VisszajelzésKiegyensúlyozott városfejlesztés a polgármester prioritása

2010. január 12., kedd, Közélet
Tisztelt B. Kovács András!

Az érintettség jogán kérem, engedje meg, hogy 2009. december 30-án a Háromszékben megjelent írásának felvetéseire válaszoljak.

Újságcikkében ön azt állítja, hogy a románságot döntőbírói szerephez juttattam a helyi tanácsban. Ez egyszerűen nem igaz. Noha engem megvádoltak azzal az egyébként alaptalan pletykával, hogy az alpolgármesteri széket a románoknak akarom átadni, az igazság az, hogy egyetlen, magyarok által betöltött tisztség került a románokhoz, és ez a jogi bizottság elnöksége, melyet az MPP adott át nekik szavazataikért cserébe. Nem én vagyok tehát az, aki tisztségeket ad át a románok képviselőinek, hanem az MPP helyi frakciója.

Továbbá szeretném hangsúlyozni, hogy mindazzal ellentétben, amit cikkében ön állít, én a városfejlesztést elsődleges feladatomnak tekintem, és ennek szellemében cselekszem. Amikor elvállaltam a polgármesteri munkát, tudatában voltam annak, hogy az embereknek más és más elvárásaik vannak a város fejlesztését illetően. Mást vár el tőlem a nyugdíjas, a tömbházlakó, a kismama és a frissen végzett fiatal. Mindenki azt szeretné, hogy az ő utcájukat javítsuk meg legelőször, és az ő életkörülményein, környezetén javítsunk először.

Azért, hogy a sepsiszentgyörgyiek elvárásaihoz, mindenki elvárásaihoz igazodjunk, a kiegyensúlyozott városfejlesztés a célunk, megalapozott, fenntartható fejlesztésben gondolkodunk. Ebből távolról sem marad ki az, amit ön Szentgyörgy falunak nevez. Ha megkérdezte volna, szívesen tájékoztattam volna, hogy elő van készítve a dokumentáció, és az RMDSZ pénzt is szerzett rá, hogy még az idén elkezdhessük a Borvíz, a Vár, a Debren, az Irinyi János, az Orbán Balázs, a Kender, az Őrkő, a Székely (volt Május 1.), a Malomgát, a Felszeg utca, valamint a Kálvin tér közművesítését.

Továbbá az integrált városfejlesztési terv tartalmazza a Kossuth, a Palló, a Konsza Samu, a Kút tér, a Martinovics Ignác és a Dakó utca közművesítését és teljes felújítását. 2010-ben ugyanúgy újítjuk fel a Kőrösi Csoma Sándor, a Templom utcát, mint ahogyan azt a Csíki utcával tettük. Tavaly elindítottuk a Dózsa György, az Erdő, Ősz, Nyár, Budai Nagy Antal, Gyertyánffy és Márton Áron utca közművesítését, és meg fogjuk oldani az aszfaltozást is. Gondolom, ön is belátja, hogy a legjobb indulattal sem minősíthetjük a központ részének ezeket az utcákat. 2009-ben több mint negyven helyszínen folytattunk különféle munkálatokat a központon kívül, ezeket bárki nyomon követheti a www.sepsiszentgyorgyinfo.ro/map honlapon. Az ön által felnagyított és eltúlzott központi javítások csak egy kis részét képezték a tavalyi felújító munkálatoknak, ezzel párhuzamosan hasonló ütemben és mértékben fordítottunk figyelmet a város különböző részeire, de Kilyénre, Szotyorra és Szépmezőre is.

Nagyon sajnálom, hogy lekicsinylően és becsmérlően nyilatkozott a belváros felújításáról. Az egységes és rendezett központ kialakítása szükségszerű volt, és a döntés, melyet arra alapoztunk, hogy tartós, jó minőségű anyagokat és munkát követeljünk meg a kivitelezőktől, hosszú távon kifizetődő lesz. Én nem vagyok az időszakos megoldások híve, melyek hosszú távon csak kényelmetlenséget és veszteséget okoznak. Az a pénz, amit olyan célra költünk el, melyről tudjuk, hogy csak ideig-óráig, épp hogy valamilyen szükségmegoldást jelent, ablakon kidobott pénz, és én sokkal jobban tisztelem az adófizetők pénzét, semhogy értelmetlenül szórjam szét azt.

Végezetül kérem, engedje meg, hogy tisztázzam az utóbbi időben oly sokat emlegetett városimázs-iroda szerepét a polgármesteri hivatalban. Ennek az irodának nem a polgármester imázsának az építése a célja, ez az iroda a város és a közösség érdekeinek a szolgálatában áll. Ez az iroda az, amely az elmúlt egy évben megszervezte a Szent György-napokat, parktáblát tervezett és készíttetett a park bejáratához, megszervezte a gyermeknapot, előkészítette a karácsonyi vásárt, és megszervezte a karácsonyi világítást a város különféle helyszínein, hogy csak néhányat említsek az iroda tavalyi tevékenységéből. Az iroda létét elsősorban az indokolja, hogy így sokkal olcsóbban tudunk előkészíteni sok olyan anyagot és tervet, mellyel különben egy külső tervezőirodát kellene megbíznunk, ahogyan azt más városokban teszik nagyon sok pénzért.

Mindent összevetve, tudatában vagyok annak, hogy a legjobb indulattal sem tudok mindenkinek a kedvére tenni, bár nagyon szeretném, ha a szentgyörgyiek elégedettek lennének. Mindazonáltal a konstruktív kritikát bármikor elfogadom, ember vagyok, nem tartom magam tévedhetetlennek. Az emberek véleményére mindig odafigyelek, a városfejlesztésben döntő tényező az emberek akarata.

Bárkit szívesen fogadok, akinek kérdései vannak a város jövőjével, a folyó munkálatokkal vagy a közpénzek felhasználásával kapcsolatosan, ezeket a kérdéseket mindig is konkrét adatokkal válaszoltam meg, és ez a jövőben sem lesz másként. Ugyanakkor tisztelettel felkérem, hogy pártatlanul közölje az igazságot, és ne legyen részrehajló, amikor a város ügyeiről tudósít. A tudatos ferdítések, melyek rendszerint jelen vannak a cikkeiben, nem festenek valós képet a városvezetés munkájáról, ellenkezőleg, azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy a városvezetés munkája értéktelen, noha mindenki számára nyilvánvaló, hogy végre történik valami a városban, beindult a fejlesztés. A városfejlesztés nagyon sok pénzt igényel, melyet a városvezetésnek kell előteremtenie, és sajnos azt kell mondanom, hogy ehhez az ön által támogatott és kedvelt MPP a legcsekélyebb mértékben sem járult hozzá.

A polgármesteri hivatal dolgozóinak és az RMDSZ városi tanácsi frakciójának nevében visszautasítom az alaptalan feltevéseket, a homályos gyanúsítgatásokat, és felkérem, hogy konkrétan támassza alá vádaskodó állításait.

Tisztelettel meghívom, hogy amennyiben tisztázásra váró kérdései vannak, forduljon hozzám, és én legjobb tudásom szerint tárom ön elé a városvezetés ügyes-bajos dolgait, és állok rendelkezésére, amennyiben további válaszokat szeretne.

Tisztelettel, Antal Árpád András polgármester

2010. január 6., Sepsiszentgyörgy

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1449
szavazógép
2010-01-12: Közélet - x:

Főutcák kellenének (Szentgyörgy fejlesztése) — B. Kovács András

Nem vitás, hogy ami leginkább hiányzik, a közművesítés mellett, az a város terjeszkedésének átgondolt kezelése. Annak mai belakott területét ugyanis képtelen módon összezsúfolták és összezsugorították, ekkora lélekszám jobb helyeken tízszer-hússzor ekkora területen él, alföldön még nagyobbon. Ha ilyen mérvű növekedésre adottságaink folytán nincs is lehetőség, de okvetlen megfontolandó, hogy a kertvárosok, lakóparkok, külvárosok, kültelkek, tömbháznegyedek, bolygótelepülések, villanegyedek stb., parkok és terek, sőt, parkerdők milyen gyűrűivel övezzük a mai központot, illetve azt a meglehetősen sok kívánnivalót hagyó, állomásig nyúló városcsonkot, melyet ma a fenti néven tisztelünk.
2010-01-12: Közélet - x:

Túlélik a válságot (Erdővidék) — Hecser László

Erdővidéken 662 cég működik, és közel kétszáz családi vállalkozás vagy engedéllyel rendelkező magánszemély folytat kereskedelmi-szolgálatói tevékenységet. Tavaly negyven társaságot oszlattak fel, vagy szüntették meg engedélyüket, további negyvenen felfüggesztették tevékenységüket, helyükbe húszan léptek. A közpénzügyi hivatal baróti kirendeltségének megbízott vezetője, Bodoki István szerint megszűnésük nem befolyásolja jelentősen a régió gazdaságát, hiszen legtöbbjük már régebb nem vagy csak elvétve dolgozott.