Mi, hol, mikor?

2010. január 11., hétfő, Mi, hol, mikor?
A felvétel Sepsiszentgyörgyön egy Szemerja negyedi ház udvarán készült. A ragadozó madár (karvaly tojó vagy hím héja ― igazából az egyoldalú ,,beállítás" miatt nehéz beazonosítani a fajt, mindkettőre hasonlít, ha valakinek jobban sikerül, várjuk a véleményét!) gerlét ejtett.

FŐCZE BARNA BOTOND FELVÉTELE

Színház

* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház heti műsora: kedden 18 órától I. L. Caragiale Karnebál című vígjátéka a nagyteremben, rendezte: Alexandru Dabija (Mikes-bérlet); szerdán 19 órától a kamarateremben Visky András: Júlia —Tulit Éva egyéni előadása; csütörtökön 18 órától a nagyteremben Molière: A mizantróp, rendezte: Bocsárdi László (Kós Károly- és Puskás-bérlet).

* A sepsiszentgyörgyi M Stúdió a kultúrpalota Lajta László Stúdiótermében csütörtökön, pénteken és szombaton 19 órától a Shakespeare Hamlet című tragédiája nyomán készült fizikai színházi előadását mutatja be. Rendező: Uray Péter. A helyek száma korlátozott, idejében szerezzék be a jegyet. A társulat felhívja a nézők figyelmét, hogy az előadás megkezdése után a későket nem áll módjukban a terembe beengedni.

* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház ma 19 órától a színház nagytermében bemutatja a Ion Băieşu szövege alapján készült Manej (Porond) című előadását Mirela Bucur rendezésében. Szombaton 19 órától Laura Sintija Černiauskaité Lucia patinează (Lucia korcsolyázik) című előadását mutatja be a nagyteremben, rendezte: Radu Afrim.

* A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Részletek a bolyongás meséiből című előadását csütörtökön 19.30 órától a Mikes Kelemen Főgimnázium dísztermében adja elő. Rendező: Fazakas Misi. Helyet előjegyeztetni a sepsiszentgyörgyi városi közönségszervező irodában lehet.

Minden sepsiszentgyörgyi előadásra (kivéve a Hahota-kabarét) jegy a városi rendezvényszervező irodában (Szabadság tér 1. szám, a volt európai uniós iroda a színház mellett, telefon: 0267 312 104) vásárolható hétfőtől csütörtökig 11―16, pénteken 11―13 óráig, a helyek lefoglalhatók a 0267 312 104-es, a 0728 083 336-os és a 0745 589 214-es telefonon is. Jegyek az előadás előtt a helyszínen kaphatók, a pénztár az előadás kezdete előtt egy órával nyit.

* A fennállásának 25. évét ünneplő marosvásárhelyi Hahota színtársulat január 18-án, hétfőn, 19-én, kedden, 20-án, szerdán, 21-én csütörtökön és 22-én, pénteken 19 órától Sepsiszentgyörgyön a kultúrpalota nagytermében bemutatja Jubileumi expressz, 2010 című rendkívüli zenés szilveszteri kabaréját. Fellép: Puskás Győző, Székely M. Éva, Szabó Mária, Cseke Erzsébet, Csergőffy László, Kelemen Barna, Cseke Péter. Sztárvendég: Dancs Annamari. Jegyet előjegyeztetni a 0724 282 735-ös és a 0267 313 210-es telefonon lehet, kiváltani a kultúrpalota titkárságán naponta 9—15 óráig.

*

A Kézdivásárhelyi Városi Színház csütörtökön 13 órától előadja a Don Quijote című kétrészes kópéjátékot. Cervantes Az elmés és nemes Don Quijote de la Mancha című regényét a darab rendezője, Csáki Csilla alkalmazta színpadra. Zeneszerző: Orbán Ferenc.

Zene

A kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében pénteken 20 órától a Knock Out koncertezik. Felállás: Lénárd Yogi József (ének, gitár), Miklós György (basszusgitár, vokál), Gábora-Máté Éva (hegedű, vokál), Albert András (dobok), Kovács István (gitár). Az együttes zenéjében fontos szerepet tölt be a hard rock, a blues és az erdélyi magyar népzene ötvözése. http://www.knockout.ro//

Eseménynaptár

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala kéri mindazokat, akik idén Sepsiszentgyörgyön kulturális, sport-, szórakoztató vagy egyházi rendezvényeket szerveznek, juttassák el elektronikus formátumban a rendezvény nevét, időpontját, helyszínét, a szervező nevét, elérhetőségét magyar és román nyelven, lehetőleg fotókkal illusztrálva, 2010. február 5-ig a Tourinfo Turisztikai Irodához. A polgármesteri hivatal az információkat az idei eseménynaptár összeállításához fogja felhasználni. E-mail cím: sepsinfo@sepsi.ro. Bővebb felvilágosításért forduljanak az iroda munkatársaihoz: Szabadság tér 7. szám, telefon: 0267 316 474.

Röviden

Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi városi művelődési ház Pinceklubjában ma 19 órától a Huszá­rik Filmklubban Vera Chytilova Százszorszépek című 1966-os csehszlovák filmjét vetítik, amit beszélgetés követ. Házigazda: Lázár-Prezsmer Endre.

Ingyenes szűrés. Az Együtt az egészségedért egyesület szervezésében az 1918. December 1. út és a Bălcescu utca sarkán levő rendelőben folytatódik az ingyenes orr-fül-gége vizsgálat korszerű módszerekkel és az ingyenes bőrrákszűrés. Időpont-egyeztetés a 0724 573 354-es és a 0267 352 266-os telefonon.

Áramszünet. Ma 8―15 óráig Torján a 3-as, 4-es és 5-ös transzformátor körzetében, kedden 8―10 óráig Kézdiszentléleken, Kézdikőváron, Kézdiszárazpatakon és Kiská­szonban, kedden és szerdán 9―16 óráig Oltszemen szünetel az áramszolgáltatás.

Pályázat

A Cédrus Művészeti Alapítvány, a Japán Alapítvány Budapesti Irodája és Százhalombatta Város Önkormányzata magyar nyelvű haikupályázatot hirdet. Pályázni eddig közöletlen saját művekkel, esetleg fordításokkal lehet. Téma: a halom, a hegy, a domb. Egyúttal kérnek mindenkit, hogy ha gondolatetűdje van a haikuról, azt ugyancsak juttassa el a címre. Harmadsorban örömmel fogadnak haibunműveket is. (Leegyszerűsítve: rövid prózában kibontott haiku, prózai haikuutazás) — a közlés szándékával. Beküldési határidő: február 11., hogy a beérkező írások legjavát a Napkút folyó­irat márciusi számában már közzé is tehessék. Jelentkezési lap és nevezési díj nincs. Bővebb információt a www.napkut.hu oldalon találnak. A pályamunkákat elektronikus úton (napkut@gmail.com) vagy postán (1014 Budapest, Szentháromság tér. 6., mfsz. 29.) fogadják. Telefon: +36 70 617 8231.

Állásbörze

A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalnál nyilvántartott állásajánlatok: egy-egy polgári építkezési üzemmérnök (főiskola), polgári építkezési mérnök (felsőfokú végzettség — ff.), vasút-, út- és hídépítő mérnök, hidrotechnikai építőmérnök, automatizálási mérnök, pszichológus, víz- és nezhézvízlaboráns (szakképzett — szk.), kereskedelmi ügynök (kö­zépfokú végzettség — kf.), kereskedelmi dolgozó (kf.), egyetemes esztergályos (szk.), üvegfúvó (szk.), kotrógépkezelő (szk.), gépkocsivezető személygépkocsira és kisteherautóra (szk.), sofőr nehézjárműre (szk.), két-két szállítmányozási ügynök (kf.), báros (szk.), cukrász (szk.), három általános egészségügyi asszisztens (technikum), négy recepciós (szk.), öt-öt pincér (szk.), ács (szk.), takarítószemélyzet, fehérneműmosó nő, hét egyetemes asztalos (szk.), tizenegy szakképzetlen konfekciós munkás, húsz-húsz szobalány (szk.), szakképzetlen munkás, huszonöt-huszonöt textilkonfekciós (szk.), kézi csomagoló.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1362
szavazógép
2010-01-09: Közélet - x:

Bodó Csaba kiállítása Tótkomlóson

Tótkomlós, Bereck egyik testvértelepülése decemberben írt alá megállapodást a vajdasági Magyarkanizsával.
2010-01-11: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
MIRCSE MARGIT
nyugalmazott tanárnő,
iskolaigazgató
életének 82. évében rövid szenvedés után elhunyt.
Temetés előtti búcsúztatója 2010. január 12-én, kedden 12 órakor lesz a szemerjai református ravatalozóban.
Örök nyugalomra a kisborosnyói temetőben helyezzük.
Szerettei
408/b