Fejüket csóválják hitetlenkedőkre.

Vét, aki egy bogár reményét megölte.

Közöttük jó az, ki fölserken imázva.

Derűvel figyelnek csillagra, faházra.

Rossz lájbis híveim íjaznak csapatba’

ha szólal az, aki nemzetét eladta,

és hordó tetején, cafrangját riszálva,

bosszúját élezve kacsint e világra.

Lőcs lábú híveim szerszámban gazdagok,

vecsernyén rakják föl az égi asztagot,

mert az Úr malmai másoknak őrölnek.

Nem rendül meg a föld, mállik a tetőzet.

Az én jó híveim gyónkodó ostobák.

Nem veszik észre, hogy imigyen nincs tovább.

Nincs annyi orcájuk, mennyit ne ütnének.

Kárpótlás leve az anyanyelvű ének.

Oda is jutottunk: megaláz a fohász.

Dolgosat bőviben — szabadot nem találsz.

Rabnak nincs teríték pazarok asztalán.

Szomjasan él s úgy hal. Mint csókolatlan lány.