Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 28., kedd: Közélet Érdeklődtek a vajdasági vendég utánAugusztus 24-én bukaresti rendszámú kocsival civil ruhás, románul beszélő belügyi tiszt kereste fel Bélafalván Boldizsár Béla portáját. Ő aznap Kézdivásárhelyen volt, felesége, a románul keveset tudó Katalin fogadta az illetőt, aki egy igazolványt is felmutatott. Az esetet Boldizsár Béla mesélte el lapunknak. A civil ruhás egyén bejött az udvarunkra — mondta —, és Krizsán Vilmos, a Vajdasági Családegyesületek Szövetségének elnöke felől érdeklődött: mikor ment el, meddig volt Bélafalván stb., mivel még nem lépte át a román—szerb határt (Ez mese, hiszen kedden indult hazafelé, és szerdán átlépte a határt — a szerző megjegyzése). A kocsija rendszámát is tudta. Boldizsár felháborítónak tartja az esetet, hiszen nem első alkalom, amikor a ,,kékszeműek" figyelik a hagyományőrzőket vagy a vendégeit, legutóbb a csíksomlyói búcsúra Gelencére és Bélafalvára érkezett szegediek nevét jegyezte fel a rendőrség. Nem tudom, hogy ez milyen szekus módszer, de ehhez nem találok szavakat, hiszen ezek szerint az is érdekelte őket, hogy a világtalálkozóra kik jöttek haza, és honnan jöttek. Az átkeresztelt szekuritáté ma is működik — vélekedett Boldizsár, aki az esetet a megyei tanács augusztus 29-i ülésén is szóvá akarja tenni, hiszen egy jogállamban megengedhetetlen, hogy akárcsak 1989 előtt, éber szemekkel figyeljék a külföldieket. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 256Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:16 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
zsoli71 - 18:58 Az utca hangja
ladoga2009 - 18:44 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
ladoga2009 - 18:43 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tibisten - 18:26 Aradi pedagógusok Háromszéken
tibisten - 18:23 Az utca hangja Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||