le inkognitóját.

A 34 éves tudós gyermekegészség-kutatással foglalkozik a nyugat-angliai Bristoli Egyetemen. Mint a The Sunday Timesnak nyilatkozta: 2003-ban, doktori fokozata megszerzése közben szállt be a szexüzletbe, és több mint egy évig dolgozott call-girlként. Éjszakai pillangóként szerzett élményeit Belle de Jour álnéven vezetett blogjában osztotta meg a közönséggel. A népszerű napló három könyv és egy brit tévésorozat, a Secret Diary of a Call Girl (Egy call-girl titkos naplója) alapjául szolgált. Korábban sokan találgatták, hogy vajon valódi vagy kitalált személy-e az anonim szerző, s azzal is megvádolták, hogy glóriát fon a prostitúció köré.

Magnanti hét végi blogbejegyzésében azt írta: lépése arra is szolgált, hogy képes legyen megvédeni a szkeptikusokkal és kételkedőkkel szemben a szexmunkában szerzett tapasztalatait. A tudományos életben dolgozó kollégái bámulatosan kedvesen és támogatóan viszonyultak hozzá a bejelentés után — mesélte Magnanti. Az egyetemen pedig kijelentették, hogy jelenlegi állásához semmi köze a múltjának.

Kiadója, az Orion közleményében dicsérte Belle de Jour bátor elhatározását, amellyel felfedte valódi identitását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1526
szavazógép
2009-11-21: Magazin - x:

Csillagászati események — Koszta Zoltán

2009. november 23-án este, amennyiben felhőtlen lesz az égbolt, Hold—Jupiter együttállást figyelhetünk meg.
2009-11-21: Magazin - x:

Családtörténeti kötet Pilinszky Jánosról

Kovács Erika, Pilinszky Já­nos unokahúga könyvében a visszaemlékezések, fényképek mellett a Pilinszky-családrajz, valamint a híres operaénekes, Pilinszky Zsigmond pályaképe is helyet kapott. A Nap Kiadó gondozásában megjelent, Pilinszky és a család című, 160 oldalas kötet a személyes emlékek felidézésével kezdődik ― mondta el a szerző, aki gyerekkorában együtt lakott Pilinszky Jánossal.