Visszatapsolt miniszterek - Farcádi Botond

2009. december 19., szombat, Máról holnapra

Kutyából nem lesz szalonna — idézhetnénk a népi bölcsességet Traian Băsescu második mandátumának első döntése után, amikor is a visszaválasztott államfő az egyszer már menesztett Emil Bocot bízta meg kormányalakítással. Hiába hangoztatta fennen az államfő, hogy nem érdeklik már a pártpolitikai játszmák, és minden állampolgár elnöke szeretne lenni, hiába ismételgette, mennyire szívesen látná a liberálisokat is a kabinetben, tettével azt bizonyította, továbbra is csak olyan kormányfőt képes elfogadni, akit kedve szerint irányíthat a Cotroceni-palotából.

Félő azonban, hogy a szólás nem csak az államfőre, hanem a miniszterelnökre és kormányára is érvényes: az ideinél is jóval nehezebbnek, szűkösebbnek ígérkező jövő esztendőben nagyjából ugyanaz a csapat próbálkozhat majd a gazdasági válság hatásainak csökkentésével, a krízisből való kilábalással, amely egyszer már csúfos kudarcot vallott, adósságot adósságra halmozott, közalkalmazottak százezreit küldte fizetetlen kényszerszabadságra, miközben jóformán semmilyen gazdaságélénkítő intézkedést nem fogadott el.

Nem véletlen hát, hogy ódzkodnak a kényesebb, népszerűtlen intézkedéseket is felvállalni kényszerülő tárcáktól a demokrata-liberálisok: a szociáldemokrata Marian Sârbura sózták volna rá a munkaügyi minisztériumot, miközben olyan forgatókönyvek is napvilágra kerültek, miszerint 2010-ben akár havonta fizetetlen szabadságra kényszerülnek azok az állami alkalmazottak, akiknek egyáltalán megmarad az állása. A pénzügyminiszteri funkcióért sem tolongtak a demokrata-liberálisok, ezért is kínálták fel a tisztséget előbb Lucian Croitorunak, majd Sebastian Vlădescunak, a liberális kormány egykori tagjának. Mindeközben azért a pénzt és hatalmat megőriznék maguknak, Adriean Videanu maradna a gazdasági tárca élén, Radu Berceanu a szállításügyi minisztériumot vezetné, Vasile Blaga pedig a belügyminiszteri funkcióra pályázik, de maradna a csapatban Elena Udrea is, akire ezúttal nem csak a turisztikát, de a fejlesztést is bíznák.

A Cotroceni-palotából visszatapsolt miniszterekkel és kormányfővel vágunk hát neki a 2010-es esztendőnek, a kabinetnek pedig néhány RMDSZ-es tagja is lesz. Akiknek talán arra a kérdésre sem ártana válaszolniuk, mitől vált a korábban általuk megbuktatott csapat egyszeriben sikeressé, győztessé.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1303
szavazógép
2009-12-19: Magazin - x:

Zenés verslemezzel búcsúznak a Radnóti-évtől

Radnóti Miklós legismertebb verseiből és a szövegek ihlette zenékből állt össze a Radnóti Miklós 100. születésnapjára című lemez, amely a héten került a boltokba.
2009-12-19: Közélet - x:

A kockázatot választották (Kormányra lép az RMDSZ) - Demeter J. Ildikó

Két ellenszavazattal a kormányzati szerepvállalás mellett döntött tegnap Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa, az RMDSZ miniparlamentje.