Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 5., kedd: Közélet Jövőt építeni a múltból![]() A 87 évvel ezelőtti gyászos trianoni döntésre emlékeztek tegnap délután több mint kétszázan a sepsiszentgyörgyi központi parkban, az egykori országzászló helyénél. Az MPSZ által szervezett megemlékezés elsősorban az idősebb generációt vonzotta, de néhány fiatal is végighallgatta a beszédeket. — Egy nemzet testét csonkította meg a trianoni döntés, és fájdalmunk, hiányérzetünk a 87 év alatt sem csappant — hangsúlyozta Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke. Kifejtette: a június negyediki megemlékezés időszerű, alkalmat nyújt, hogy világgá kürtölhessük, Romániában a demokrácia csak hazug máz. Úgy véli, ha a román hatóságok továbbra is semmibe veszik a székelység jogos követelését, az autonómiát, akkor még szélesebb körű önrendelkezésért kell síkra szállni. Tamás Simon Lehel az Erdélyi Magyar Ifjak nevében szólt: a múltat elfelejteni nem szabad, és azoknak megbocsátani, akik egy nemzetet próbáltak és próbálnak megsemmisíteni, nem lehet. Ha egy nemzet élni akar, nem elég csak a múlt fájdalmaira emlékezni. Nem elég, hogy csak könnyezni tudunk, de ünnepelni nem, ha megadjuk a végtisztességet az időseknek, de félünk a gyermekáldástól. Ha nem születnek gyermekek, a Kárpát-medence nem fog elnéptelenedni, de a magyarság kihal, s amíg mi csak gyászolunk, mások ünnepelnek majd — hívta fel a figyelmet a fiatal szónok. A civil Magyarország üzenetét hozta el Éhn József, a Társaság a Kárpát-medencei Magyarokért elnöke, aki szerint a magyarországi civilek jövőjüket csakis velünk együtt képzelik el, a határokon kívül élőket a magyarság védőbástyáinak tekintik.
,,Ha ezek a védőbástyák elesnek, a magyarság sokkal gyengébb lesz. Ha megmaradtok, akkor mi is megmaradunk, és a nemzet is meg fog maradni. Ez a tét" — hangsúlyozta Éhn József. Kifejtette, nincs nemzetstratégia a jelenlegi súlyos helyzetből való kilábalásra, nem nevezték nevén a magyarság problémáit, s mindez lehetetlenné teszi azt a minimális célt, ami a nemzet határok fölötti újraegyesítésében foglalható össze. Bayer Zsolt újságíró beszédét a 2004. december 5-i népszavazáson történtek köré építette. Minden nemzetet annyira fognak becsülni, amennyi tiszteletet kiharcol magának. A románság most jobban áll nemzeti lét dolgában, mint mi, magyarok — idézte fel egy román barátja szavait. Nemcsak a múltat kell bevallani, de a jelennel is szembe kell nézni — fejtette ki. ,,Remény van, mert mindig, minden időben van, aki fellázad. Vannak idők, amikor a nem felejtés is lázadás, amikor a puszta ottlét is lázadás. Amikor eljön a pillanat, és megkérdeznek benneteket — mert el fog jönni —, akkor nehogy véletlenül azt cselekedjétek, amit mi tettünk 2004. december 5-én" — mondotta, és utalt ezzel korábbi felvezetésére, melyben a jobboldali magyarok bűnéül rótta fel az akkori urnáktól való távolmaradást. ,,Ennyi a remény, és az, hogy minden magyarnak tudnia kell, nincs két magyar világ, csak magyar van itt, a Kárpát-medencében. Soha ne adjátok fel!" — zárta beszédét Bayer Zsolt. A megemlékezés talán legmegrendítőbb momentuma Kovács István unitárius lelkész a magyarság felépüléséért mondott imája volt. Az emlékezés a gyász fontosságát emelte ki, azt, hogy nem szabad a feledés jótékony közönyébe burkolózni. „87 évvel ezelőtt azt mondták őseink: Nem, nem, soha! Él az ősi jog! Trianont ledöntjük, és zászlónk győzni fog! Azóta hányszor vérzett el ez az ígéret, hányszor osontunk megalázottan, hányszor éreztük magunkat bozgornak, hontalannak őseink sírja mellett, hányszor csengett idegenül nyelvünkben, szánkban édes anyanyelvünk, hányszor akarták fejünk fölül is ellopni hazánkat a magasban, s miután szétszabdalták hazánkat, el akarták lopni hitünket is, múltunkat, történelmünket, emlékeinket. Mindent, hogy hontalanok legyünk, szélsodort falevelek, igazi bozgorok. Látszólag sikerült" — hangzott az ima. Kovács István az összesereglett megemlékezőket magnak, szikrának nevezte, amely nem engedi, hogy a feledés habja mindent beborítson, amely szembeszegül az igazságtalansággal, és kimondja: Nem nem, soha! Kimondja, hogy jogunk van élni itthon! Jogunk van jövendőt álmodni és múltat átmenteni. Istenem, őrizd meg ezt a lelki hazát, amely újból hazát teremt a lábunk alá — hangzott a fohász. A megemlékezés a magyar és a székely himnusz, majd a Szózat eléneklésével zárult. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 404Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:16 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tibisten - 18:26 Aradi pedagógusok Háromszéken
tibisten - 18:23 Az utca hangja Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
