Thomas túlságosan konzervatív

2009. december 15., kedd, Magazin

,,Konzervatív politikai ideológiája" és a női nem gyenge jelenléte miatt bírálta egy kanadai tudós a gyerekek kedvencét, a Thomas és barátai című mesét.

Shauna Wilton, az Albertai Egyetem politikatudományi professzora szerint a kis gőzmozdony és barátai körüli történetekben a vonatokra bizony büntetés vár, ha ellenszegülnek, vagy ha saját fejük után menve új ötletekkel állnak elő — írta a The Daily Telegraph internetes kiadása (www.telegraph.co.uk). A politológus a mesében tetten érhető osztálykülönbségekre is rávilágított, szerinte míg a munkások a Sodor-szigeti társadalmi létra alsó fokain foglalnak helyet, addig a vonatok magasabban vannak, a hierarchia élén pedig maga a nagy hatalmú és gazdag Kövér Ellenőr, vagyis Sir Topham Hatt foglal helyet. Wilton bírálatai ellenére az először az 1940-es években publikált mesének hatalmas rajongótábora van, a W.V. Awdry tiszteletes meséjéből készült rajzfilmsorozatot százharminc országban sugározzák.

A kutató érdeklődését is épp a televízióban vetített részek keltették fel. Wilton huszonhárom rész cselekményét, a szereplőket és más szempontokat figyelembe véve elemezte a mesét, vizsgálódásainak eredményeiről egy politikatudományi konferencián számolt be. Bírálta a történeteket azért is, mert a negyvenkilenc karakter között mindössze nyolc ,,kislány vonat" van. ,,A lányvonatokat nem festik le feltétlenül rosszabb színben a fiú karaktereknél, de csak másodlagos szerep jut nekik, és gyakran láttatják őket főnökösnek, mindentudónak" — fogalmazott Shauna Wilton, akinek hároméves kislánya maga is nagy Thomas-rajongó. A tudósnak az sem tetszik, hogy az olyan főhős, mint Thomas, Percy és James ,,rabszolgaként" dolgozik a tehetős főnököknek, például a Kövér Ellenőrnek.

Mindenfajta kísérletet, amely a szigorú hierarchiából való kitörésre irányul, hogy a szereplők egyéni befolyásra tegyenek szert, büntetést von maga után. Így van ez az önálló kezdeményezésekkel is — mutatott rá Wilton, aki szerint az önálló akciókat sokszor festik le úgy, mint ami csak rosszul sülhet el. Ez világos megmutatkozása a konzervatív politika ideológiájának, ,,bármilyen változás megzavarja a dolgok természetes rendjét" — vélekedett.

Wilton szerint a mese pozitív politikai értékeket is felvonultat, ilyen például a közösség segítése, a tolerancia és a jó kommunikáció.

A Thomas-univerzum a világ legnépszerűbb, óvodás korosztálynak szóló szellemi tulajdona: több mint százmillió eladott könyv és fából készült vasúti készlet áll mögötte. Thomas 65. születésnapjára, jövőre új számítógépes animációs tévéfilmsorozatba fog a HIT, amiben — most először — meg is szólalnak a mozdonyok: Thomas, James, Toby és a többiek. A széria ötvözi majd az élő szereplős és számítógéppel animált technikát. Az első epizódok bemutatását 2011 tavaszára ígérik. Sőt, film is készül: Josh Klausnert, a Harmadik Shrek forgatókönyvíróját fogadták fel, hogy megszülje az első Thomas-mozi szkriptjét.

W. V. Awdry az 1940-es években teremtette meg a kis gőzmozdony Sodor-szigeti mesevilágát. Gyermekek generációi nőttek fel Thomas és barátai kalandjain.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1501
szavazógép
2009-12-15: Magazin - x:

Jackson posztumusz Grammy-díjat kap

Bár életében tizenhárom Grammy-díjat kapott, most egy újabb — posztumusz — díjjal gazdagodik Michael Jackson, akit ezúttal életművéért tüntetnek ki.
2009-12-15: Magazin - x:

Mosolyellenőrzés

A japán Keihin vasúttársaság ötszáz dolgozója ezentúl minden nap mosolyellenőrzésen esik át, a vállalat vezetői ettől remélik az ügyfélszolgálat sikerét.